Örökre ki kellene tiltani Oroszországból az Apple elnökét, miután nyilvánosan is felvállalta, hogy homokos – javasolta egy orosz képviselő. Vitalij Milonov a FlashNord nevű orosz nyelvű portálnak nyilatkozta ezt. "Mit tudna ő hozni nekünk? Ebolát, AIDS-et, gonorrheát?" – fogalmazott a szentpétervári önkormányzati politikus.
Zoom
Olvasónk alkotása
Nem Vitalij Milonov az első orosz képviselő, aki karakán véleményt fogalmazott meg a fartúrókról.
Az NBC News korábbi tudósítása szerint Dmitry Kozak orosz miniszterelnök-helyettes Szocsiban, a téli olimpián azt mondta velük kapcsolatban februárban: "Kérjük, ne nyúljanak gyerekekhez".
Annak idején az első között kezdték büntetni Szentpéterváron a buzipropagandát, éppen Milonov javaslatára, és neki köszönhetően is emelték később országos szintre ezt. A képviselő iPhone-t és iPadet használ egyébként, bár mostanság panaszkodott az iPhone 6-ra, mert szerinte azt túlságosan könnyen levadásszák az amerikai kémek.
Egy másik képviselő, Elena Mizulina, aki szintén részt vette a buzeranciareklámot visszaszorító szabályozás bevezetésében, júliusban azt mondta, hogy az iPhone a pedofilok egyik fegyvere, mert azzal gyerekpornót tudnak felvenni.
(HVG korrigálva)
Korábban írtuk: Az Apple-vezér roppant büszke arra, hogy buzi - "Isten egyik legnagyobb ajándékának" tartja ferde hajlamát
“Büszke vagyok rá, hogy meleg vagyok, és ezt a legnagyobb ajándékok közt tartom számon, amit Isten adott nekem" – írja a Bloomberg Businessweek mai számában közölt publicisztikájában Tim Cook, az Apple vezérigazgatója.
Zoom
Tim Cook (középen)
A sokáig Steve Jobs jobbkezének tekintett, majd három évvel ezelőtti halála után a cég irányítását teljesen átvevő Cook szerint nehéz volt elhatároznia magát a "coming out" mellett, mert a magánélet kifejezetten fontos számára. Végül az "egyenlőség fontosságának" hirdetése miatt döntött a mai cikk megírása mellett.
Azt írja: “nem tekintem magam aktivistának, de rájöttem, hogy mennyi előnyöm származott mások áldozatából. Tehát ha valakinek segít önmaga megismerésében és felvállalásában az, ha hallja, hogy az Apple vezetője meleg, vagy megvigasztal valakit, aki egyedül érzi magát, vagy segít embereknek, hogy küzdjenek az egyenlőségükért, akkor megérte ilyen módon feladni ezért saját magánéletemet".
A buzibarátság nemcsak az Apple, hanem a Google, a Prezi és a legtöbb meghatározó tech vállalat vállalati kultúráját is meghatározó "alapérték". Az Apple idén nyáron tartotta Pride rendezvényét, ahol több ezer Apple-alkalmazott és családjaik "ünnepelték a nyitottságot". A nagy tech cégek közül többen fejezik ki rendszeresen hasonló véleményüket, a Google legutóbb a szocsi olimpiára időzített egy hasonló üzenetet, az kifejezetten a normalitáspárti Moszkvának szólt.
(HVG korrigálva)