Novák Előd számolt be az eseményről Facebookon:
Kivonult az MSZP az Országgyűlésből, amikor az idősebb Antall József életútját méltató, azt megtörhetetlennek nevező határozati javaslat vitájában árnyaltam a képet: megalkuvó volt ugyanis Rákosi Mátyás diktatúrája idején, mert a kommunista hatalomátvétel után - akárcsak megmaradt kisgazda párttársai - együttműködött az egypárti rendszerrel, 1953-ig országgyűlési képviselő volt.
Idősebb Antall József életrajzából kiderül, hogy lojalitást színlelő ügyes lavírozásának köszönhetően 1956 után visszakapta miniszteri nyugdíját, nem vették el belvárosi luxuslakásukat (amelyben a forradalom napjaiban és azt követően is a Szovjetúnióba hurcolt, majd onnan hazaengedett Kovács Béla, az FKgP elnöke is lakott a bizalom jegyében), nem telepítették ki, mint más tekintélyes politikusokat, mérsékelték zaklatását, megfigyelését stb. Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani a Parlamentben, mert ott Kövér kiskirálykodása miatt nem érhető el a Kuruc.info, ahol a témában talán legalaposabb, tabuk nélküli tanulmány olvasható dr. Ilkei Csabától.