Egy új szlovák törvény értelmében a szlovákiai hazai sportrendezvényeken decembertől tilos lesz az idegen államok jelképeinek használata.
 
A szlovák parlament szerdán fogadta el a rendőrség sportrendezvényekre vonatkozó jogait szabályozó törvényt. Ebbe röviddel a szavazás előtt a Szlovák Nemzeti Párt indítványára került be az a fejezet, amely a nem nemzetközi jellegű sportrendezvényekről december 1-jével kitiltja más államok jelképeit.

A 150 tagú törvényhozásban az új jogszabály 111 támogató szavazatot kapott. A Magyar Koalíció Pártja ellene szavazott.

Szombaton a dunaszerdahelyi stadionban a Slovan Bratislava elleni mérkőzés alatt kommandósok hatoltak be a Magyarországról érkezett szurkolók szektorába. Összesen 50 ember sérült meg, köztük magyar állampolgárok; hét embert kórházba kellett vinni.

A magyar hatóságoknak is megküldött hivatalos szlovák magyarázat szerint a magyar drukkerek a videofelvételeken nem látható helyen és módon úgy viselkedtek, hogy indokolttá vált a nagyon határozott rendőri fellépés. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a választ hiányosnak találta, ezért bizonyítékokat kért a pozsonyi hatóságoktól, de a rendőrök állításait igazoló felvételeket továbbra sem hozták nyilvánosságra.
(InfoRádió)