Csaknem 5,5 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépéshez történő magyar hozzájárulás előkészítésére. Az első évben várhatóan húszmilliárd forintba kerülne a magyar szerepvállalás.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat rögzíti: a kormány egyetért azzal, hogy elő kell segíteni az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet által folytatott emberi jogi jogsértések, illetve az Irak területén élő vallási és etnikai kisebbségek – különösen a keresztények, jazidik és kurdok – sérelmére elkövetett népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények megszüntetését. "Az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni harccal jelentősen hozzá lehet járulni egy Európát is jelentősen megterhelő humanitárius katasztrófa elhárításához, továbbá a kontinens terrorfenyegetettségét nagyban növelő radikális toborzótevékenység megakadályozásához" - olvasható a határozatban.
Ennek nyomán felkérik a honvédelmi, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy folytasson tárgyalásokat a részvétel feltételeiről a nemzetközi koalíciót vezető Amerikai Egyesült Államokkal és mindazon államokkal, amelyekkel a részvétel során együtt kell működni. Emellett a honvédelmi miniszternek részletesen meg kell vizsgálnia és elő kell készítenie a katonai részvétel feltételeit, továbbá haladéktalanul elő kell készítenie és rendkívüli eljárással le kell folytatni a feladat végrehajtásához szükséges beszerzési eljárásokat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata, hogy segítse elő a szükséges közbeszerzések ellenőrzésének soron kívüli lefolytatását.
A 2015. évi iraki magyar szerepvállalással kapcsolatos feladatok előkészítése érdekében a nemzetgazdasági miniszternek 5 milliárd 470 millió forintot kell biztosítania. Ezen felül a szükséges további forrás fedezetének biztosítására május 31-ig kell elkészítenie a kormány-előterjesztést - olvasható a határozatban.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter március 17-én az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén azt mondta: az első évben várhatóan húszmilliárd forintba kerülne a magyar szerepvállalás a szunnita terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben. Hozzátette azt is, hogy tárgyalnak az Egyesült Államokkal felszerelések biztosításáról, amely mintegy hétmilliárd forintot tesz ki a költségekből.
(MTI)