„Nem pusztítunk el semmit, ezt egyszer s mindenkorra tudomásul kellene venni az ellenzőknek: minden idegszálunkkal az életre koncentrálunk. Nem játszunk Istent: nem, nem, soha! Ellenben sokszor érezzük a Teremtő leheletét az arcunkon, bátorító kezét a vállunkon” – így fogalmaz nyílt levelében a győri Kaáli Intézet igazgatója, és reagál arra az egyházi érvelésre, amelyet Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke prezentált augusztus 20-án a Szent Jobb körmenethez kapcsolódó szentmisén.

A püspöknek az a problémája a lombikbébiprogrammal, hogy több embriót hoznak létre, mint amennyit aztán beültetnek, a többit pedig elpusztítják. Ennek szerinte egy keresztény számára elfogadhatatlannak kell lennie.

Veres András a Magyar Nemzetnek is kifejtette álláspontját. Azt mondta, hogy nem üzent hadat a lombikbébiprogramnak, de a keresztény értékek ezen a téren mást diktálnak, szerinte "a lombikbébiprogram nem járható út az élet továbbadására", és bűnösök azok a párok, amelyek mégis részt vesznek abban. A püspök úgy vélte: egy lelkipásztor sosem tanácsolhatja egy családnak, hogy vágjon bele a programba, ha természetes úton nem születhet gyermekük. Ő ehelyett az örökbefogadást javasolja a "steril házaspároknak".

Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár úgy reagált a püspök szavaira, hogy nem lehet elítélni a gyermekvállalás érdekében lombikprogramot választó párokat.

A szakma részéről hétfőn törte meg a csendet Kőrösi Tamás, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatója.

Az egyház „20–30 évvel ezelőtti enciklikákra hivatkozva döngöli sárba a nőket, a gyermektelen párokat, akik az élet továbbadásának méltóságáért szeretnének és kívánnak is küzdeni. Foggal-körömmel, erejüket és pénzüket nem kímélve harcolnak, mert minden nőben megvan az anya lehetősége, minden férfiban az apáé. Soha, senki ne akarja ezt elvenni tőlük. Ahogy Edwards professzortól sem a lombikbébi-kezelés kidolgozásáért 2010-ben kapott Nobel-díjat” – válaszolt a lombikbébiprogramot ért egyházi kifogásokra Kőrösi Tamás.

A győri Kaáli Intézet orvos igazgatója elmagyarázta, hogy egy kilökődött, érett petesejt létrejöttéhez a petefészek ezer tüszőkezdeményt indít érésnek, majd körülbelül 200 nap alatt kiválasztja az aktuális „jelöltet", és átadja a megtermékenyülés folyamatának. Ha a sejt megtermékenyül, akkor 30 százalék valószínűséggel ágyazódik be és születhet új élet kilenc hónap múlva. Vagyis, átlagosan háromezer kezdeményből jön világra egy egészséges újszülött, de ha a beágyazódott embriók arányát nézik, akkor ez a „rejtett" vetélési ráta 70 százalékos.

Ehhez képest a lombikbébiprogram olyan petesejtekkel dolgozik, amelyek egy kivétellel soha nem jöttek volna a világra, soha nem termékenyültek volna meg. A jól működő programokban, köztük a győriben, 35 éves kor alatt 40–60 százalékos a hazavitt gyerekek aránya, és párok ezrei élhetnek boldog családban.

„Nem pusztítunk el semmit, ezt egyszer s mindenkorra tudomásul kellene venni az ellenzőknek: minden idegszálunkkal az életre koncentrálunk. Nem játszunk Istent: nem, nem, soha! Ellenben sokszor érezzük a Teremtő leheletét az arcunkon, bátorító kezét a vállunkon. Kicsengettek, vége az órának” – fogalmazott Kőrösi Tamás.

A szakember egy másik, méghozzá egyházi szempontból is alátámasztja érvelését. „A megszületett gyermekek döntő többsége, akiket a szülők Isten ajándékának és az isteni gondviselés bekövetkezett csodájának tekintenek, meg van keresztelve! Hívő emberek lettek, vagy hitem szerint azzá fognak válni. Kevés kivétellel, mind a több tízezren. Ez a nyáj vajon miért nem kell az egyháznak?” – írta.

A levél utolsó mondatában Veres Andrást szólítja meg Kőrösi Tamás: „Püspök úr, tényleg ezt szeretnénk?”

A 20 éves Viczián Viktória, Magyarország szépének első udvarhölgye, az idei Miss World Hungary közönségdíjasa, Miss Beuty Face 2017 is a lombikprogramnak köszönheti életét – fedte fel az RTL Híradónak.

„Más vagyok mint a többi ember, de ebben az a pozitív, hogy nem szégyellem, és ugyanolyan ember vagyok, ugyanúgy élek, ugyanolyan egészséges vagyok” – mondta az interjúban.

Nem biztos, hogy jó, ha a bűn szót használjuk a lombikbébiprogrammal kapcsolatban – mondta a Magyar Nemzetnek Kozma Imre katolikus pap, akit Veres András nyilatkozatával kapcsolatban kérdeztek.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke ugyanakkor ezt olyan kérdésnek tartja, amelyet csak egyedileg, „az ember legbelsőbb fórumán” lehet megítélni, ráadásul orvosszakmai szempontok is felmerülnek.

– Az általános egyházi tanítás szerint aggályos lehet a beültetéshez szükséges női és hímivarsejtek előteremtése is. Az viszont kifejezetten szakmai kérdés, hogy valóban vannak-e áldozatai a beültetésnek – mondta. Úgy vélekedett, léteznek általános törvények, amelyek ha bizonyos szituációkban megjelennek az ember életében, akkor egyedi értelmezést igényelnek. Úgy véli, ezekben az esetekben mindenki saját lelkiismerete szerint dönt, és még hívők között is előfordul, hogy valaki felmenti magát a törvény alól.

– Százszázalékosan bűntelen ember nem létezik, kicsiben-nagyban megalkuszunk – hangsúlyozta Kozma Imre, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a legtöbb mélyen hívő pár elfogadja „a gyermektelenség keresztjét”. Pál apostolt idézve arra is rámutatott, hogy végül „lelkiismeretünk alapján ítéltetünk meg”. Kozma atya szerint a lombikeljárásokkal kapcsolatos erkölcsi aggályok helyett az élettel kellene foglalkozni, így például azzal, hogy segítsük a szegényeket és a hátrányos helyzetűeket.

– Veres András katolikus püspök nem mondhatott mást – röviden így kommentálta a lapnak Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az egyházi vezető szavait. A politikus szavaival ellentétben a kormány egyértelműen kiállt a lombikbébiprogram mellett, Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szerint ugyanis a mesterséges megtermékenyítés lehetőséget ad a gyermektelen pároknak. – Nem lehet elítélni azokat a párokat, akik ilyen megoldást választanak a gyermekvállalás érdekében – fogalmazott, azt is megjegyezve, hogy a közeljövőben jelenik meg az a kormányrendelet, amely bővíti a jelenlegi lombikprogram-eljárások körét.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ugyanakkor már kétértelmű nyilatkozatot tett a reformátusok szárszói konferenciáján. Mint mondta, a kormány üdvözli, hogy az értékközösségek, közülük az egyházak részt vesznek a közéleti gondolkodásban, és nyíltan képviselik saját álláspontjukat. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a kormány az emberek magánéleti döntéseit tiszteletben tartja, annyit tesz, hogy segítséget nyújt a jó döntésekhez, támogatja azokat, amelyekről úgy véli, egyszerre szolgálják az egyéni boldogulást és a nemzet közösségének erősítését. Balog Zoltán szerint fontos, hogy az egyházak az élet nagy kérdéseit érintő szabad vitákban részt vegyenek. – Az ő álláspontjuk segít bennünket abban, hogy például a lombikbébiprogramban egyre jobban érvényesítsük az élet védelmét. A program több ezer meddő házaspárnak nyújt lehetőséget gyermekvállalásra. Ezt a kormány támogatja és szélesíteni kívánja. Mi örülünk minden így született gyermeknek – tette hozzá.

A miniszter az értékközösségekről szólva megjegyezte, szükség van rá, hogy e közösségek hagyományaikkal, tudományos eredményeikkel, kulturális aktivitásukkal, hivatásetikájukkal gazdagítsák Magyarországot, a magyar nemzetet.

– Egyrészt azt gondolom, hogy az emberi életet tanulmányozni, azzal kapcsolatban beavatkozásokat, kutatásokat végezni csak nagyon óvatosan szabad. Nagy veszélynek tartom, hogy miután kitolódott a gyermekvállalás ideje, egyre idősebben kötnek házasságot a párok, s könnyen legyinthetnek, hogy ráérünk, aztán, ha nem jön össze, nem baj, majd megpróbáljuk mesterségesen. Ausztriában sehol nincs olyan hosszú sor az egészségügyben, mint a lombik ambulanciákon. Az egyház ezért nem tapsolhat a lombikprogramnak. Én is azt mondom, egyházunk is arra hív, hogy merjünk fiatalon elköteleződni, merjünk családot alapítani, gyermekeket vállalni. Azt is gondolom viszont, hogy a magyar társadalomnak annyi sok más baja, fontosabb feladata van, szerintem túl lett fújva ez a téma a médiában.

