Orbán Viktor merészelte megemlíteni – egyébként történelmi tényként – azt, hogy a „dicsőséges” Tanácsköztársaság (amelynek főkolomposai zsidók voltak) és a trianoni békediktátum után megmaradt Magyarország szénáját Horthy Miklós kormányzó gazdaságilag, politikailag, majd később katonailag a lehetőségekhez képest rendbe tette. Ez történelmi tény, amit azonban a magyarországi zsidóság vezetése nem hajlandó elfogadni. A hír eljutott Izraelbe is, ahol az egyik nagy olvasottságnak örvendő hírportál a történelmi tények meghamisításával, elhallgatásával és összezagyválásával jónak látta kárhoztatni azt a kormányfőt, akinek egyébként a hazai zsidóság nagyon sokat köszönhet.
Zoom
Orbán Viktor ezek után kitől kér majd bocsánatot?
„Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke azt a Horthy Miklóst dicsérte, aki Adolf Hitler szövetségese, s Magyarország uralkodója (sic!) volt abban az időben, amikor mintegy félmillió magyarországi zsidót meggyilkoltak”, írja az ’Árúc 7 című, igen olvasott héber nyelvű izraeli hírportál, megindokolván azt, hogy miért „dühöngnek” (sic!) a kormányfőre a magyarországi zsidóság vezetői. (Csak megjegyezzük: ha Magyarországon állítaná valaki azt, hogy félmillió zsidót gyilkoltak meg, az a holokauszt bagatellizálásáért megkapná a maga két-három éves felfüggesztett börtönbüntetését. Jó lenne, ha a zsidók legalább egymást között eldöntenék végre, hogy mennyi az annyi – H. J.)
Zoom
A zsidók koszorúja Horthy Miklós kenderesi sírján
A JTA nevű zsidó hírügynökség információja alapján Gáj Kohén, az ’Árúc 7 cikkírója azt is közli, hogy Orbán Viktor a múlt héten, szerdán mondott beszédében „Horthyt Magyarország kivételes képességű politikusainak sorában említette, s dicsérte azért, ahogyan vezette az országot az első világháború végeztével az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után.” S hogy miért nem lett volna szabad Orbán Viktornak dicsérő szavakkal emlékezni Horthy Miklósra, azt a budapesti források nyomán a cikkíró így indokolja: „Horthy aláírta az 1920-as, 1938-as és az 1938-as (sic!) zsidóellenes törvényt. (Ezen a téren is jó lenne a zsidóközi egyeztetés, pontosítás – H. J.) Horthy rendszere idején több tízezer zsidót vonultattak be munkaszolgálatosnak a magyar hadseregbe (sic!), s közülük mintegy 42 ezer meghalt a szolgálat folyamán”, írja az izraeli hírportál, majd mellékmondatként odaveti: „Ezzel együtt Horthy ellenezte azt, hogy az összes zsidót haláltáborokba küldjék, s erre csak 1944-ben került sor, miután Németország megszállta Magyarországot.” (Ennyire volt „Horthy részese mintegy félmillió zsidó meggyilkolásának az uralma idején” – H. J.)
Végül az ’Árúc 7 az olvasót a JTA zsidó hírügynökségre hivatkozva emlékezteti arra, hogy a Mazsihisz és más zsidó szervezetek a múltban már többször összeütközésbe kerültek az Orbán-kormánnyal, amiért az utóbbi nagy megtiszteltetésben részesíti Magyarország történelmében szerepet játszó antiszemita személyiségeket.
Hering J. – Kuruc.info