Ősztől minden korábbinál jelentősebb drágulás várható a kézpénzfelvételnél megemelt tranzakciós illeték miatt. Saját bankjegykiadóból a 2012-es díjakhoz képest ugyanis átlagosan ötször annyiért juthat valaki a pénzéhez, de még a netes átutalások ára is többszöröződik – állítja B. Varga Judit, Az Én pénzem pénzügyi portál szakértője. Idén májusban volt már egy emelés, erre jön majd a szeptemberi drágulás.
Drasztikus változás várható a készpénzfelvétel esetén: ha valaki például két alkalommal 50 ezer forintot akar saját bankjának automatájából kivenni, az eddigi átlagosan 103 forint helyett ősztől 514 forintot kell fizetnie. – Egy rosszul megválasztott bankszámla esetén ez a költség akár 1200 forint is lehet – figyelmeztet a szakértő. Néhány bank a kártyás fizetésnél is díjat kér (Raiffeisen, FHB, Budapest Bank), mások (MKB, Uni­Credit) ettől akciósan eltekintenek. A legtöbb banknál eltűntek a nulla forintos számlacsomagok is, vagy csak jelentős jövedelem és befektetési alapnál jár ez a kedvezmény.
– Az emberek többsége alapvetően nem a bankszámlák összköltségére figyel, tapasztalataink szerint az éves kártyadíjat szinte nem is követik az emberek. Pedig évi szinten tízezres különbségek vannak egy-egy számlacsomag között – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BankRáció pénzügyi szakértője, aki szerint érdemes fél órát rászánni a bankok kínálatainak átböngészésére, mert több ezer forintot is spórolhatunk vele. Főleg mert a szakértők szerint megindultak a harcok az ügyfelekért.
– Bennfentes információk szerint új számlacsomagokkal készülnek a bankok, hogy megtartsák ügyfeleiket. Most 10 ezrekbe is kerülhet, hogy résen legyünk – mondta B. Varga Judit. Emellett is érdemes néhány dolgot szem előtt tartani. – Próbáljunk egyszer készpénzt felvenni az automatából, és csekkes befizetés helyett válasszuk az utalást. Bár utóbbi is drágulni fog, még mindig olcsóbban megússzuk, mintha sárga csekken fizetnénk a számláinkat – mondta a szakértő.
Készpénzfelvétel díja 50 ezer forintig (saját bankból):
Bank - eddig - ősztől
MKB Normál - 234 Ft - 391 Ft
OTPAlap - 501 Ft - 666 Ft
CIB Classic - 321 Ft - 519 Ft
K&H lakossági - 451 Ft - 711 Ft
Erste Bank Szimpla - 490 Ft - 660 Ft
AXA KamatHozó - 350 Ft - 420 Ft
Budapest Aktív - 252 Ft - 407 Ft
Citibank Top - 150 Ft - 300 Ft
FHB alap - 465 Ft - 615 Ft
Raiffeisen Díjnullázó - 135 Ft - 249 Ft
(Blikk nyomán)