– Meggyőződésem, hogy minden gyermeknek apára és anyára van szüksége. Árvákat nevelek, magam is árván nőttem fel, és azt látom, hogy rengeteg gyermek vár szerető szülőkre, családra, befogadásra. Magyarországon tudomásom szerint nagyjából 20 ezer gyermek van állami gondozásban. Több évtizede tevékenykedek ezen a területen, és máig nem értem, miért ilyen bonyolult az örökbefogadás rendszere. Én is próbálnék a román államon keresztül örökbe adni gyerekeket, de ez szinte lehetetlen. Szent József példáját ajánlanám sokak figyelmébe, hiszen ő nem a biológiai apja volt Jézusnak, mégis az élet mellett döntött, amikor elfogadta ezt a helyzetet: szeretettel felnevelte azt a gyermeket, aki nem tőle származik. A boldogságos Szűz Mária maga mondja a 12 évesen a templomban elveszett Jézusnak, hogy "atyád és én aggódva kerestünk", mert József igenis apja volt az ő fiának. József útja járható út. Sokan néhány hónapos csecsemőt szeretnének örökbe fogadni, de 3-4 éves, vagy idősebb gyerek esetében is biztatom a párokat, hogy legyen bátorságuk egy ilyen lépést megtenni! Tapasztalatom szerint ezek a gyerekek is megértik, ha elmondjuk nekik, hogy ők a szívünkből születtek, egy család vagyunk, összetartozunk.

– Én egy ferences szerzetes vagyok, kisebb testvér. Nem akarok beleszólni a nagyok dolgába, de azt tudom, hogy egyrészt sok furcsa dolog van az egyik oldalon a béranyaságtól kezdve ki tudja, meddig bezárólag, a másik oldalon viszont rengeteg gyermek vár arra, hogy szerető családban nőhessen fel.

Napok óta hangos a média Veres András győri püspök úr augusztus huszadikai beszédében elhangzott, azóta bűnössé nyilvánított lombikbébiprogramról mondottakkal. Sokan megszólaltak már ebben az ügyben, a szakma még alig hallatta szavát. Tisztában vagyok vele, minden vitát úgy a legkönnyebb megnyerni, ha el sem kezdi az ember, de a világon eleddig megszületett 6,5 millió, és a hazai több tízezres lombikbébi-közösség nevében nem tehetem meg, hogy ne írjak pár mondatot a pőre valóról. Remélem, Püspök úr, nem fog haragudni, de tudnia kell: aki felakaszt egy keretet a falra, az soha ne csodálkozzék, ha mások belerajzolnak.

A negatív népszaporulat súlyos történelmi gond, aminek terhét 1980 óta, közel negyven éve cipeljük magunkkal. A regnáló kormány megszámlálhatatlan intézkedést hozott, hogy a teljes termékenységi mutatót felemelje, a demográfusok Titanic-szerű nemzetfogyást vizionáló jóslataitól megszabadítsa az országot. Ennek részeként a lombikbébi-beavatkozások esetszámának emelésével és a gyógyszerek támogatásával alighanem a világ legkedvezőbb programját kívánják létrehozni. Bűnös, tudatlan, Istentől elrugaszkodottak építenének itt a közeljövőben sátortábort, kijárat az egyház szerint csak a pokol felé lesz majd lehetséges. „Ha pokolra jutsz, a legmélyebbre térj: / Az már a menny. Mert minden körbeér." Gondolom, ismerősek Weöres Sándor sorai.

Hazánkban közel 200 ezer meddő pár van (egyesek szerint ennek a duplája), ami egyértelműen a népbetegség kategóriájába sodorja a gyermektelenséget. Mert a meddőség betegség, 1988-ban a WHO annak nyilvánította. Újra leírnám, immáron lassan és határtalan türelemmel: a gyermektelenség nem tünet, betegség. Természetesen nem igényli mindenki a lombikkezelést, sőt! De a meddő párok egytizedének igenis csak ezzel a módszerrel születhet gyermeke.

Veres püspök úr által kinyilatkoztatottak alapján tehát az oki kezelést kellene megtagadnunk a pároktól, nekünk, a gyógyításra felesküdött orvosoknak. Kérdem én, létezik-e olyan pap, aki ne adná fel az utolsó kenetet egy szenvedő haldoklónak? Kerényi Lajos piarista atya, sziklaszilárd hitről és keresztényi alázatról tanúbizonyságot téve, a Mindszenty bíborost elítélő, s halálos ágyán bűnbánó egykori vérbírót is ebben szentségben részesítette. Püspök úr, ön is megtette volna?

Húsvéthétfőn este, 2015. április 6-án elhunyt Somfai Béla jezsuita szerzetes, halála pótolhatatlan űrt (most még inkább érzem) hagyott maga után a bioetika területén. Nem sokkal halála előtt a testen kívül létrehozott embriók méltóságáról a következőket írta:

Nincs szükség etikai konszenzus kialakulására a testen kívül létrehozott embriók emberi méltóságának elvi kérdésében. Az eljárás ugyanis nem sérti a létrehozott embriók emberi méltóságát, ha
1.: házastársak között történik;
2.: ha hatékonysága megközelíti a természetes folyamatát, azaz nem jár ez emberi élet pusztulásának jelentősebb arányával, mint a természetes folyamat;
3.: nem használnak adományozott ivarsejteket;
4.: a magzatban felfedezett fejlődési rendellenességek esetén kizárják a terhességmegszakítás lehetőségét;
5.: nem hagynak vissza embriókat kísérletezés céljából.

Magam is vitatkoznék magammal a hármas és négyes pontot illetően, de ezek elenyésző számok, s bár emlékezetem (egyelőre) fiatalosan messzire pásztáz, nem rémlik, hogy az egyházi illetékesek Fekete Gyula Véreim, magyar kannibálok munkája után recenzió gyanánt akár egy kóbor harangot is félrevertek volna.

Bármennyire is nem szeretném, de egy pár perces biológiai stúdiumot kell tartanom, hogy világosan lássunk valamit az elmúlt évek történéseiből, muszáj rekapitulálni a korábban megszerzett tudásunk jelentős részét, hogy a harmadik pont állítását szembesíteni lehessen a jelennel, a reprodukciós beavatkozások örvendetesen javuló hatásfokával. Sajnos az egyház, úgy érzem, ezt nem tette meg, 20–30 évvel ezelőtti enciklikákra hivatkozva döngölik sárba a nőket, a gyermektelen párokat, akik az élet továbbadásának méltóságáért szeretnének és kívánnak is küzdeni. Foggal-körömmel, erejüket és pénzüket nem kímélve harcolnak, mert minden nőben megvan az anya lehetősége, minden férfiban az apáé. Soha, senki ne akarja ezt elvenni tőlük. Ahogy Edwards professzortól sem a lombikbébi-kezelés kidolgozásáért 2010-ben kapott Nobel-díjat.

Kezdődjék hát a rögtönzött óra.

Az elmúlt évtizedekben világossá vált, hogy egy kilökődött, érett petesejt létrejöttéhez a petefészek ezer (nem tévedés: ezer) tüszőkezdeményt indít érésnek, majd körülbelül 200 nap alatt – részleteiben még nem ismert szabályozással – kiválasztja az aktuális „jelöltet" és átadja a megtermékenyülés „otthoni" folyamatának. Ha a sejt megtermékenyül, akkor 30 százalék valószínűséggel ágyazódik be és sír fel kilenc hónap múlva az élet a szülőágyon.

Összegezve: háromezer kezdeményből egy egészséges újszülött. Ha a megtermékenyült és beágyazódott embriók arányát nézem, akkor 70 százalék „rejtett" vetélési rátával lehet számolni. Ágyban, párnák között.

A lombikbébiprogram a stimuláció, a többszörös tüszőérlelés miatt olyan petesejtekkel dolgozik, amik egy kivétellel soha nem jöttek volna a világra, soha nem termékenyültek volna meg, cserébe közel minden második sejtben nem látható (részben önkorrigáló) genetikai eltérést hordozhatnak. A jól működő programok – és a győri ilyen – 35 éves kor alatt 40–60 százalék hazavitt gyermeket produkálnak és adják meg a családi boldogságot a párok ezreinek.

A korszerű, 89–91 százalékos túlélési aránnyal bíró fagyasztott - felmelegített előébrények visszaültetésével tovább lehet emelni a kumulatív várandóssági rátát. Kérdem én: mitől rossz ez a hatásfok, végiggondolta már ezt valaki ép ésszel a bírálók közül? Nem pusztítunk el semmit, ezt egyszer s mindenkorra tudomásul kellene venni az ellenzőknek: minden idegszálunkkal az életre koncentrálunk. Nem játszunk Istent: nem, nem, soha! Ellenben sokszor érezzük a Teremtő leheletét az arcunkon, bátorító kezét a vállunkon. Kicsengettek, vége az órának.

A gyermektelenség nem úri huncutság, nem valami lomha kaland, és bizony végigkíséri az emberiség történetét. Mózes első könyvében (Genezis) három generáción keresztül láthatjuk az „ősanyák", Sára (Száraj, Sárai; 1Móz 16.1, 18:10, 21:2), Rebeka (1Móz 25:20) és Ráhel (1Móz 30:1) fájdalmát és agóniáját gyermektelenségük miatt. A Biblia Erzsébetet Sára és Anna mellett olyan asszonyként mutatja be, akinek nagy bánatára nem lehet gyermeke. Férje, Zakariás, az angyallal való találkozás óta néma, akinek imái meghallgatásra találtak és a felesége fiút fog majd szülni. „Ezt tette velem az Úr azokban a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye a gyalázatomat az emberek előtt." (Lk, 1.25)

Olvashatjuk Anna (Sámuel 1:2–20) és Erzsébet történetét is (Lukács 1:5). Anna, akire az Úrnak a hosszú gyermektelensége után „gondja volt rá", és megszülte Sámuelt. Annának a „bezárt méhe" miatt sok csúfságot kellett elviselnie. A bírák könyvében olvashatjuk Mánóah történetét, akinek a felesége meddő nő volt, nem szült (A bírák könyve 13:1–23). „Mostantól fogva vigyázz, hogy bort vagy részegítő italt ne igyál, és semmiféle tisztátalant ne egyél." A jóslat hamarosan valóra vált, és a párnak fiúgyermeke születik, akit Sámsonnak neveztek el. Elevenítsük fel Ráhel történetét is. „Megemlékezett az Isten Ráhelről is, meghallgatta Isten, és megnyitotta méhét. Teherbe esett, fiút szült, és azt mondta: »Elvette Isten a gyalázatomat«. Elnevezte Józsefnek, és ezt mondta: »Adjon nekem az Úr még másik fiút is« (1Mózes 30, 22–24)". Nem volt azonban mindenki ily szerencsés, Sámuel második könyvében (2Sámuel 6:23) ír Mikalról, Saul lányáról, akinek holta napjáig nem lett gyermeke korábbi „magamutogató" viselkedése miatt. Sorstársai milliószámra voltak.

Az ószövetségi korban a meddő nő társadalmi megítélése közvetlenül a leprások után következett. Talán bárki számára kedvesebb, hogy mint Ráhel a férjét, Jákobot cselédlányai szobájába küldte be utódokért? Ez morálisabb, elfogadhatóbb, keresztényibb? Nem gondolnám.

Püspök úr szerint ennek megoldása az örökbefogadás és az adoptált gyermek érkezése utáni saját gyermek születésének szinte törvényszerű bekövetkezte. „Az látszik, hogy a gyermek gondozása által felszabadult egy belső gát, amely lehetővé teszi, hogy gyermekük születhessen." Nem tagadom, előfordul ilyen is, de gyakrabban az az eset, amikor az első lombikbébi megszületése után a második gyermek már spontán fogan. Sokkal, de sokkal gyakrabban.

Van itt még valami, ami teljesen összezavar hívőt és nem hívőt, beteget és egészségest, gyógyító orvost és nem orvost egyaránt, s mi tagadás, engem is, aki a pokol billegő tornácán fél lábon egyensúlyozó pannonhalmi bencés öregdiák, volt bencés diák vagyok: a megszületett gyermekek döntő többsége, akiket a szülők Isten ajándékának és az isteni gondviselés bekövetkezett csodájának tekintenek, meg van keresztelve! Hívő emberek lettek, vagy hitem szerint azzá fognak válni. Kevés kivétellel, mind a több tízezren. Ez a nyáj vajon miért nem kell az egyháznak? Talán túlságosan hívők lesznek, túlságosan keresztények, vadul hisznek a gondviselés életet adó isteni erejében? Veszélyesek lennének szilárduló hitük miatt, mint a középkori egyház számára az írni és olvasni tudó ember? (Vö. Márai Sándor Az erősítő című könyvében olvashatókkal.) Megjegyzem, ha vasárnap mindannyian egyszerre indulnának el a reggeli misére, bizony sehol sem kellene új templomi padokba beruházni.

Nem szívesen írom ide az utolsó gondolatomat, de elemi erővel kívánkozik ki belőlem, ujjaim szinte maguktól rohangálnak a gépem klaviatúráján. Karl Marx lesz a segítségemre még 1845-ből, amikor megírta Tézisek Feuerbachról című munkáját. „Tehát miután például feltételeztük, hogy a földi család a szent család titka, mármost az előbbit magát kell elméletileg és gyakorlatilag megsemmisítenünk."

Püspök úr, tényleg ezt szeretnénk?