A választásra jogosultak 68,13 százaléka, 5 365 511 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 18.30 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 18.30 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 71,94 százalék, ami 147 237 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt, 63,55 százalék, ebben a megyében 332 743-an voksoltak.
A fővárosban a szavazók 72,75 százaléka, 990 587 választópolgár adta le szavazatát 18.30 óráig.
Zoom
Kép: MNO
A korábbi parlamenti választásokon az utolsó részvételi adatot 17.30-kor tették közzé, 18.30-kor nem volt adatközlés.
A végleges nem hivatalos részvételi adatok az éjszakai órákban lesznek elérhetők az NVI honlapján.
Hivatalosan befejeződött a szavazás
Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 285 szavazókörben a vasárnap tartott országgyűlési választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.
A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.
A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát.
Csak ezek után bonthatják fel az urnákat, de addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg valamennyi szavazókör be nem zár, az utolsó választópolgár is le nem adta a voksát.
Az utolsó szavazat leadásáig nem közölhetők a részeredmények
Néhány szavazókörben, például Újbudán, a Bocskai úti iskolánál akár 22 óráig is elhúzódhat a szavazókörök bezárása, és a szavazatszámlálás még tovább is.
Amíg az utolsó szavazó le nem adta voksát, addig nem közölhetők még választási részeredmények sem.
(Kuruc.info - MTI - MNO nyomán)
Korábban írtuk: Kari Geri és Fletó vakarózhat: rekordrészvételt jeleznek a 17 órás adatok is - a választók több mint 63 százaléka volt eddig szavazni
A választásra jogosultak 63,21 százaléka, 4 977 880 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 17 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 66,71 százalék, ami 136 535 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt, 58,86 százalék, ebben a megyében 250 921-en voksoltak.
A fővárosban a szavazók 67,28 százaléka, 916 067 választópolgár adta le szavazatát 17 óráig.
Zoom
Kép: MNO
A korábbi parlamenti választásokon az utolsó részvételi adatot 17 óra helyett 17.30-kor tették közzé. Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 49,52 százalék, a 2002-es választáson 65,56 százalék szavazott 17 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 61,72 százaléka, nyolc évvel ezelőtt 59,28 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 56,77 százalék voksolt 17.30 óráig.
Korábban írtuk: Rekordrészvételt jeleznek a 15 órás adatok is - a választók közel 54 százaléka járult az urnákhoz
A választásra jogosultak 53,64 százaléka, 4 224 112 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 15 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 55,81 százalék, ami 560 001 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 49,47 százalék, ebben a megyében 219 370-en voksoltak.
A fővárosban a szavazók 57,71 százaléka, 785 785 választópolgár adta le szavazatát 15 óráig.
Zoom
Kép: MNO
Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 39,28 százalék, a 2002-es választáson 51,78 százalék szavazott 15 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 48,89 százaléka, nyolc évvel ezelőtt 46,78 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 45,02 százalék voksolt 15 óráig.
Korábban írtuk: Nem lankad a szavazókedv: rekordrészvétel a 13 órás adatok szerint is - a választók több mint 42 százaléka járult az urnákhoz
A választásra jogosultak 42,32 százaléka, 3 333 298 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 13 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 45 százalék, ami 451 528 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 37,7 százalék, ebben a megyében 167 187-en voksoltak.
A fővárosban a szavazók 45,52 százaléka, 619 821 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.
Zoom
Kép: MNO
Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 32,58 százalék, a 2002-es választáson 40,19 százalék szavazott 13 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 38,22 százaléka, nyolc évvel ezelőtt 35,88 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 34,33 százalék voksolt 13 óráig.
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 15 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.
Korábban írtuk: Rekordrészvétel a 11 órás adatok szerint is: a választók közel 30 százaléka járult az urnákhoz
A választásra jogosultak 29,93 százaléka, 2 356 947 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 11 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 32,56 százalék, ami 91 750 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 26,43 százalék, ebben a megyében 117 191-en voksoltak.
A fővárosban a szavazók 29,14 százaléka, 396 755 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.
Zoom
Kép: MNO
Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 23,66 százalék, a 2002-es választáson 26,37 százalék szavazott 11 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 27,23 százaléka, nyolc évvel ezelőtt 24,78 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 23,23 százalék voksolt 11 óráig.
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 13 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.
Korábban írtuk: Soha ennyien nem szavaztak még a választás első két órájában: a választók 13,17%-a járult 9 óráig az urnához
A választásra jogosultak 13,17 százaléka, 1 036 849 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A részvételi arány 9 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 15,34 százalék, ami 43 240 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt, 11,74 százalék, ebben a megyében 61 450-en voksoltak.
A fővárosban a szavazók 11,1 százaléka, 151 197 választópolgár adta le szavazatát 9 óráig.
Zoom
Kép: MNO
Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 9,80 százalék, a 2002-es választáson 8,81 százalék szavazott 9 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 11,39 százaléka, nyolc évvel ezelőtt 10,23 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 9,50 százalék voksolt 9 óráig.
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 11 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 11,1 százaléka adta le szavazatát a fővárosban.
Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 361 ezer választópolgárból 1,92 százalék, 26 200 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 11,1 százaléka (151 197 választó) járult az urnákhoz.
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 11 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 13,17 százaléka adta le szavazatát.
A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:
  • Baranya megye 13,71 százalék, 41 603 szavazó
  • Bács-Kiskun megye 14,65 százalék, 60 918 szavazó
  • Békés megye 15,34 százalék, 43 240 szavazó
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11,74 százalék, 61 450 szavazó
  • Csongrád megye 14,14 százalék, 46 780 szavazó
  • Fejér megye 14,2 százalék, 48 362 szavazó
  • Győr-Moson-Sopron megye 13,12 százalék, 47 200 szavazó
  • Hajdú-Bihar megye 13,76 százalék, 58 670 szavazó
  • Heves megye 14,85 százalék, 35 697 szavazó
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye 14,92 százalék, 45 025 szavazó
  • Komárom-Esztergom megye 13,95 százalék, 34 230 szavazó
  • Nógrád megye 12,45 százalék, 19 464 szavazó
  • Pest megye 13,53 százalék, 135 791 szavazó
  • Somogy megye 13,6 százalék, 33 914 szavazó
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 12,03 százalék, 53 343 szavazó
  • Tolna megye 14,54 százalék, 26 377 szavazó
  • Vas megye 12,35 százalék, 25 287 szavazó
  • Veszprém megye 14,23 százalék, 40 245 szavazó
  • Zala megye 12,58 százalék, 28 056 szavazó
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 11 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.
(MTI)
Korábban írtuk: Négy évvel ezelőtt 9,5 százalékos volt az első három órában a részvétel, most a választópolgárok 13,17 százaléka leszavazott 9 óráig, vagyis csaknem másfélszer annyian mentek el, mint a 2014-es választásokon.
A történelmi rekordot jelentő 2002-ben csak 8,81 százalékos volt a 9 órás részvétel az első fordulóban (akkor még két körben szavaztunk).
(Index)
Korábban írtuk: Minden szavazókörben rendben megkezdődött a választás
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés - közölte a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap reggel 7 óra előtt az MTI-vel.
Pálffy Ilona azt mondta: 106 egyéni választókerület mind a 10 285 szavazóköre rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat.
Egy helyen póttagot kellett bevonni, mert a szavazatszámláló bizottság tagja vasárnapra megbetegedett, de erről soron kívül intézkedtek.
Reggel óta a nemzetközi megfigyelők is figyelemmel követik a szavazást.
A szavazókörök zárásáig, este 7 óráig csaknem 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz - tette hozzá.
(MTI)
Már reggel tolonganak a XI. kerületben az átjelentkezők
Ez az átjelentkezők szavazóköre a XI. kerületi Bocskai István Általános Iskolában. A szavazókörben 11 603-an szavazhatnak, miközben egy szavazókörben átlagosan 765-en szavaznak - írja az Index.
Zoom
Fotó: Németh Sz. Péter /Index
(Index)
Személyazonosság és lakcím igazolása után lehet szavazni
Szavazni kizárólag a személyazonosság, valamint a lakcím vagy a személyi azonosító (személyi szám) igazolása után lehet a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson az ország 10 285 szavazókörében reggel 6 és este 7 óra között.
A választáson kizárólag személyesen és - a korábban átjelentkezésüket kérők kivételével - csak a választópolgár lakóhelye szerint kijelölt szavazókörben lehet szavazni.
A szavazóhelyiségben csak az szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, a szavazatszámláló bizottság vasárnap már senkit nem vehet fel a névjegyzékbe.
A választópolgár bármilyen típusú érvényes személyi igazolvánnyal igazolhatja magát: a kártyaformátumúval és a régi típusú, könyvecske formájú személyi igazolvánnyal egyaránt (utóbbi lehet a régi, kemény borítójú, a népköztársasági címerrel vagy a puha borítójú, a köztársasági címerrel).
A bizottság elfogadja a kártya formátumú, érvényes ideiglenes személyi igazolványt, a kártya formátumú, érvényes gépjármű-vezetői engedélyt és az 1998 végétől kiadott lézergravírozott, érvényes útleveleket is. Az egyes okmányok igénylése során, a kérelem benyújtásakor kapott átvételi elismervény (A4-es nyomtatott lap) azonban nem alkalmas a személyazonosság igazolására.
Ha a személyazonosító igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, akkor a lakcím (illetve személyi azonosító) igazolására is szükség van a szavazáshoz vagy lakcímkártyával, vagy a lakcímbejelentésről szóló átvételi elismervénnyel. A személyi azonosító a lakcímkártya hátoldalán van, valamint tartalmazza a hatósági bizonyítvány, illetve az igazolás a személyi azonosító jelről.
