A Népszava szomorú híre a tragikus eseménysorozatról:
A hanuka a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe. A fények ünnepének jelképe a hanukija, azaz a nyolc plusz egy ágú gyertyatartó. Ilyet állítottak fel a budapesti Nyugati téren is, amelyet szombat hajnalban megrongáltak, letépték róla a feliratot.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatától megtudtuk, hogy az ügyben rongálás miatt indítottak eljárást, egyelőre több információt nem közöltek. Egyébként napokkal ezelőtt ismeretlenek megrongálták a Deák téren felállított hanukiját is.
Frissítés: az MTI szerint táblákat szakítottak le a gyertyatartókról, nem "feliratot".
Az ajvékversenyt egyébként az Együtt-PM nyerte, ők adtak ki elsőként zsidókereszténykultúrázó közleményt - úgy látszik, náluk még sabbatkor is van valaki ügyeletben a hasonló esetekre:
Az Együtt-PM társelnöke szerint a Nyugati téri és a Deák téri hanuka-gyertyatartók megrongálása szégyen.
Juhász Péter szombati Facebook-bejegyzésében azt írta: akik a hanukai menórát megrongálták, nemcsak a zsidóság ünnepét gyalázták meg, hanem a keresztény-zsidó kultúrát, Magyarország minden tisztességes polgárát besározták.
Úgy fogalmazott: sosem fogják megengedni, hogy Magyarországon "bárkit hite, hovatartozása, világnézete miatt ilyen és ehhez hasonló sértés, megalázás, bántódás érjen".
Vasárnapi frissítés: Spiclik jelentkezését várja a rendőrség
A lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság a hanuka-gyertyatartókat szombat hajnalban megrongálók azonosítására és megtalálására.
A rendőrség közlése szerint négy helyszínen történt rongálás, a szombati tájékoztatás még csak kettőről szólt. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap a honlapján két felhívást, továbbá videofelvételeket tett közzé a gyanúsítottakról. A BRFK szombaton rongálás bűntette megalapozott gyanúja miatt indított ismeretlen tettesek ellen eljárást.
Az egyik felhívásban három "ismeretlen tettest" keresnek; ők a Blaha Lujza téren, a Nyugati téren, majd az Városház parknál (a korábbi Deák téri helyszínt a rendőrség pontosította) rongálták meg a hanuka ünnep tiszteletére emelt menórákat és emléktáblákat szombat hajnalban.
A három - 18-20 év körüli - fiatalról térfigyelőkamera-felvételek készültek.
A másik rendőrségi felhívást az Örs vezér terén elhelyezett menóra és emléktábla megrongálása miatt tették közzé, itt egyetlen elkövetőt keresnek. Ez az eset még pénteken, nem sokkal éjfél előtt történt, és az elkövetőről ott is készült közterületi videofelvétel.
(MTI nyomán)