Titokban fogadott be Magyarország 1300 "menekültet" a külügyi helyettes államtitkár szerint.
Zoom
Altusz és Szijjártó (Fotó: Máthé Zoltán / MTI)
Altusz Kristóf erről a Times of Malta című lapnak adott interjújában azt mondta, az ő biztonságuk érdekében nem hozták nyilvánosságra a döntést. A diplomata Orbán Viktornak a muzulmán migránsokra vonatkozó kifejezését is megvédte.
A miniszterelnök a Bildnek megszállóknak nevezte a migránsokat (egyébként helyesen). Altusz szerint emiatt nem lehet rasszistának tekinteni, mert magyarul ezek a fogalmak teljesen normálisak, hozzátette, hogy csak azért használta a kormányfő ezt a kifejezést, hogy jelezze, Magyarország nem követheti Franciaország vagy Németország példáját.
"A muszlim közösségeket megszállóknak nevezni egy politikai szóhasználat, amit használunk Magyarországon, ami egy kicsit keménynek tűnik a nyugati fülnek, de itt, Magyarországon ez nem üt olyan nagyot" – mondta Altusz.
(HírTV nyomán)
Pénteki frissítés: Jobbik: ha ez igaz, akkor színház volt minden