A Rágalmazás-ellenes Liga megdicsérte a Facebookot a Kuruc.info oldalának eltávolításáért - olvasható az ADL honlapján. A legbefolyásosabb zsidó lobbiszervezet portálunkat az "antiszemita és romaellenes gyűlöletbeszéd" legfőbb magyarországi "szállítójának" nevezi.
Zoom
A közleményben - mely tegnap vezető hír volt az oldalukon - megemlítik, hogy ők segítettek a Tett és Védelem Alapítványnak magyarellenes kísérletük sikerre vitelében. "Facebook-oldalán a Kuruc.info fenyegetéseket fogalmazott meg a zsidók és a romák ellen, erőszakra buzdított, gonosz antiszemitizmust és holokauszttagadást terjesztett, amelyek mind bűncselekménynek számítanak Magyarországon" - jelentette ki Abraham H. Foxman, az ADL országos igazgatója. "Még Magyarország kormányfője is panaszkodott az amerikai kormánynak és kongresszusnak a Kuruc.info Egyesült Államokban lévő szervere miatt" - tette hozzá. (Erről bővebben itt olvashat.)
A zsaroló zsidó szervezet üdvözölte a Facebooknak a "gyűlöletbeszéd elleni harc" ellen "új módszereket kereső erőfeszítéseit", melynek során szorosan együttműködik több gojellenes zsidó társasággal, és részt vesz különféle internetcenzúrával foglalkozó egyesületek ülésein (melyeket természetesen ugyancsak ADL-esek vezetnek).
"A Facebook megérdemli a bizalmunkat, mert időt és fáradságot nem kímélve megvizsgálta a Kuruc.info tevékenységét a közösségi oldalon, és meghozta a helyes döntést, ami egyébként a vezérelveikkel is összhangban van" - dicsérte fajtársait Foxman, biztosítva a gaz antiszemitákat afelől, hogy a jövőben is mindent megtesznek a "világhálós gyűlölködés" ellen. (Kivételt képeznek természetesen a saját, palesztinokat és mindenki mást kiirtani akaró zsidóik - a szerk.)
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: