Saját élettársa 15 éves húgát erőszakolta meg a gyanú szerint a Pest megyei Kartalon a kameruni Pierre Paul Menyoa, akit azóta nagy erőkkel keresnek a rendőrök. A néger a Lokál információi szerint 2015-ben "menekültként" érkezett Törökországból, tavaly pedig az afrikaiakból verbuvált és azóta a bajnokságból kizárt budapesti focicsapat, az Internationale CDF SE játékosa volt. "Hős honvédő" kormányunk pedig hagyta szabadon grasszálni... Meg is van most az eredménye, amiképpen a fajgyalázó ribanckodásnak is.
Kartalon az utcán, a boltban, a kocsmában mindenki csak a döbbenet és rémület hangján beszélt a hétfő esti erőszakról.
– Tartottunk tőle, hogy szörnyűség lesz a vége. Pár hónapja ugyanezt a kislányt egy afrikai férfi már megpróbálta megerőszakolni. Akkor a lány egyik rokona időben rájuk nyitott, majd a támadót végigkergette a fél falun, és amikor utolérte, elverte, mint szódás a lovát. Sajnos a kislánynak hétfőn nem volt szerencséje. Egyedül maradt otthon, a szomszédban lakó nővérének az élettársa pedig átment, és megerőszakolta. A kislány zokogva mesélte el a történteket a nagymamájának, ő riasztotta a rendőrséget – mesélte a helyi kocsma egyik vendége a fideszes bulvárlapnak.
Zoom
Ebben a kartali utcában történt a nemi erőszak hétfőn
A nigger az erőszak után nyomtalanul eltűnt, élettársa azóta sem látta. A Lokál megtudta: az asszony fél éve fogadta otthonába az afrikai férfit, aki egykori edzője szerint valamikor 2015-ben "menekültként" érkezett Magyarországra. Erről árulkodik a körözési fotón látható, nyakába akasztott azonosító tábla is, amelyen a 2015-ös dátum áll. Azt viszont nem tudni, vajon a kép a menekültügyi eljárás keretében készült, vagy Menyoát egy büntetőügy miatt rabosították.
Zoom
Az áldozat nővére hat hónapos terhes volt az afrikaitól, közös gyermeküket a múlt héten vesztette el, amitől összeroppant. Amikor pedig megtudta, hogy húgát az ő "szerelme" erőszakolta meg, végképp összeomlott. Tegnap engedték ki a kórházból, és csak azt ismételgette, hogy nem akar nyilatkozni senkinek. A bulvárlap megtalálta az áldozat édesanyját is, aki szintén elzárkózott a válaszadástól. Annyit azonban elárult, kislánya a héten még nem megy iskolába, a nagymama vigyáz rá.
Jól sikerült a távoltartás a bűnözéstől, már csak a bokszakadémia hiányzik
Az MLSZ tavaly zárta ki a Budapest I. osztályú bajnokságból az Internationale CDF SE-t, amelyet 2006-ban alapítottak Magyarországon dolgozó vagy egyéb okból itt tartózkodó afrikaiakból.
– Azért szerveztük a csapatot Magyarországon élő fiatal afrikaiakból, hogy távol tartsuk őket a bűnözéstől – nyilatkozta korábban Victor Nelson, a csapat vezetője...