Idézünk a teljességében ITT található cikkből.

Börtöncech és áramtartozás - Kegyelmet kér a sajókazai családapa


"Munkatársunk a tetthelyen járt, abban lakásban, ahol hat kisgyerek tölti napjait szülei társaságában. A nagyobb szobában három ágyikó volt. A szekrényen hifi berendezés és televízió. Szólt a zene. Az apróságok a lakásban szaladgáltak. A kályhában égett a tűz. A hőmérséklet elviselhető volt. Az előszobaszerű helyiségben a nyolcvanas éveiben járó nagymama ült, kezében pipát tartva. (Kuruc.info: bagóra futja, tessék mondani?) Ott jártunkkor érkeztek a családhoz a sajókazai Dzsaj Bhim Közösség munkatársai. Megfogalmazták és aláírni vitték Dugó számára azt a levelet, amiben Dugó három hónap haladékot kér a börtönbe vonulás időpontját illetően. Derdák Tibor a közösség tagja elmondta, hogy korábban aláírta Dugó azt a levelet is, melyben kegyelmi kérvénnyel fordulnak a köztársasági elnökhöz. Az iratban úgy érvelnek, hogy régóta nem kap munkát, jövedelme messze elmarad a felhalmozódott közüzemi tartozások összegétől.

Dugóról kijelentik: „becsületes ember, aki a családjáért mindent megtesz...” (Kuruc.info:  A rendes családapa... a bagóról meg a piáról kellene lemondania ennek a "rendes családapának", meg a környezetét rendbe tenni, és nem a TV-t bámulni.)
.....
Az asztal és szék nélküli szoba közepén állva a gyerekek gyűrűjében váltottunk szót a harminc esztendős házigazdával, aki elismerte, hogy lopták az áramot. De nem érti, miért kell ezért börtönbe mennie. Dugó felesége azt is elmondta, hogy az első gyerekük megfogantatása miatt annak idején már szabadságvesztésre ítélték férjét megrontás miatt. Akkor ugyanis ő még gyerekkorúnak számított. Tavaly pedig azért sóztak a nyakába fél év felfüggesztett börtönt, mert hitelből akartak televíziót meg mást venni, de lebuktak a hamis munkáltatói igazolással.

Dugó és felesége szerint az önkormányzattól nem kaptak, igaz nem is kértek segélyt. Az államtól kapott havi 120 ezer forintból élnek. (Kuruc.info: akkor nem az önkormányzattól kapják a segílyt, hanem az államtól. Egykutya.)

Derdák Tibor szerint az államnak azt is át kellene gondolnia, hogy mi a jobb, egy két százezer forint áramadósságot meghagyni - ennek kifizetetlenségéről végső soron az állam tehet (Kuruc.info: Meg a megrontásról, meg a hamis munkáltatói igazolásról meg a, meg a... A gádzsókon már megint nincsen sapka.) érvelt - vagy az adófizetők pénzéből finanszírozni a több mint egy éves börtöncechet, ami több millióra rúg... (Kuruc.info: Nagyon finoman: elmész a... Milyen fonák gondolkodás ez? Ne zárjuk börtönbe, mert többe kerül, mintha lopna... Hát mi a franc folyik itt?!)"

Kuruc.info: Milyen érdekes elképzeléseik vannak cigányainknak a "jogkövető magatartásról"... Valószínűleg a speciális kulturális tradíciók miatt. Ha eladnák a tévét (vagy meg se vették volna, ha ugyan vették) meg a Hi-Fi-t, meg nem vennének pezsgőt, italt, bagót a nagyinak, menten tudnának téglát, maltert venni, és a házat kijavítani.

Ez a bűnözés-mentegetés meg egyszerűen elképesztő. Simán kulturális tradíciónak tekintik a legszélsőségesebb, a BTK hatálya alá tartozó cselekményeket is. Amíg valaki meg nem érteti velük, hogy ezt így nem lehet, addig nincs miről beszélni! És az a "valaki" jó lenne, ha a köreikből kerülne ki. Mert ugye a gádzsó parasztoktól nem fogadnak el semmi tanácsot, nem hogy parancsot. Itt teremne babér a barom fajvédőknek és cigányvezetőknek, élükön Mohácsiékkal, Telekiékkel, Kállaival. De nem látok egy milliméternyi elmozdulást sem részükről ezirányban.




