Új vezetőt választottak az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) közös európai parlamenti (EP-) delegációjának élére, miután Szanyi Tibor, eddigi MSZP-s delegációvezető felajánlotta lemondását, és azt a delegáció tagjai elfogadták. Erről az MSZP-DK európai parlamenti delegációja szerda késő este tájékoztatta az MTI-t, miután ülést tartott. A közlemény szerint a közös delegáció vezetőjévé a szintén szocialista Ujhelyi Istvánt választották meg.
Ujhelyi megbízatása a pártok közötti korábbi megállapodás értelmében a parlamenti ciklus feléig szól. A két szocialista politikuson kívül a delegáció tagja még két DK-s képviselő is: Molnár Csaba és Niedermüller Péter.
A történtek előzménye, hogy Szanyi Brüsszelben látta vendégül a gój motorosokat, mert elbukott egy, az áprilisi parlamenti választásokkal kapcsolatos fogadást.
Az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa szerda délelőtt figyelmeztetésben részesítette Szanyit a gój motorosok brüsszeli meghívása miatt. Jelezték ugyanakkor: nem sértette meg szándékosan a pártalapszabályt, ezért fegyelmi vétséget nem követett el. Ezután az MSZP országos elnöksége elhatárolódott Szanyi "ostoba cselekedeteitől", és arra kötelezte, hogy fizesse vissza a motorosok utaztatására elköltött teljes összeget.
Szanyi szerdán megkövette mindazokat, akik "érzékenységéhez óvatlanul" közelített. Sajtónyilatkozatában a DK múlt heti kezdeményezéséről, hogy váltsák le az MSZP-DK EP-delegációjának éléről, azt közölte, "teljességgel nyitott" bármilyen újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit.
(MTI nyomán)