Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete úgy döntött, törölteti a gázai áldozatokra vonatkozó feliratot a Csemer Boglárka háborúellenes száma alatt futó háttérvetítésből.
Zoom
Szól a cenzor: vétó; megtiltom ezt!
Mint ismeretes, hazánk Boglárka Wars for Nothing (Háborúk a semmiért) című dalával képviselteti magát a májusi, bécsi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A dal nyílt állásfoglalás a világban zajló háborúk ellen, ám üzenete - mily meglepő - nem nyerte el az örökös háborúskodók tetszését.
A Wars For Nothing előadásakor ugyanis a háttérben háborús áldozatokról megemlékező szövegsorok futnak, és egy ízben a következő felirat látszik a lány mögött, utalva az izraeli hadsereg népirtó hadműveletére: "2014 – Gáza – az áldozatok kétharmada civil, köztük több mint 500 gyerek."
Zoom
Reméljük, ha nem is akar véget vetni rögtön az elején a karrierjének, legalább csöndben marad, és nem áll elő holnap egy héber hűségesküvel
A terrorállamban ez a sor természetesen nem aratott sikert, hiszen amit a zsidók leginkább gyűlölnek a gojokon kívül, az az igazság. Ilan Mor ezért a Nemzeti Hírközlési- és Médiahatósághoz (NMHH) fordult azzal a "kéréssel", hogy a kérdéses sor ne jelenjen meg a bécsi döntőn. Mor szerint a felirat "kényes politikai tartalommal bír". Mármint az ő szempontjukból...
Ez még nem is annyira botrányos, mondhatnánk, hiszen minden véreskezű hóhér megpróbálja elfedni bűneit. Az igazi botrány az, hogy a Ynetews.com információi szerint a "magyar" hatóság egyik illetékes tagja rögvest meg is ígérte Mornak, hogy teljesítik a parancsát, és törlik a gyermekgyilkosok szemét bántó feliratot.

A Fidesz "nemzeti" államában úgy táncol mindenki, ahogy a gyarmattartók húzzák
Az Euróviziós Dalfesztiválon amúgy is kizárhatják a politikai tartalmú üzeneteket közvetítő produkciókat. Igaz, nem garantált, hogy Boglárka ugyanazzal a koreográfiával fog versenyezni Bécsben, mint a magyar Dal című műsorban.
Az ügyben megszólalt Rúzsa Magdi is, a zsidó fesztiválok üdvöskéje, hogy ily módon is megszolgálja kenyéradói aprópénzét: azt mondta, "túlzásnak tartja" a háttérben futó adatokat.
Mi pedig azt tartjuk túlzásnak, hogy még azt is Izraelből mondják meg, mi szerepelhet egy magyar lány előadásában.
(Kuruc.info - HVG korrigálva)