2019. február 24., vasárnap, Mátyás, Etel napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:55 Nem adják fel: tizenötödik alkalommal tüntettek a sárgamellényesek22:25 Hanoi felé zakatol az észak-koreai uralkodó22:10 Tatárszentgyörgyön szipogott az Emmi: a rasszista romagyilkosság sulykolása mellett gárdázás is kellett21:34 "Szállj sötét zászlókon hollómadár" - 576 éve született a nagy király21:15 Nem egyszerű a segélyszállítmányok útja Venezuelába20:46 Az ülőmunka terjedésével párhuzamosan egyre többen sportolnak20:17 Legalább három emberéletet követelt az Olaszországban és Horvátországban tomboló szél19:43 Zsinagógafelújítás: csalók számlájára utalt a Mazsihisz - még vicces is lenne, ha nem az ön pénzéről lenne szó19:01 Magyar portréfilmből derül ki, miért hívták Bud Spencert földönkívülinek18:27 "Elegen vannak nálunk" - Közel-Keleten működő különbíróságokat javasol az osztrák belügyér az "európai" dzsihadistáknak18:10 Guaidó megnézte a segéllyel teli teherautókat17:46 Mindenki megnyugodhat: nem szűnik meg, sőt jó irányba halad a Jobbik - és ezután listázhatják kettős párttagságú ellenállóikat17:24 Brit kormánytagok halasztanák el a Brexitet - Nagy-Britannia széthullásától tartanak16:55 Nem sokáig örülhettek bérüknek az indiai teaültetvényen dolgozó szomjasabb munkások16:19 Iszlamista konkurenciájára csapott le Franciaország Maliban
24 óra legolvasottabbjai

Anyaország, Elcsatolt részek ::

"Hiba volt a revízió" - a zsidók után most a Felvidék tolvajaitól kér bocsánatot a Fidesz

A Tyzden nevű jobboldali tót közéleti hetilapban május 20-án, a 21. számban magyarul is megjelenik néhány írás, benne Surján László bocsánatkérése a "szlovákoktól" a 19. század végi és 20. század eleji "magyarosításért", valamint "további sérelmekért", mint a magyar katonák bevonulásáért 1968-ban. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy megköszönte volna a Felvidék elrablását, a kitelepítéseket, a ma is tartó magyarüldözést, a folyamatos történelemhamisítást és magyarellenes uszítást stb.

Ez év május 10-én első alkalommal adták át a Charta XXI mozgalom Megbékélési és Együttműködés Díját Budapesten. A kitüntetést Stefan Hríbnek, a Tyzden c. hetilap főszerkesztőjének Surján László, az Európai Parlament alelnöke adta át. Surján a Charta XXI kapcsán korábban azt nyilatkozta, hogy a mozgalom fő célja „21. századi megoldást találni egy 20. századi problémára", azaz a Trianon által okozott szétszakítottságra. A Charta XXI mozgalom nyilatkozata egyebeken kívül azt is tartalmazza, hogy a "megbékélési mozgalom" hét országból származó kezdeményezői ellenségeskedés helyett a megbékélés útját választják, nem megszüntetni, hanem elfogadni akarják különbözőségeiket.
Stefan Hríb a díjátadás során azt mondta, ahhoz, hogy a szlovákok és a magyarok évszázadok után végre el kezdjék keresni az egymáshoz vezető utat, elsősorban meg kell bocsátaniuk egymásnak és meg kell szabadulniuk a saját félelmeiktől. Mint mondta, eddig is voltak példák az egymáshoz való közeledésre, legyen szó akár a nyilvánosság vagy a nyilvánosság egy részének Malina Hedvig melletti kiállására, vagy akár Frantisek Miklosko akkori parlamenti elnök bocsánatkéréséről a magyaroktól a szlovákok által okozott sérelmekért.
Surján László még a díjátadón elmondta, amióta megismerte az újságíró véleményét a két ország viszonyáról, keresi a válaszlehetőségét magyar részről, s egy építő párbeszédre szólított fel. „Számunkra Trianon tragédia, a győzteseknek örömünnep. A feladat nagy, e két érzés között kell hidat verni" – mondta. Ennek a szellemében született meg Surján tollából az az írás, amelyet leközlés céljából elküldött a Tyzden szerkesztőségébe.

Martin Hanus, a Tyzden főszerkesztő-helyettese lapismertető rövid videofilmjében elmondja, az írás nagyon meglepte a szerkesztőséget, elsősorban azért mert a gesztus olyan helyről jött, ahonnan nem nagyon várták.
Surján László az Európai Parlament kereszténydemokrata alelnöke, volt miniszter és a Fidesz kimagasló tagja hosszú cikkében bocsánatot kér a "szlovákoktól" a 19. század végi és 20. század eleji "magyarosításért", valamint a magyarok által rajtuk elkövetett "további sérelmekért", pl. a magyar katonák bevonulásáért 1968-ban. Surján szerint ugyanis a bocsánatkérés nem lealacsonyít, hanem felemel.
A bocsánatkérésen kívül Surján arról is szól a cikkében, milyen hozadékuk volt a "szlovákoknak" pl. a magyar kultúra számára.
A főszerkesztő-helyettes szerint ez arra ösztönözte őket, hogy a hetilap jövő heti számában néhány cikket magyar nyelven is megjelentessenek. Hanus azt mondja, maguk is kíváncsian várják, hogy Surján cikkének megjelenése milyen hatást vált ki Magyarországon, csendes lesz-e a fogadtatása, vagy valóban elindít egy párbeszédet – ami a szerző által korábban megfogalmazottak értelmében tulajdonképpen a célja volt –, amely hozzájárulhat a két ország, két nép közti viszonyok alakulásában egy új korszak kezdetéhez.
Frissítés: Íme Surján László gyomorforgató levele:
Baráti szavak Stefan Hríbnek
Amióta megismertem Stefan Hríbnek a szlovák-magyar viszonyról alkotott véleményét, keresem a válasz lehetőségét. Itt az alkalom, kezdődjön egy építő párbeszéd. Számunkra Trianon tragédia, a győzteseknek örömünnep. A feladat nagy: e két érzés között kell hidat vernünk. Trianon igazságtalansága elfeledte Kölcsey igazságát, a Himnusz negyedik versszakát: Hajh de bűneink miatt gyúlt harag kebledben...
A török időkben a magyar ember Istenéhez fordulva, bűneit bánva kereste a kibontakozást. A XX. század világiasabb légkörében csupán az igazságtalanságot tartottuk szem előtt. Önsajnálat az önvizsgálat helyett. Pedig van mivel szembenézni. Például a kiegyezés utáni erőszakos magyarosítással. (A „magyarizáció“ ma is fáj Szlovákiában.) Magyarok és szlovákok viszonya persze jóval korábban megromlott. Az összetartozás érzése komolyan már a XVIII. században elkezdett foszladozni, hiszen – magunktól eltelve – nem vettük észre, hogy a nemzeti öntudatra ébredés a velünk élő népekben is megindult, akik nem akarják elfogadni, hogy a németesítő kísérlet helyét egy magyarosító folyamat vegye át.
De nemcsak Trianon előtt hibáztunk, hanem utána is. 1938 után, a Trianonra vezető okok ki nem tárgyalása miatt, erősebb volt bennünk az uralkodási, mint az együttműködési vágy. Harminc évvel később, 1968-ban ismét egy nagy hiba: nem lett volna szabad részt vennünk a Prágai Tavasz katonai felszámolásában.
Tetteink és mulasztásaink mellett magatartásunk és gondolkodásunk is kritizálható. Gőgösen kultúrfölényről beszéltünk, miközben tudatlanok voltunk és maradtunk: szomszédaink kultúrája ismeretlen számunkra ma is. Közös történelmünkről csak felületes és előítéletes fogalmaink vannak. Sokszor nem vettük komolyan a felénk nyújtott kezet. Gyenge választ adtunk, amikor Frantisek Miklosko, a Szlovák Nemzetgyűlés elnökeként, nyilvánosan bocsánatot kért az 1945 és 1948 közötti időszak igazságtalanságaiért, vagy amikor Pavol HruSovsky megbékélési nyilatkozatot sürgetett.
Mindig volt, még a legnehezebb időkben is, olyan szlovák személyiség, aki inkább akart békét, mint viszályt. Már nem is emlékszünk rájuk. Magyarázat lehet, mentség nincs hibáinkra, bűneinkre, Van miért megkövetni a szlovákokat, amit most meg is teszek, bár tudom, hogy ebben a kérdésben ugyanúgy nincs közmegegyezés, mint ahogy Miklosko kijelentése mögött sem volt. Pedig a megkövetés nem megaláz, hanem felemel, ez a múlt tehertételeitől való megszabadulás útja. Mit köszönhetünk magyarként a szláv, azon belül a szlovák kultúrának? Például szókincsünk egy részét. Ez számszerűen sem megvetendő, de még érdekesebb, hogy mely területeket érint. Olyan, az államiság alapjait érintő szavakról van szó, mint a király, a vajda. Szláv közvetítéssel épült be nyelvünkbe sok vallási fogalom is, például a kereszt vagy a szent szó. A földművelés és állattenyésztés szláv jövevényszavai arra utalnak, hogy ezeket a tevékenységeket is az itt élő népektől tanulta meg a honfoglaló magyarság. Csak néhány példa: kasza, kalász, gereblye, széna, kacsa, bárány.
A köszönni valónk listáján azonban nemcsak szavak és fogalmak szerepelnek, hanem a közös harcok is. A török-tatár elleni védekezés mellett a legfontosabb talán a szlovák jelenlét a kurucok táborában. Észak-Magyarország népe, egy vékony Habsburg párti nemesi réteg kivételével, szinte egy emberként állt Thököly majd Rákóczi mellé. Nem tetszik ez azoknak, akik az ellentétek szításából élnek, de jó, ha nem feledjük: tudtunk vállvetve küzdeni közös érdekekért.Kiemelkedő személyiségeket is köszönhetünk a szlovákságnak, olyanokat, akik vagy mind a két kultúra részei, mint Bél Mátyás, vagy bár szlovák eredetűek voltak, csak minket gazdagítottak, mint Petőfi Sándor.
Az elmúlt két-három évszázadban tehát sértettünk és sérültünk. Mit tegyünk, hogy megállítsuk ezt a folyamatot? Hat területet említek.
1. Megtanulni és megbecsülni a közös múltat és a hídembereket.
2. megismerni a szlovák kultúrát és megérteni a szlovák gondolkodást.
3. Megszabadulni görcsös előítéleteinktől.
4. Megvallani hibáinkat.
5. Megkeresni és megbecsülni a hasonlóan gondolkodó szlovákokat.
6. Megvédeni a megalázottakat.
Ezek a feladatok magukért beszélnek. Kiemelem az előítélet mentes gondolkodás fontosságát. Magyarokat ért sérelem esetén például ne tételezzünk fel azonnal etnikai indítékot. Roppant fontos a hatodik pont. A jó együttműködés nagy érték, de nem önfeladás. A nemzeti összetartozás alapján megvédjük a kisebbségben élő magyarok emberi jogait. Ez akkor igazán hatásos, ha együtt lépünk fel minden kirekesztés és türelmetlenség ellen a hasonló elkötelezettségű szlovákokkal.
Elengedhetetlen, hogy a határon túl élő magyarok jogaiért kiállva a határainkon belül élő szlovákok jogait is egyenlőképp tiszteletben tartsuk.
Ne tagadjuk: a magyar közgondolkodástól még idegen a szlovákok felé való nyitás, túl erős a sérelmek megtorlása iránti vágy, és a hiú remény, hogy egy külső erő igazságot szolgáltat nekünk. De ez az út nem járható. Viszont nagyon sürgős legalább az elit hangulatváltása, az egymás felé nyitás, oly módon, ahogy az tükröződik például a Terra Recognita Alapítvány körül tömörült történészek munkáiban, és másokéban. Ez azonban nem maradhat szűk szakmai körök elzárt kincse. Mi, a Charta XXI hívei, szeretnénk, ha a nyitottság és a kiengesztelődés szelleme átjárná az egész társadalmat, megjelenne az iskolai tankönyvekben. Jöjjön egy előítélet nélküli, új nemzedék, és építsen békésebb, szebb világot a fájdalmas múlt köveiből. A franciáknak, németeknek sikerült, nekünk is sikerülni fog.
 
