Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere, az Érpataki modell országos hálózatának vezetője a település honlapján búcsúzott barátjától. Érpatak Önkormányzata saját halottjának tekinti Lipusz Zsoltot. Részletek a polgármester gondolataiból.
Ő volt hazánkban egyike azon legfelkészültebb történelemtanároknak és publicistáknak, aki a világban berendezett és liberális demokráciának elnevezett szabadkőműves színházban átlátta a bábjátékot, felismerte a rendezőket, a háttérből irányítókat, a mozgatottakat s a színházi súgókat és ezen felismerésével kapcsolatban nem rejtette véka alá a véleményét.
Emiatt a színdarab rendezői és a „színházi felügyelőbrigád” a liberális gyűlöletmédia megbélyegzetté tette és a katedrától való eltiltásra „ítélte”, mely elvárást a hazai politikai és köztisztviselői lakájréteg meg is fogadott és annak rendje és módja szerint végre is hajtott, így ő óriási történelemtudása ellenére egész életében mellőzött lett a hazai oktatási rendszerben. Ez volt az ő életének abszurd és szinte feldolgozhatatlan szituációja és tragédiája, és a hazaáruló politikai és köztisztviselő-közalkalmazotti garnitúra ellene elkövetett hazaáruló bűnének lényege.
Igazságérzete, becsülete és hazaszeretete kiváltotta a háttérből irányító antikrisztusi erők haragját. Érpatak Önkormányzata saját halottjának tekinti.
A nemzeti oldal elvesztette egyik jeles képviselőjét, de leljük vigaszunkat abban, hogy Lipusz Zsolt úgy találkozott Istennel, hogy a kollaboráns és gyáva lakájpolitikusaink hazaárulása következtében brutális megszállás alatt lévő hazánkkal ellentétben bizonyára örök hazájában már nem kell szégyenkeznie hazaszeretete miatt.
Requiem æternam dona ei, Domine, et lux perpetua luceat ei. Requiescat in pace. Amen.
Zsolt utolsó beszéde Érpatakon:
Kapcsolódó: