Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest, az áruforgalomban viszont alig tapasztalható visszaesés.
A repülőteret üzemeltető Budapest Airport csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint augusztusban közel 400 ezer utas fordult meg a terminálokon. Szeptember egészére vetítve a Budapest Airport 90 százalék feletti visszaesést vár 2019 azonos időszakához viszonyítva.
Több légitársaság már jelezte, hogy a kereslet hirtelen visszaesése miatt a következő hónapban is kevesebb járatot indít, így októberben is 80-90 százalék közötti forgalomvisszaesésre lehet számítani.
A Budapest Airport korábban már lezárta a 2-es terminál több utasforgalmi területét, mostantól pedig a Holiday Lite parkoló sem használható.
Az áruszállításban ugyanakkor alig látszik visszaesés: a január-augusztusi időszakban 84 500 tonna árut kezeltek Ferihegyen, ez alig 3 százalékos csökkenést jelent az előző évihez képest. A forgalom összetétele azonban megváltozott: a hosszútávú járatokkal együtt az alsófedélzeti légiáruszállító kapacitás is eltűnt, elsősorban a dedikált áruszállító járatok szolgálják ki a piaci igényeket: számuk 17 százalékkal nőtt az év első nyolc hónapjában.