Tisztelt Kuruc.info! A Magyar Gárda megalakulását örömmel konstatáltam, és egészen fél órával ezelőttig biztos voltam benne, hogy gárdista leszek, ez azonban a Bencsikről szóló cikk hatására már a múlté.

Soha nem fogok belépni egy olyan egyesületbe, aki hülyének nevezi és a történelem szemétdombjára kívánja azt a két embert (Toroczkai, Budaházy), akit különösen tisztelek, és volt szerencsém személyesen is kezet rázni velük, és mocsoknak nevezi azt a hírportált amit a legbecsesebbnek tartok mind közül és nem múlhat el nap hogy ne böngészném, és ne kívánnám tiszta szívemből, hogy tovább törjék a jeget, aminek ez az ember (Bencsik) még a közelébe sem mer menni.

Eddig is hallottam híradásokat arról, hogy ennek az illetőnek (nem akarok mocskolódni, de el lehet képzelni mit gondolok róla) köze van a Magyar Gárdához de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy az egyik alapító tag, és mint ilyen máris fontoskodik, okoskodik és meg akarja mondani, hogy mit kell csinálnia a szervezetnek (persze, parlagfüvet szedni, meg a fidesz rendezvényen tartani a transzparenst, kíváncsi vagyok ennek szellemében ha már tavaly megalakult volna a Gárda akkor Bencsik szerint mi lett volna a dolguk Október 23-án? Lefogni a hazafiak kezét? Esetleg elkérni az egyik gránátvetőt a rendőröktől? Ez egyszerûen minden képzeletet felülmúlóan abszurd).

Sajnálom, hogy már megint ide jutottunk ki, de én úgy határoztam, hogy nem vagyok hajlandó Csintalan Sándorokat és Bencsik Andrásokat támogatni semmilyen szinten, mert velük nem csak az a baj hogy a múlt rendszer részei, hanem az, hogy ennek köszönhetően a vérükben van a gyávaság, a megalkuvás.

Nem is értem, hogy az általam szintén tisztelt Vona Gábor, hogy gondolta azt, hogy egy olyan emberrel áll össze, aki néhány hónapja még azt fejtegette a moslék újságjának a moslék bevezetőjében, hogy ha az SZDSZ megbuktatná az MSZP-t akkor a Fidesz és a jobboldal hajlandó lenne elismerni a liberális törpepárt befolyását.

Ilyen emberekkel akarunk mi rendszert váltani aki az SZDSZ-el egyezkedne? Hát nem!

Sajnálom Gábor, de így nem.

Nem leszek gárdista. Inkább maradok az aki voltam, hazafi, egyenruha nélkül, maszkban, csuklyában.
És ha veszély fenyegeti a hazámat nem parlagfüvet fogok szedni ezután sem, hanem kockakövet.

Üdvözlettel: egyvalaki közületek