Bukaresti kormányzati nyomásra nemrégiben a román bíróság botrányos, jogsértő ítéletével tulajdonképpen visszaállamosította, s ezzel elrabolta az Erdélyi Református Egyháztól a gróf Mikó Imre és mások pénzén, a háromszéki székelyek verejtékével, budapesti német származású építészek, Alpár Ignác és Zofahl Gusztáv tudásával a XIX. század utolsó évtizedeiben fölépített, majd a román kommunisták által a második világháború után államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot.

Sánta Imre, a háromszéki Bikfalva református lelkésze megelégelte a román országrablók újabb tolvajlását, az erdélyi „hivatalos” magyarság lagymatagságát s tiltakozásképpen egy szál székely zászlóval a kezében, Árpád-sávos pólóban kiállt a Székely Mikó Kollégium főkapuja elé. A tiszteleteshez időközben sokan csatlakoztak, s az erdélyi történelmi magyar egyházak szeptember 1-jére országos tömegtüntetést hívtak össze Sepsiszentgyörgyre.

Sánta Imre fiatal bikfalvi református lelkész a tiltakozást kiváltó okról és a Székely Mikó Kollégium megmentésére irányuló elképzelésekről nyilatkozott a Kuruc.infónak.

Idestova egy hónapja annak, hogy elkezdtem a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tiltakozó akciót Sepsiszentgyörgyön. Amikor meghozták azt a botrányos bírósági ítéletet, különféle magyar személyek és szervezetek megjelentettek ugyan mindenféle szépen hangzó nyilatkozatot, tiltakozgattak, szolidaritásukat fejezték ki az elítélt személyekkel, de ezekben a nyilatkozatokban nem láttam a kézzelfogható, gyakorlati tetteket, lépéseket. Úgy éreztem, hogy nálam betelt a pohár, ha senki nem hajlandó tenni semmit, én a lelkiismeretem szavára hallgatva egy szál magam kiállok az iskola épülete elé, s a tiltakozásommal ország-világ elé tárom a velünk megesett gyalázatot. Gyalázat, hiszen ismét egy államosítási kísérlettel kell szembe néznünk.

Igen, a törvényeket betartva a polgármesteri hivatalban bejelentettem, hogy én, Sánta Imre egy személyben tiltakozásként naponta két óra hosszat ott állok majd a kollégium előtt. Kiálltam az iskola főbejárata elé egy székely zászlóval és két transzparenssel, a járókelők értetlenül néztek rám, mert akkor még nem tudták, hogy mit csinálok, mit akarok ott.

Kezdetben nem nagyon tudták, de a sajtó képviselői már az első napon megjelentek a helyszínen, s a tudósítások után egyre több, hozzám hasonlóan gondolkodó nemzettársam csatlakozott a kezdeményezésemhez. Két napig álldogáltam ott egy szál magam, de a harmadik naptól kezdve egyre nagyobb számban csatlakoztak hozzám a tiltakozók.

Vasárnap kivételével mindennap délután öt és hét óra között őrt állunk a Székely Mikó Kollégium kapujában, s átlagosan napi hatvan-hetven tiltakozó jön össze. Van egy húsz-huszonöt fős kemény mag, amely a leghevesebb napsütésben, esőben, szélben is állandóan jelen van. Az idősebb, az időjárás viszontagságait kevésbé elviselő emberek általában rövidebb időre jönnek oda. Hosszabb-rövidebb időre naponta több mint száz ember jön el a tiltakozásra.

A bikfalvi híveim is csak a sajtóból értesültek a kezdeményezésemről. Ne vegye szerénytelenségnek, de elmondom: eddig többen is odajöttek hozzám és közölték, hogy büszkék a papjukra, bátorítanak és érdeklődéssel követik az eseményeket.

Én nem félek, mert ha így lenne, nem vágtam volna bele ebbe az akcióba. Úgy érzem, hogy a körülöttem levő személyek sem félnek. Mi csak a Jóistentől félünk. Kapcsolatban kell lennem a csendőrséggel, mert úgymond, ők biztosítják a tiltakozást, szavatolják a mi biztonságunkat. Leültem a csendőrparancsnokkal és elmagyarázta nekem, hogy mit lehet, mit nem. Azt is mondta: ők azért vannak ott, hogy megakadályozzák az esetleges provokátorok és támadók tevékenységét. Legalábbis ezt mondják.

Az akciónkkal sikerült egy táborba terelni a különböző erdélyi magyar politikai pártokat. Gondolok itt az Erdélyi Magyar Néppártra, a Magyar Polgári Pártra és az RMDSZ-re. Való igaz, hogy a leghatározottabban az Erdélyi Magyar Néppárt áll ki az ügyünk mellett, őket követi a Magyar Polgári Párt, majd végül az RMDSZ. Mindhárom említett párt tagjai, támogatói jelen vannak a tiltakozásainkon. Elégtétel számomra az, hogy egy ilyen nemzeti cél képes egyesíteni a különböző politikai áramlatokat.

