A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Kövér László házelnöktől követel intézkedést Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő csütörtöki kijelentése miatt.

Az egyik parlamenti tudósító mikroblogja szerint egy csütörtöki parlamenti vitában a jobbikos képviselő úgy fogalmazott: "az auschwitzi emlékhely kialakítása kapcsán sok kritika elhangzott már, hogy vajon az ott bemutatott események teljes mértékben összhangban vannak-e a történelmi tényekkel". Ekkor a levezető elnök a jobbikos Balczó Zoltán volt, és "sem tőle, sem a többi képviselő részéről sem érkezett semmiféle reakció" – írták.

Játszadozás milliós számokkal - ez volna az összhang a történelmi tényekkel?
"A képviselő ezen felszólalásával az újkori antiszemitizmus fegyverét, a holokauszt relativizálását valósította meg" – írják a Mazsihisz közleményében. Hozzátették, hogy "a képviselő nyíltan nem tagadta ugyan a holokauszt tényét, de alantas módon célzott arra, hogy a

több millió áldozat kivégzésének színhelyén kialakított emlékhelyek nem a valóságot tükrözik”. (A Mazsihisz ugyanúgy hazudozik, mint Steiner nevű fajtársuk, aki a lámpaernyőzés mellett szintén több millió áldozatról hadovál, miközben még a hivatalos adat szerint is 1,5 millió volt - de persze az is hazugság - a szerk.)
A Mazsihisz szerint a jobbikos képviselő "felszólalásával meggyalázta az ott elpusztított több mint 400 ezer magyar honfitársunk emlékét".
A Mazsihisz közleményében a "demokratikusan gondolkodó parlamenti képviselőket" arra szólította fel, hogy utasítsák vissza Gaudi-Nagy Tamás szavait, Kövér László házelnököt, pedig arra: "tegye meg a szükséges jogi lépéseket a magyar parlament tekintélyének helyreállítása érdekében".
A 20. századi diktatúrák megismertetéséről szóló határozati javaslatok általános vitájában Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik Országgyűlési képviselője támogatásáról biztosította a Terror Házára és a recski munkatáborra vonatkozó javaslatokat. Arra az MSZP-s előterjesztésre viszont, amelyiknek az a célja, hogy "minden fiatal eljuthasson az auschwitzi emlékhelyre", azt mondta: nagyon sok kritika merült fel azzal kapcsolatban, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek. Hozzátette: azokat az aggályokat is osztja, hogy szükséges-e ekkora kiadásokba kényszeríteni az oktatási intézményeket.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője Gaudi-Nagy Tamás szavaira reagálva közleményt adott ki. Ebben a leghatározottabban elítélt "minden olyan kétértelmű kijelentést", mint amilyen csütörtökön elhangzott a Parlamentben Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában.
"Senkinek nincs joga megkérdőjeleznie a holokauszt tényét, milliók szenvedését és halálát" – ismételgette az undorító talpnyaló gazdái szövegét.
(MTI korrigálva)
Gaudi kijelentése az alábbi videóban hallható a 7. perctől - az is látható, nem igaz, hogy nem érkezett semmiféle reakció a képviselők részéről, Steiner például ott röhög 2-3 méterre a felszólalótól:
Frissítés: Gyurcsány bűnbandája feljelenti Gaudit igazmondása miatt
Feljelenti a Demokratikus Koalíció (DK) Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselőt a parlamentben csütörtökön a holokausztról tett kijelentése miatt – közölte Molnár Csaba, a DK színeiben politizáló független képviselő pénteken az MTI-vel.
A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette párt szerint a Jobbik képviselője kijelentésével kétségbe vonta, illetve jelentéktelen színben tüntette föl a nácizmus által elkövetett népirtást, amivel megvalósíthatja a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek a büntető törvénykönyvbe (Btk.) ütköző nyilvános tagadása bűntettét.
Molnár Csaba DK-alelnök közleményében idézte a Btk. vonatkozó passzusát, amely szerint aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A 20. századi diktatúrák megismertetéséről szóló határozati javaslatok általános vitája során Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője támogatásáról biztosította a Terror Házára és a recski munkatáborra vonatkozó javaslatokat. Arra az MSZP-s előterjesztésre viszont, amelyiknek az a célja, hogy minden fiatal eljuthasson az auschwitzi emlékhelyre, azt mondta, nagyon sok kritika merült fel azzal kapcsolatban, hogy az ottani emlékhely kialakítása megfelel-e a valós történelmi tényeknek. Hozzátette: azokat az aggályokat is osztja, hogy szükséges-e ekkora kiadásokba kényszeríteni az oktatási intézményeket.
(MTI)