Horn Gyula "nagy ember, nagy magyar, nagy európai volt, legyenek rá büszkék a magyarok!" - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a pufajkás miniszterelnök szobrának felavatásakor az Európai Parlament székházában.
Zoom
Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő kezdeményezésére és szervezésében az egykori miniszterelnökről elnevezett terem mellett kapott helyet annak a Kocsis András által készített szobornak a másolata, amely a Jókai utcai MSZP-székházban áll.
Zoom
Az avatási ünnepségen megjelent Juncker beszédében hangsúlyozta: Horn Gyula "meggyőződésből cselekedett, bátor volt, mert kockázatot vállalni". Azért jött el az ünnepségre, mert Horn Gyula közeli barátja volt - tette hozzá (amin persze egyáltalán nem csodálkozunk).
"Ő szocialista volt, én kereszténydemokrata vagyok. Időnként ezt tréfálkozva megemlítettük egymásnak, de aztán felismertük, hogy bár eltérő vércsoportba tartozunk, ez a lényeget illetően nem jelent különbséget" - idézte fel a bizottsági elnök.
A szoboravatási ünnepségen Szanyi Tibor kitért arra: amikor ezt az eseményt szervezték, még senki nem gondolta, hogy éppen ezen a napon Magyarország több megyéjében válsághelyzetet rendelnek el, és a magyar-román határra építendő kerítés előkészítéséről dönt a kormány.
Zoom
A román szocialista Ioan Mircea Pascu EP-alelnök elismeréssel méltatta az egykori magyar kormányfő érdemeit az "európai megosztottság leküzdésében". Pascu kiemelte: míg a volt magyar miniszterelnök átvágta a szögesdrótot az osztrák-magyar határon, Magyarországon most ismét kerítést emelnek.
Kovács László, akinek a Horn Gyulával való együttműködése 1975-ben kezdődött a külügyminisztériumban, a szoros munkakapcsolat és barátság emlékeit idézte fel. Szerinte Horn Gyula és Orbán Viktor között az a különbség, hogy az előbbi államférfi volt, az utóbbi pedig egy „populista politikus".
Rövid beszédet mondott a volt miniszterelnök fia, ifjabb Horn Gyula is, aki apja három tulajdonságát, az előretekintést, a bátorságot és a szociális érzékenységet emelte ki.
Horn Gyula mellszobrát Jean-Claude Junckerrel együtt az MSZP három volt elnöke - Kovács László, Hiller István és Mesterházy Attila - közösen leplezte le.
(MTI - Origó nyomán)