Ők is megjelennek az iskola előtt, s nagyon jól megférnek egymás mellett. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az RMDSZ-hez közelálló Háromszéki Ifjúsági Tanács és az Erdélyi Magyar Ifjak, az EMI képviselői egyaránt ott szoktak lenni a tüntetésen.

Csak az Erdélyi Református Egyházkerület vallási vezetőiről tudok beszélni, mert ők adtak ki egy körlevelet Pap Géza püspök és Geréb Péter főgondnok aláírásával, amelyben fölszólítják az erdélyi református gyülekezeteket, hogy csatlakozzanak az általam kezdeményezett tiltakozáshoz.

Nem.

A reformátuson kívül más történelmi magyar felekezet eddig nem fejtette ki az álláspontját. Nem hallgathatom el azt sem, hogy ugyan leginkább a református egyház érintett a Mikó államosításában, ám a magyarok, a hívek felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül részt vesznek a tiltakozásokon, így a római katolikusok és az unitáriusok is.

Célom a figyelemfelkeltés. A magyar történelmi egyházak ennek nyomán máris szervezik szeptember elsejére az Igazság napjának nevezett országos tüntetést Sepsiszentgyörgyön. Tiltakozásunkkal addig is, tehát szeptember elsejéig állandóan napirenden kívánjuk tartani a Székely Mikó Kollégium ügyét. A küzdelmet augusztus 31-ig folytatom.

Amint mondtam, szeptember 1-jén, az Igazság napján Erdélyben, a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön országos megmozdulás lesz a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen. Több tízezer fölvonulót remélek ezen a napon Sepsiszentgyörgy utcáin. Tüntetőket várunk Erdély legtávolabbi zugából, sőt még Csonka-Magyarországról is.

Az iskoláért folytatott küzdelem ezután különböző itteni és nemzetközi fórumokon zajlik. Az is biztos, hogy a legutóbbi bírósági ítéletnek semmi köze nincs az igazságszolgáltatáshoz, mert ezúttal politikai döntésről van szó a hatalmat nemrég átvett bukaresti kormány utasítására. Az általam elindított küzdelmet szeptember 1-je után a diplomáciai kerekasztal mellett, politikai, bírósági és egyházi síkon vívják majd meg azért, hogy a Székely Mikó Kollégium visszakerüljön a jogos tulajdonosa, az Erdélyi Magyar Református Egyház, s ezzel a magyarság tulajdonába.

Sánta Imre

Sánta Imre református lelkész 1975-ben született Sepsiszentgyörgy Szemerja nevű negyedében. Iskolai tanulmányait előbb kilenc éven keresztül a Székely Mikó Kollégiumban, majd 1990-ben az újra megnyílt Kolozsvári Református Kollégiumban folytatta. A kincses városban érettségizett 1993-ban, majd még ebben az esztendőben fölvételt nyert a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetbe, ahol lelkészi képesítést kapott.

Sepsiszentgyörgyön, a szülővárosában két évig segédlelkészként kezdte a papi szolgálatot a szemerjai gyülekezetben, majd egy rövid ideig a nevezetes Kató Béla segédlelkészeként Illyefalván folytatta. Ezután a kanadai Windsor város magyar református közösségében fél esztendőt szolgált. Hazatérvén Székelyföldre a felső-háromszéki Ikafalván öt éven keresztül már mint önálló lelkész látta el a papi teendőket. A bikfalvi gyülekezettől 2006 végén kapott meghívást, s az ottani hivatalát 2007. január elsejétől tölti be.

Sánta Imre közéleti, társadalmi tevékenysége nem a Székely Mikó Kollégium megmentéséért folytatott mostani küzdelmével kezdődött, hanem már a 2000-es évek elején, az erdélyi magyarságon belüli, s leginkább a román hatalommal gyakran kollaboráló RMDSZ elleni ellenzéki mozgalom kibontakozásának egyik kezdeményezője és alakítója volt. A Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség megszervezésében vállalt tevékeny szerepet, s mindhárom szervezet országos alelnöki tisztét is betöltötte. Időközben, 2007-ben úgy látta, hogy lelkészként ennyire aktívan nem vehet részt a politikai, főleg a pártpolitikai életben, s ezért akkortól csak a Székely Nemzeti Tanács küldöttjeként politizál.

Sánta Imre nős, a szintén sepsiszentgyörgyi születésű neje közgazdász, s a most kétéves Zselyke nevű kislány édesapja.

Hering József – Kuruc.info