Illusztris vendégekkel a fedélzetén landolt egy magángép pénteken a ferihegyi repülőtéren. Az újonnan 16,5 milliárd forintba kerülő, Bombardier Global 6000-es típusú luxusrepülőgépből Demján Sándor nagyvállalkozó mellett nem más, mint Habony Árpád, a miniszterelnök informális tanácsadója szállt ki. A fedélzeten volt Békés Balázs nemzetközi adótanácsadó és ügyvéd, továbbá Csányi Sándor OTP-elnök és Demján Sándor közös vállalatának, a Granit Polus Groupnak a jogi alelnöke, Sallay András is.
Zoom
Habony Árpád kiszáll a Bombardier Global 6000-es típusú luxusrepülőgépből a ferihegyi repülőtéren, Demján Sándor beszáll a repülőtéri buszba 2017. június 9-én
A kisgépes terminál kijáratánál a Magyar Nemzet és a Hír TV Célpont című műsorának stábja várta, hogy kijöjjenek a magángép utasai. Ehelyett rendőrök érkeztek, miután bejelentést kaptak, hogy „illetéktelen személyek” tartózkodnak a repülőtér parkolójában. Miután a rendőrök az operatőröket és a fotósokat hátrébb terelték, arra hivatkozva, hogy magánterületen vannak, megjelent Demján Sándor, aki nem akart nyilatkozni, majd beült a rá váró Mercedesbe. Sallay András pedig egy BMW-vel távozott a helyszínről. Egyedül a Habony Árpádra váró Skoda Superb állt magányosan a parkolóban, de egy kis idő elteltével Habony testőre jelent meg csomagokkal a kezében, majd – Békés Balázzsal a fedélzeten – megkönnyebbülten hajtott el a helyszínről. A rendőrök is láthatóan megkönnyebbültek, mosolyogtak, és közölték, hogy most már „nyugodtan tartózkodhatunk a parkolóban”. Habony Árpád tehát nem mert kijönni az épületből, a helyszínen az látszódott, hogy a miniszterelnök tanácsadójára váró fehér ruhás hölgyet egy repülőtéri busszal szállították át egy másik terminálhoz a Repülőtéri Rendőr-igazgatóság irányába. Habony Árpád ugyanakkor kámforrá vált.
Zoom
Habony elhagyja a fedélzetet
Nagy kérdés, hogy hol volt és mit csinált az illusztris társaság a Távol-Keleten. A Flightradar adatai alapján a gép Makaóból érkezett, A Magyar Nemzet információi szerint a letelepedésikötvény-programmal kapcsolatban jártak Habonyék a Makaó mellett fekvő Hongkongban.
Zoom
Ezzel a luxusrepülőgéppel érkeztek
A letelepedési kötvények legnagyobb hasznát a Hongkongban bejegyzett Hungary State Special Debt Management (HSDDM) fölözte le. Habár a kínai kötvényforgalmazási engedélyt nem ez a cég, hanem a Kajmán-szigeteken bejegyzett, hasonló nevű Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) kapta meg az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától még 2013-ban, a cég egyszerűen átadta a kereskedés jogát a HSSDM-nek. A legtöbb letelepedési kötvényt a kínaiak vették, az egész üzlet hasznának a 85 százaléka tehát a hongkongi cégnél landolt. A legfrissebb, március végi adatok szerint kötvényjegyzés útján közel 4800 külföldi kapott letelepedési engedélyt, de számuk 6600 fölé nőhet, hiszen ennyien várnak még a dokumentumukra. Ez azt jelenti, hogy 113–157 milliárd forintos bevétel 85 százaléka, azaz 96–133 milliárd forint landolhatott a hongkongi cégnél.
Zoom
Rendőrt hívtak
Felvetődik a kérdés, hogy miért tartózkodott a gépen egy híres nemzetközi adótanácsadó, Békés Balázs, aki – irodájának honlapja szerint – több mint 25 év szakmai tapasztalattal a háta mögött az adózás szinte összes aspektusával foglalkozott, ügyfeleit pedig számos tranzakcióban segítette. Az ATV műsoraiban korábban többször szerepelt, a téma többek között a külföldi adóeltitkolás vagy éppen az osztrák banktitok intézménye volt.
Lehet, hogy véletlen az utazás időpontja, mindenesetre a hónap végéig, azaz június 30-ig áll nyitva az a jogi kiskapu, amely lehetővé teszi a külföldi cégek adó- és járulékmentes adásvételét. Ez egyfajta adóamnesztia, miután a kormány megszüntette a nem éppen sikeres stabilitási megtakarítási számla (smsz) konstrukcióját. (Ezzel öt év alatt lehetett tisztára mosni a bűnbánó adócsalók által hazahozott jövedelmeket. Igaz, a kormány enyhített a feltételeken, hiszen már egy év és némi adókulcs megfizetése után is hozzá lehetett jutni a „tiszta” pénzhez, mégis érdektelenségbe fulladt az adóamnesztia.) Az új szabályozás szerint tehát két hetük van még az érdekelt vállalkozások tulajdonosainak, strómanjaiknak arra, hogy tisztára mossák a pénzüket. Az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosítást még Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatára fogadta el az Országgyűlés tavaly decemberben. A jogszabály szerint a jogi személy, az egyéb szervezet által kibocsátott részvény vagy más tagi részesedés 2017. január 1. és június 30. között átlátható körülmények között történő megszerzése nem eredményez adó- és más hasonló fizetési kötelezettséget. Magyar székhelyű cég csak akkor vehető adó-, járulék- és illetékmentesen, ha tulajdonosa külföldi cég, amely magyar székhellyel nem rendelkezik, vagy magyar lakcímmel nem rendelkező magánszemély. (A „hazahozott” cégből kivont osztalékot a hazahozatal után már csak a 15 százalék személyi jövedelemadó fogja terhelni, és nem kell utána 27 százalékos járulékot is fizetni.) Vagyis ha valakinek offshore cége, vagy olyan magyarországi vállalkozása van, amelyben tulajdonosként adóparadicsomban bejegyzett cég szerepel, itt a ragyogó alkalom, hogy olcsón, egyszerűen és gyorsan legalizálja vállalkozását. Egyre szigorodnak külföldön is a szabályok, és jövőre indul el a pénzügyi számlákkal kapcsolatos adatok automatikus cseréje a nemzeti adóhivatalok között. Szeptembertől a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által forszírozott pénzmosás elleni hatékonyabb fellépés hatására több mint 70 országból érkezhet magyar pénzügyi számlatulajdonosokról információ a hazai hatóságokhoz.
A letelepedésikötvény-üzlet kínai ága több szálon is a Habony–Rogán-érdekkörhöz kötődik. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere még 2012. október 27-én, a gazdasági bizottság fideszes elnökeként nyújtotta be azt a törvénymódosító indítványt, amely lehetővé tette a letelepedésikötvény-programot. Érdekesség, hogy a Hungary State Special Debt Management nevű céget azelőtt alapították Hongkongban, hogy a parlament szavazott volna a törvénymódosításról. Még furcsább, hogy a vállalkozás végső tulajdonosa három Brit Virgin-szigeteken bejegyzett offshore cég. Ezek közül az egyiket, a Prime Ally Ltd. nevű céget egy nappal azelőtt hozták létre, hogy Rogán Antal beadta volna a törvénymódosító indítványát. A másik kettőt (Star Wealth Global és Ace Deal Investments Ltd.) az indítvány benyújtása után egy, illetve öt nappal alapították, szintén az adóparadicsomnak számító Brit Virgin-szigeteken. Nagy kérdés, honnan tudhatták ezeknek az offshore vállalkozásoknak a tulajdonosai azt, hogy egy magyar politikus, Rogán Antal másnap olyan törvénymódosító indítványt fog az Országgyűlés elé terjeszteni, amely később százmilliárd forintot hoz a cégnek...
Korábban Habony Árpádnak az a hongkongi bankár foglalt egymillió forintos helikopteres városnéző túrát a távol-keleti városban, aki egyben a Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) tulajdonosa. A HSSDF a gazdasági bizottságnak megküldött dokumentumban úgy nyilatkozott, hogy az egyik tulajdonos Jonathan Chan. Ugyanez a személy foglalta le Habony Árpád és barátnője, Nagy Boglárka tavalyi hongkongi helikopteres útját is – legalábbis ez derült ki az internetre kikerült dokumentumokból.
A lap megkérdezte a cikk szereplőit is. Sallay András azt írta, hogy nem ad felvilágosítást a „Demján Csoport folyamatban lévő magán üzleti tárgyalásairól”. Hozzátette, hogy a letelepedési kötvények ügyével soha, semmilyen formában nem foglalkozott. – Békés Balázs a vállalatcsoportunk egyik külső ügyvédje, aki a jogi alelnök munkáját támogatja – tette hozzá.
(MNO nyomán, képek: Béres Attila / Magyar Nemzet)
Frissítés: a Jobbik közleménye:
Köztudott, hogy a fideszes médiaguruk szeretnek a fellegekben járni. Erre korábban Rogán Antal is kiváló példát adott, amikor lelepleződött helikopterekhez fűződő luxusszenvedélye.
Habony Árpád, a kormány médiaguruja is szeret a fellegekben járni, hol Ibizán, hol a Távol-Keleten hódol eme hobbijának. Az is köztudott, hogy Habony úgy él, mint egy multimilliárdos, holott a közvélemény által ismert vagyoni helyzete ezt nem teszi lehetővé.
A miniszterelnök bizalmasa legutóbb Makaóról érkezett hazánkba egy 16 milliárd forintot érő luxus magánrepülőgépen. Ebből a térségből a korrupcióval és offshore mutyival átszőtt letelepedésikötvény-biznisznek köszönhetően rengeteg migráns és családtagja kapott magyar állampolgárságot. Ezt a piszkos üzletet felügyelte Habony Árpád is. A mostani utazás céljáról a kormány várhatóan nem fog semmilyen információt elárulni, feltehető, hogy újabb üzleti megállapodások születhettek akár a letelepedési kötvénnyel összefüggésben.
Volner János, a Jobbik frakcióvezetője