Szobrot állítottak Horn Gyula néhai miniszterelnöknek, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt elnökének szombaton Marcaliban.
A pufajkás szobrát Marcaliban Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke leplezte le. A pártelnök szerint Horn Gyula egy "olyan növekvő fejlődési pályára tudta helyezni Magyarországot, amelynek eredményeit az utána jövő kormányok is élvezni tudták, és mindig szem előtt tartotta, hogy a többség, és ezen belül is leginkább a kisemberek, a hétköznapi emberek érdekeit kell képviselni".
A szobor állítását Suchman Tamás, a volt miniszterelnök párt- és fajtársa, a Horn-kormány országkiárusító (idegen szóval privatizációs) minisztere kezdeményezte a somogyi városban.
(MTI korrigálva)
Frissítés: képgaléria, melyből kiderül, hogy Kovács László még mindig él (és sajnos a kommunista nyugdíjasok is):
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom