Vita tört ki a Harmadik Út nevű választási összefogást alkotó Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Jobbik vezetői között arról, hogy milyen arányban osszák fel a 2,2 százalékos országgyűlési választási eredményük után járó, évi mintegy negyven millió forintos költségvetési juttatást. A Kuruc.info korábban elsőként tudósított arról, hogy a választások óta egyetlen fillér költségvetési támogatásához sem jutott hozzá a két párt a kirobbant ellentétek miatt.

Eredetileg fele-fele arányban állított volna jelölteket tavasszal az országos listára a két párt, ám végül mintegy 70 százalékuk "a MIÉP kebeléből került ki" - mondta Csurka István, a MIÉP elnöke.  "Ennek az a logikus következménye, az arányokról még vita van, hogy ugyanígy oszoljon meg az állami támogatás" - tette hozzá.  Csurka István közölte: folynak a tárgyalások a felek között.

Kovács Dávid Jobbik-elnök szerint "elképzelhetetlen", hogy módosítsanak a megállapodáson. "A mi részünkről nincs nyitottság ilyesmire" - tette hozzá.

Balczó Zoltán, a MIÉP egykori, a Jobbik jelenlegi alelnöke közölte: nem tud arról, hogy tárgyalások folynának. Mint mondta, a költségvetési juttatás kérdésében a két pártelnök a választások előtt abban egyezett meg, hogy - akárcsak az országos lista helyein - fele-fele arányban osztoznak; tudomása szerint ebben nem történt változás. A Jobbik alelnöke közölte: ismeretei szerint ezt az egyezséget nem foglalták írásba."Ha a két pártelnök között nincs meg a bizalom, akkor ez már régen rossz" - mondta Balczó Zoltán.

(Kuruc.info - MTI nyomán)