Környezetéből származó információk szerint Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter nemmel szavaz a vasárnapi munkavégzés tilalmát tartalmazó törvényt visszavonására. És így az egyszeri szavazópolgár párton belül is megtalálhatja a kedvenc hősét, ügyes!
Az Index információi szerint Lázár János a hétfői kormányülésen nem támogatta a boltzár feloldását, és Balog Zoltán erőforrás-miniszterhez, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez hasonlóan továbbra is kitart amellett, hogy jó lépés volt annak bevezetése.

Lázár János az Index és az Origó információi szerint is egyelőre hajlandó a frakcióállásponttól eltérni, és vállalja annak következményeit is. Az utóbbi liberális lap szerint azonban azt nem tudni, hogy nemmel szavaz, tartózkodik, esetleg távol marad a voksolástól a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ha így lesz, Lázár János nyíltan szembemegy a kormányfő utasításával, hiszen mint az Origó megírta, a kormányfő a KDNP-seken kívül sem minisztereitől, sem a Fidesz-frakció tagjaitól nem tűri el, hogy akár csak tartózkodjanak a szavazásnál: mindenkinek támogatnia kell a kormány döntését.
Állását kockáztatja, nem támogatja az előterjesztést
A témáról döntő hétfői kormányülésen az Origó információi szerint elhangzott: az állását kockáztatja az a fideszes miniszter, aki kormánytagként nem támogatja a várhatóan keddi szavazásnál a kormány időközben hivatalosan is benyújtott előterjesztését a vasárnapi boltzár visszavonásáról.
A miniszter környezetében azt mondták, hogy Lázár János az utóbbi két kormányinfón is világossá tette álláspontját, hogy a vasárnap maradjon munkaszüneti nap.
A kormányzati vezetők többségénél a Kúria április 6-án, szerdán meghozott döntése gyökeres fordulatot hozott. Ekkor kaszálták el Erdősi Lászlóné boltbezárást támogató népszavazási kérdését és adtak zöld utat az MSZP kezdeményezésének.
A szocionisták a döntés után azonnal neki is kezdhettek volna a támogatói aláírásgyűjtésnek az "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?" kérdésükhöz.
A népszavazás kimenetelét az elmúlt egy év közvélemény-kutatásai alapján nem volt nehéz megjósolni a kormányoldalon sem. Ezért felgyorsították a kérdéssel kapcsolatos belső megbeszéléseket.
Zoom
Lázár tanácsadója szombaton se vásárolhat
Az Index forrásai ellentmondanak abban, hogy már másnap, április 7-én, csütörtökön a miniszter-helyettesi értekezleten elhangzott-e az a kérdés, hogy a felelős kormányzati vezetők a vasárnapi boltzárral kapcsolatban kerüljék az egyértelmű kijelentéseket, inkább lebegtessenek, mert a hétfői kormányülésen döntés születik az intézkedés jövőjéről.
Az viszont biztos, hogy a hétvégén összehívtak egy Fidesz-elnökségi ülést, és valójában már ott eldőlt a kérdés.
Rogán Antal és Gyürk András meggyőzték Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az embereket nem sikerült a boltzár oldalára állítani, sőt semlegesek sem lettek a témában. A fő érv az volt, hogy ilyen nehezékkel nem a kormány és a Fidesz sem tudja sikeresen megcsinálni a kvótakampányt, pedig az jóval fontosabb, mint egy szerintük "életmódkérdés". A párt elnökségi ülését követően már nem volt akadálya annak sem, hogy hétfői kormányülésre a törvénymódosítás szövege is elkészüljön.
(Kuruc.info - Index - Origó nyomán)