Kuruc.info: Ez a kép (eredeti, nagy méretben, ITT) sokat elárul. Nem csak azt, hogy – természetesen – cigányokról (az ő arcukat takarták ki, de persze a fajtajelleg látható így is – és mindezt a cikk is elismeri) van szó, hanem azt is, amit amúgy a cikk is megír: futja színes TV-re, hifire, bagóra. Amit meg nem ír meg: ott vannak a pezsgős- és piásüvegek a polcon... No comment!
Frissítés (jan. 6. 3.15): 1.) a 30 éves, ereje teljében levő, de természetesen segílyeken élősködő és munkakerülő úriember kegyelmi kérvénye következik. Nem, ez nem vicc, nem, nem lejáratás vagy provokáció – ezt bárki maga ellenőrizheti a cikkhez tartozó fotó-archívum 3. képén - a BOON ugyanis a beadványt lefényképezte. Tényleg ilyen szinten “iskolázott”, “művelt” őkelme.




A kegyelmi kérvény támogató-aláíróinak listáját ITT tekinthetjük meg. A nevek túlnyomórészt cigány, illetve, természetesen, mózeshitű származásról árulkodnak. Tükröztük a szégyenlistát, nehogy az véletlenül “eltűnjön”:
Sztojka Katalin Kalocsa
Ladányi János szociológus Budapest
Kőszeg Ferenc nyugdíjas Budapest
Dávid Ildikó Budapest
Csík Tamás Főszerkesztő Budapest
C-PRESS Hírügynökség Hírszerzés, hírközlés Budapest
Pentelényi László közgazdász Budapest
Orsós Anna egyetemi hallgató Hidas
Wágner-Lakatos Tamás esélyegyenlőségi szakértő
Fődi Attila
Kovács István mérnök
Szakács Edina tanár
Orsós Orsolya tanuló
Dr. Szőke Judit
Burai Csaba Önkéntes
Oláh Zita tanár
Orsós Zoltán
Bán Levente repülőgépszerelő
Kendeh Gusztáv sportmenedzser
Orsós Sándor
Boda Péter romológus hallgató, cigánytánc tanár
Orsós Szilvia
Tatár Csaba Magyarországi Munkáspárt 2006 Eger városi elnöke
Nagy Péter diák
Boda Péterné Orsós Zsuzsanna szociális asszisztens
Orsós Miklós
Rácz János nyugdíjas
Jó Antal Gépészmérnök
Fenyvesi Magdolna
Molnár Béla fotográfus
Vicze Szabolcs tanár
Greksza Tünde tanár
Orsós Bernadett tanuló
Madarász Edit gyógymasszőz
Singer János tanár
Imre Roland tanuló
Kalina Yvette tanár
Hell István tanár, újságíró
Nyíri András tanár
Nemes Anita diák
Mészáros Krisztina tanuló
Gyémánt Mariann újságíró
Hervoly Vanda kulturális antropológus
Millei Ilona újságíró
Walter Anita tanár
Maczkó János tanár
Szederkényi Júlia filmrendező
Derdák Tibor tanár
Lázi István János szoc.munkás hallgató
Vincze András tanár
Kalányos László informatikus
Orsós János Dzsaj Bhim Közösség elnöke
Vegyük észre Kőszeg, Ladányi és nem utolsósorban egyik fő kedvencünk (lgutolsó sztorit lásd ITT) Hell István, azaz Libera, nos Domine! nevét. Igen, szokásuk szerint nevüket adták egy bűnöző védelméhez.
Azt is figyeljük meg, hogy Orsósból vagy tanuló van (ill. egy egyetemi hallgató – valszeg romológiára, cociológiára vagy hasonló fajvédő, büfé-ruhatár szakra jár), vagy a fajvédő Dzsaj Bhim Közösség elnöke, vagy külön nem jelzett. Igen, nincs munkájuk: segílyes munkakerülők (hogy ne uszítsanak maguk ellen, nem akarták odaírni, hogy “munkanélküli”, de persze szépen “átjött” a foglalkozás hiánya így is). Szép arány, mi? Az Orsós-famíliából kivétel nélkül minden egyes felnőtt munkakerülő (ill. van köztük egy fajvédő) – és ezt ráadásul önmaguk ismerik el. Vajon ez az arány általánosítható a többi putriscigány-családra is? Mindenesetre az a tény, hogy mondjuk a kalocsai Sztojka Katalin neve mellett sem áll sem végzettség, sem munkahely, erre enged következtetni…
2.) Időközben a Vastagbőr-blog is lehozott a témában egy kapcsolódó cikket; különösen az olvasói kommentárokat érdemes elolvasni.