A német tartományok közül elsőként Észak-Rajna-Vesztfália hoz létre átnevelő tábort bűnöző fiatalok számára - közölte vasárnap a tartomány kormánya. Ez a gyakorlatban a színes, bevándorló hulladékok számára készül, hiszen ők követik el az erőszakos bűncselekmények zömét.

A klevei járásban létesítendő intézmény a közeli hetekben nyitja meg kapuit 12 és 15 év közötti bűnelkövetők előtt. A tábor első nyolc "lakóját" később náluk idősebb elkövetők is követhetik.

A tartomány igazságügyi minisztere további hasonló táborok létesítését helyezte kilátásba, tagadva azonban, hogy az amerikai fiatalkorúak javító-nevelő táborairól vettek volna példát. Mint mondta, az utóbbiakban megalázó bánásmódban részesülnek az elítéltek, ez viszont német földön megengedhetetlen volna.

A klevei tábor lakói szigorú szabályok szerint töltik majd napjaikat. A munkából, fegyelmi és magatartási gyakorlatokból, sportból álló átnevelés azt a célt szolgálja, hogy a fiatalkorú elítéltek megtalálják a társadalomba visszavezető utat - fogalmaz a két miniszter közös közleménye. (Kuruc.info: persze ez is pénzkidobás, de kísérletnek jó lesz. Egy tolvaj, rabló, gyilkos színest nem lehet integrálni. Rövidesen beigazolódik, hogy a niggerbűnözők ellen az akasztás mellett csak a kiutasítás lehet hatékony, amint azt az örvendetesen erősödő német radikális jobboldal követeli)

Németországban az utóbbi hetekben fontos belpolitikai vitatémává vált a fiatalkorúak - vagyis a bevándorló fiatalok - körében terjedő bűnözés és annak visszaszorítása.

A szövetségi nagykoalíció egyik fele, a konzervatív uniópártok a fiatalkorú elkövetőkre vonatkozó büntetőjog szigorítását sürgetik, míg kormányzati partnereik, a szociáldemokraták ezt mereven ellenzik. A kérdés a jelek szerint fontos téma lesz a három tartományban (Hessen, Alsó-Szászország, Hamburg) közelgő választásokat megelőző kampányban.
(Inforádió korrigálva)

Arppi S. frissítése: az ilyen típusú átnevelőtáborok létesítése egyáltalán nem szokatlan Nyugat-Európában. A kaftánmentes, így a saját életét élő, nem elnyomott, elhülyített  Finnországban például eleve úgy létesítik a döntően cigány- és bevándorlóbűnözőket „elszállásoló“, gyerekotthonoknak nevezett javítóintézeteket, hogy abból a bűnözőpalánták ne szökhessenek el. Szemben a magyarországi gyakorlattal, természetesen.

Ezt maga Radoszáv Miklós, a Fővárosi Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szolgálatának általános igazgató-helyettese mondta el az ITT található cikkünkben. Rajta, cigányfajvédők, meg lehet cáfolni a szavait!