Alább olvasható az EP-képviselő szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye:
Amikor nemrég egy újságíró nekem szegezte a kérdést: „Támogatja-e a március 15-i Békemenetet?”, ösztönösen igent mondtam. Felidéztem emlékeimből néhány megrendítő képsort, arról a napról, amikor egy másik nemzeti ünnepünkön nem tehettük meg, hogy az ország főterére, a Kossuth térre vonuljunk. Az 1956-os Forradalom 50. évfordulóján kordonokkal és rendőr sorfalakkal akadályozták meg, hogy részt vegyünk saját hazánk hivatalos ünnepi rendezvényén. Azok kordonoztak, azok oszlattak a Nádor utcában és szerte a Kossuth tér körül, s később azok lövettek közénk, akik most egy bizarr koalíció részeként vissza kívánnak térni a hatalomba. Ennélfogva az idei nemzeti ünnepünkön a Kossuth térre történő közös bevonulásnak erős szimbolikus értéke is van.
Zoom
A Békemenet és szervezői
A másik ok, amiért igent mondtam a „Támogatja-e a Békemenetet?” kérdésre, az a következő. Európai parlamenti képviselőként nap mint nap tapasztalom azt az elszántságot, amivel az Unió rá akarja kényszeríteni Magyarországot a migránsok tömeges betelepítésére. Ellenállást, erőt kell mutatnunk. Világossá kell tennünk, hogy a betelepítések megakadályozása nem Orbán Viktor „ügye”, nem a jelenlegi kormány „akciója”, hanem egész Magyarország határozott követelése. A nemzeti függetlenségünk ünnepnapján a nemzeti függetlenségünk melletti közös, demonstratív kiállás látványos üzenet lehet tehát „kifelé”, azaz az Európai Unió és a nagyvilág felé is: Magyarország megőrzi függetlenségét, és magyar ország marad!
Végezetül: noha teljes szívvel támogatom ezt a kiemelkedően fontos eseményt, sajnos csak lélekben lehetek otthon honfitársaimmal, mivel az Európai Parlament plenáris ülésén kell képviselnem hazánkat, Strasbourgban, s többek között az elszakított magyar testvéreinkért kell kiállnom a Minority SafePack/a kisebbségek jogait és biztonságát szavatoló törvényjavaslat-csomagról szóló ülésen, és a szokásos „migrációs” vitákon és szavazásokon kell képviselnem a magyar álláspontot. Bízom benne, hogy Budapesten sokan lesznek, mi több, elegen ahhoz, hogy erőnkről, eltökéltségünkről és nemzeti büszkeségünkről meggyőzzük a világot.
Isten óvja és vezesse Magyarországot!
Strasbourg, 2018. március 13.
Morvai Krisztina
Korábban írtuk: