Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki nyereségvágyból halálra szúrta 90 éves édesanyját Nyíregyházán - közölte a Nyíregyházi Törvényszék pénteken az MTI-vel.
A vádirat szerint az évtizedek óta alkoholizáló életmódot folytató vádlott együtt élt édesanyjával nyíregyházi otthonukban. A férfi nyugdíját az édesanyja kezelte, hogy ne költhesse alkoholra, ezt viszont a vádlott megelégelte. Elhatározta, hogy megöli édesanyját. Március 27-én este megvárta, míg elalszik, majd egy késsel nagy erővel mellkason szúrta a 90 éves nőt, aki perceken belül belehalt sérülésébe.
A vádlott ezután lefeküdt aludni, majd másnap reggel bement az asszony hálószobájába és pénztárcájából kivett kétezer forintot, amelyből alkoholt vásárolt. Csak ezután értesítette testvérét, és elmondta a tettét - olvasható a közleményben.
A vádlott a hosszú ideje tartó "alkoholbetegsége" miatt képtelen volt arra, hogy a cselekménye következményét felismerje. A szabolcsi főügyészség a jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfit emberölés minősített esetével vádolja, kórós elmeállapota miatt a főügyészség felmentésre és kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt.