Miért fáj a zsidóknak Az ember tragédiája?
2008-09-11. 19:19

Janklovics - ez se a hon(vissza)foglaló magyarok arca...

Éppúgy, mint Goethe Faustja esetében Mephistopheles alakja, a tragédia Lucifere se más, mint az archetipikus, kísértő „örök zsidó” megtestesítője. Egy ördögi személyiség, aki minden jel szerint nagyon is jól ismeri Isten világos törvényeinek rendjét, ám fellázad, s hogy tönkretegye a naiv gojt, ármánnyal kelt kételyt annak lelkében, hogy megfertőzze, és őt is pokolba rántsa magával. Mephisto és Lucifer hideg, józan, „felvilágosult”, materialista, ugyanakkor liberális logikája az a mérgező gyümölcs, melyet a jó és rossz tudásának fájáról a mai napig szakít az ember, hogy a paradicsom kitaszítsa magából, pontosabban, hogy kitaszítsa magából a paradicsomot.

Sokakban felvetődhet a kérdés: mi motivál egy mai, Magyarországon élő, magyarul beszélő zsidó rendezőt abban, hogy pornográfiával gyalázza meg Madách Az ember tragédiája című művét, nemzetünk egyik legszentebb irodalmi ereklyéjét?

Időközben kiderült, hogy a filmforgatás kamu, de konokul kitartanak a színházi verzió megvalósítása mellett. Azzal próbáltak védekezni a mocskok, hogy itt csupán a „színház a színházban” esete forog fenn, az ő darabjuknak pusztán annak cselekménye, hogy egy rendező így rendezi meg a tragédiát. Már bocsánatot kérek: mit változtat ez „műalkotásuk” ganéj erkölcsi hozzáállásán? Kíváncsi lennék, mit szólnának ők hozzá, ha én, mondjuk, írnék egy színdarabot, melyben egy rendező pornográf módra akarná megrendezni „irodalmilag” a Tórát?!

A premier helye és ideje...

Azok, akik nem járatosak az antiszemitizmus több ezer éves történetében, talán azt gondolják, hogy egyszerűen a perverzió divatőrülete, a magyar zseni iránti irigység, vagy puszta rasszista ellenszenv lapul meg magatartásuk mögött. A gyökerek azonban ennél sokkal mélyebbre vezetnek.

A XIX. század antiszemitizmusa a magyarság nemzeti öntudatra ébredésének csúcspontján jelent meg, egybe esett a Galíciából egyre nagyobb tömegekben bevándorló zsidóság „emancipációjával”. A hazánk jövője számára tragikus kimenetelű Kiegyezés után a Habsburg ház érthetően növekvő ellenszenvvel figyelte a magyar identitás megerősödését.

A zsidóság bevándorlását és egyenjogúsítását kétségtelenül minden eszközzel elősegítette az „oszd meg és uralkodj” elve alapján. A németül és jiddisül beszélő birodalmi zsidó kiváló eszköz lehetett Bécs céljaihoz, (példának lásd a magyargyűlölő, Habsburg-hű Joseph Roth írót) a zsidóság gazdasági és kulturális befolyásának erősödése nyilvánvaló gátja lehetett az egységes magyar nemzeti öntudat kialakulásának. A magyar közélet számos prominense (sajnos nem mindenki, pl. Eötvös József, az emancipáció „hasznos idiótája” például nem) felismerte e veszélyt, s ez alapvetően az antiszemitizmus irányába diszponálta gondolkodásukat.

A XIX. század magyarországi antiszemitizmusa azonban alapvetően különbözött a XX. századitól. Míg előbbi az asszimilációt tekinti a probléma megoldásának, utóbbi számára már világossá válik, hogy – különböző okok miatt – ez kilátástalan kísérlet, így egyre inkább a születőfélben levő cionista törekvések mellett teszi le voksát, vagyis a kitelepítés gondolatát karolja fel.

Madách – számos kortársával ellentétben – nem volt harsány antiszemita. Sőt, „Mózes” című színművével kifejezetten kivívta a zsidóság egy részének szimpátiáját. Nincsenek a kérdést oly módon tematizáló művei, vagy műrészletei, mint amilyen például William Shakespeare A velencei kalmár című alkotása.

Azonban mind a korabeli magyar, mind a zsidó művelt rétegek számára azonnal világos volt: éppúgy, mint Goethe Faustja esetében Mephistopheles alakja, a tragédia Lucifere se más, mint az archetipikus, kísértő „örök zsidó” megtestesítője. Egy ördögi személyiség, aki minden jel szerint nagyon is jól ismeri Isten világos törvényeinek rendjét, ám fellázad, s hogy tönkretegye a naiv gojt, (Ádámot, vagy Faustot) ármánnyal kelt kételyt annak lelkében, hogy megfertőzze, és őt is pokolba rántsa magával. Mephisto és Lucifer hideg, józan, „felvilágosult”, materialista, ugyanakkor liberális logikája az a mérgező gyümölcs, melyet a jó és rossz tudásának fájáról a mai napig szakít az ember, hogy a paradicsom kitaszítsa magából, pontosabban, hogy kitaszítsa magából a paradicsomot.

E szimbolikát anno még sokan, s világosan értették, mára sajnos feledésbe merült. A zsidók azonban nem felejtenek. Lucifer minden nemes eszménynek ellentmondó, szellemi káoszt teremtő szelleme ugyanaz, melyre a Cion bölcseinek jegyzőkönyve buzdít, az ostoba goj összezavarására, a káosz előidézésére, melyben végre vezéri státuszba emelkedhet Jahve „fényhordozó”, kiválasztott népe.

Ezért fáj hát a zsidóságnak a tragédia, hiszen magában rejti a gojok számára a veszély felismerésének lehetőségét, így meghiúsíthatja világuralmi álmaikat. Madách zseniális műve a halló fülek számára leleplezi e kártékony folyamatot, anélkül, hogy nevén nevezné a Sátán birodalmának építő seregét. Érthető hát az a tehetetlen gyűlölet, mely a mű pornográf deszakralizálásában tetőzik. Pedig Madách vallja, hogy a megoldás nem a viszont-gyűlöletben van: nem Isten szeretete semmisíti meg a gonoszt, hanem végül az fogja elpusztítani önmagát. De addig is az Úr kegyelme és bölcsessége képes a Sátánnak és seregének ármánykodását az igazak javára fordítani:

„Te, Lucifer meg, egy gyűrű te is
Mindenségemben, működjél tovább;
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár – az mit se tesz –
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhődésed végtelen leend
Szüntelen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csírája lesz.”

Tarnóczy Szabolcs

Kapcsolódó:

Olvasó: határolódjanak el a magyargyalázóktól a máskor elhatárolódást követelő izraelita vezetők!

Ecce "homo": íme Ádám! + régi és új videók + fejlemények (+18!)

Frissítve: a Kuruc olvasóit sértegeti és Madáchot gyalázza a művéből gúnyt űző zsidó (18+) + adatlapja

Az ember tragédiája mint zsidó pornó - itt az állatkínzó perverzek újabb "műve" (4 milliós napi költségvetéssel) (18+!)