Stefan Hríb válaszlevele:
Tisztelt Alelnök Úr, Kedves László!
A felszólalása, melyet most magyarul és szlovákul is közzéteszünk, mélyen megérintett engem. Közép-európai vonatkozásban az utóbbi évek egyik kulcsszövegének tekintem. Amikor annak idején Füleken először találkoztunk, s a beszédemben sajnálatomat fejeztem ki amiatt, ami a magyarokkal történt Trianon után, az őszinte csodálkozására figyeltem fel. Amikor megutóbb mindezt Brüsszelben megismételtem egy konferencián, sőt megtoldottam együttérzésem kifejezésével a Benes-dekrétumok magyarokat sújtó jogtalanságaiért, ismét úgy éreztem, hogy egy szlováktól mindezt szokatlannak tartja. Apránként megértettem, hogy inkább az olyan szlovákok véleményéhez szokott hozzá, akik a magyaroknak semmit nem ismernek el és semmi jót nem kívánnak. Mellékesen megjegyzem, hogy körülbelül én is ugyanezt tapasztaltam. De be kell vallanom, hogy első találkozásunk óta volt egy aggodalmam. A nemzeteink közti megbékélés gondolatát, melyet a Charta XXI segítségével próbál érvényesíteni, természetesen elejétől fogva támogatom, ám attól tartottam, hogy a kezdeményezés jórészt csak egy irányba mutat. Hogy Önnek, mint „fideszes magyarnak” jól jön egy szlovák, aki látja a saját nemzete bűneit, hibáit és elutasító magatartását, s többre nincs is szükség. És tudtam, hogyha szlovákként ismételten kifejezem sajnálatomat Trianon és a Benes-dekrétumok miatt, ám a másik oldalról semmi hasonló nem hangzik el, akkor a hasznos idióta szerepvállalását kockáztatom, ami egyáltalán használ a szlovák-magyar kapcsolatoknak, legfeljebb önmagát hozza kínos helyzetbe. Mégis kockáztattam. Egyrészt azért, mert Trianon valóban rossz és igazságtalan megoldás volt Magyarországgal szemben, a Benes-dekrétumok pedig ténylegesen ártottak sok ártatlan magyarnak: s mégiscsak kell, hogy legyen valóságérzékem. A szégyenteljes felsülést azért is megkockáztattam, mert végig reménykedtem a válaszában. Kedves László, az írása, melyet a következő oldalakon közölni fogunk, messze felülmúlta minden elvárásomat. Már Budapesten elmondtam Önnek, hogy szerintem eddig ez a leghatásosabb szöveg, melyet nemzeteink együttélésének témájában magyar politikustól olvashattam. Most még többet mondanék: az, amit leírt, egy olyan kéznyújtás Szlovákiának, amelyre Magyarországról eddig még soha nem került sor. Nem tudom, e megnyilvánulását milyen reakciók fogják követni Budapesten. Sejtelmem sincs róla, hogy nem fogják-e otthon emiatt kinevetni és kiközösíteni. A nemzeti gőg és arrogancia kritikáját Európa e cinikus végein egy politikustól otthon nem fogadják kedvezően. De biztos vagyok benne, hogy a politikai előnyök helyett már most többet elért. Írásaival és a belőlük sugárzó magatartásával lerombolja a kényelmes nemzetképünket az elutasító és érzéketlen magyarokról, mellyel mi szlovákok a saját ridegségünket és érzéketlenségünket leplezzük.
László, köszönöm Önnek mindezt.
(Felvidék Ma nyomán)
2. frissítés: A Hírek.sk összeállítása - kiderül, hogy a nem létező "magyar bűnök" egyenértékűek a tótok aljasságaival, Apponyi Benessel:


Hozzászólások ( hozzászólás)

Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Dossziék

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2019 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready