Nem csak a kormánypártoké a bulvár: a pénteki Best címlapján az Együtt elnöke látható párja, Hámori Gabriella és egy hónapos babája, Lotti társaságában - írja a 444 nevű blog.
A gettószagú Soros-faliújság ki is emel néhány mondatot a szennylap cikkéből:
  • Lotti „gyönyörű, egészséges, szülei elmondása szerint nagyon jó baba, eszik, alszik, nézelődik, kíváncsian fedezi fel az őt körülvevő embereket és a világot.”
  • „Az édesapa természetesen ott volt a szülőszobában, amikor a párja világra hozta első közös gyermeküket, és azóta is minden szabadidejét az új családjával tölti.”
  • „Azt hiszem, a Jóisten küldte nekem Gabit. Fél évvel azután találkoztunk, hogy elváltunk az előző kapcsolatommal.”
  • „Péter csodálatos apa és nagyon különleges ember - veszi át a szót a színésznő.”
Sok egyéb mellett kiderül az is, hogy a Gyarmati Fanni naplójából készült lakásszínházi előadáson találkozott először a tekintetük, mivel Juhász Péter az első sorban ült, amíg Hámori játszott. „Aztán ahogy utána beszélgettünk, azt éreztem, amit eddig csak a filmekben, színházban láttam, regényben olvastam: meglátni és megszeretni egy pillanat műve. Beleszerettem Gabiba.” Stb stb.
Zoom
Juhász Péter, a drogosok védőszentje, az Együtt elnöke
Ami a politikai részt illeti: Hámori elmeséli, hogy először bizalmatlan volt, annyi „zűrös dolgot” olvasott Juhászról a neten, de mindenre rákérdezett, és végül helyére kerültek a dolgok.
A Best kérdésére, hogy "mibű fognak megélni", Juhász Péter azt válaszolja, hogy korábban, amikor bankoknak dolgozott, sok pénzt szedett össze, de „most pártelnökként is tisztességes fizetésem van, megélünk.”
Roppant érdekes, hogy pont a nagy tényfeltáróknak osztogatott Gőbölyös Soma-díjjal a napokban kitüntetett (igaz, a Transparency International osztogatja, szóval meglehetősen belterjes - a szerk.) zsidó lap nem vette észre, hogy saját oldalukon nem egészen 2 évvel ezelőtt Juhász még azért tarhált, mert állítólag nem tudta kifizetni az albérletét. Ezt írták 2016 márciusában:
Juhász körül napok óta izzik a levegő. Akkor a TV2 stábja budai bérlete előtt kereste fel, és vonta kérdőre, miből futja arra, hogy ilyen drága környéken lakjon. Ekkor mutatta be, majd tette ki Facebookjára számlaszámát a politikus, aki állítása szerint új lakhelyén már a második hónapban nem tudta befizetni a 200 ezres lakbért, ezért segítségre szorul.
A fentebb idézett Best-cikk egy részlete alább olvasható (a szkennelést és a szennylap megszerzését köszönjük olvasónknak), ebben azt nyilatkozza az Együtt-elnök:
Amikor pénzt kértem, az mindig valamilyen politikai célra kellett, soha nem magamnak. Már csak azért sem, mert mielőtt politikus lettem, a TASZ mellett bankoknak, pénzintézeteknek dolgoztam, és igencsak jól megfizettek.
Zoom
Ezek szerint még mielőtt politikus lett, dolgozott bankoknak és tett félre sok pénzt, majd még azt is hazudja, hogy amikor adományt kért az emberektől, akkor mindig és csakis valamilyen politikai cél miatt tette. Úgy tűnik, a saját albérletének fizetése is politikai cél egy igazi demokrata számára.
(Kuruc.info)