A bizottság nem engedi szavazni azt, aki nem tudja a személyazonosságát és lakcímét igazolni vagy lejárt valamelyik dokumentumának érvényessége. A szavazásra nem jogosult, visszautasított polgárokról jegyzéket vezetnek.
Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottság átadja a választópolgárnak a szavazólapokat (az országos listásat és az egyéni választókerületit), amelyet a bizottság egy tagja a választópolgár jelenlétében hivatalos bélyegzőlenyomattal lát el. A választó borítékot is kap, ebbe teheti szavazatát, mielőtt az urnába dobja.
Sorra nyílnak a szavazókörök a külképviseleteken
Sorra nyílnak a Magyarországgal egy időzónában lévő külképviseleteken a szavazókörök, az országgyűlési képviselők választásán ezeken a helyeken is reggel 6-tól este 7 óráig várják a voksolókat, összesen 46 067 választópolgárt.
Az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt már szombaton szavaztak, az első Amerikán kívüli szavazókör Új-Zélandon nyílt meg, közép-európai idő szerint szombat este 8 órakor, majd folyamatosan nyíltak az ausztráliai, az ázsiai, majd a kelet- és észak-európai, közel-keleti szavazókörök is.
A magyarországi szavazókörökkel egy időben nyitott ki a szavazókör Svédországban (Stockholm), Norvégiában (Oslo), Dániában (Koppenhága), Hollandiában (Hága), Belgiumban (Brüsszel), Németországban (Berlin, Düsseldorf, München és Stuttgart), Franciaországban (Párizs), Svájcban (Bern), Olaszországban (Milánó és Róma), Spanyolországban (Barcelona és Madrid), Lengyelországban (Varsó és Krakkó) és Csehországban (Prága).
Ezen a 18 külképviseleten 27 548 választót várnak, a legtöbben Münchenben (5106), Stuttgartban (3556), Hágában (2498) és Bernben (2451) szavaznának.
Szintén a magyarországi szavazókörökkel egy időben nyitott meg külképviseleti szavazókör a "Magyarországgal szomszédos országok" közül "Szlovákiában" (Pozsony és Kassa), Ausztriában (Bécs), Szlovéniában (Lendva és Ljubljana), Horvátországban (Zágráb és Eszék), valamint Szerbiában (Belgrád és Szabadka). A kilenc külképviseleten 3538 választót várnak, Bécsben például 2205-öt, Szabadkán 756-ot.
Dél-Európában szintén 6 órakor nyitott meg Bosznia-Hercegovinában (Szarajevó), Montenegróban (Podgorica), Koszovóban (Pristina), Macedóniában (Szkopje) és Albániában (Tirana), összesen 540-en voksolnának ezeken a külképviseleteken.
Az afrikai kontinensen is most nyitott meg a külképviseleti szavazókör Egyiptomban (Kairó), Líbiában (Tripoli) és a Dél-afrikai Köztársaságban (Pretoria), ezen a három külképviseleten 124-en voksolnának.
Közép-európai idő szerint reggel 7 órakor nyitnak a szavazókörök Írországban (Dublin), Nagy-Britanniában (Edinburgh, London és Manchester), Portugáliában (Lisszabon), Marokkóban (Rabat), Algériában (Algír), Tunéziában (Tunisz), Angolában (Luanda) és Nigériában (Abuja). Ezen a tíz külképviseleten összesen 14 306-an voksolnának, Londonban 9709-en, Manchesterben 1698-an, Dublinban 1346-an.
Mivel ez a hat külképviselet olyan időzónában van, ahol az időeltolódás a közép-európai időhöz képest mínusz 1 óra, a helyi idő szerinti 6 óra és a közép-európai idő szerinti 19 óra között lehet szavazni. Ez azt jelenti, hogy - bár helyi idő szerint reggel 6-kor kinyitottak a szavazókörök - az időeltolódás miatt helyi idő szerint csak este 6 óráig szavazhatnak.
A ghánai külképviselet (Accra, 11 szavazó) pedig olyan időzónában van, ahol mínusz 2 óra az időeltolódás a közép-európai időköz képest, így itt csak közép-európai idő szerint 8 órakor nyit a külképviselet, viszont csak helyi idő szerint 5 óráig lehet voksolni.
A külképviseleteken (Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain) azok adhatják le voksukat, akik március 31-ig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe. A külképviseleteken szombaton és vasárnap több mint 58 ezren szavazhatnak, négy évvel ezelőtt 28 ezren szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben.
A külképviseleteken a diplomáciai képviselet munkatársai a külképviseleti választási iroda (küvi) tagjai, a küvi vezetője azonban a Külügyminisztériumból érkezik. A külképviseleteken nem számolják össze a szavazatokat, hanem az urnákat legkésőbb csütörtök éjfélig Magyarországra szállítják a Nemzeti Választási Irodához, és ott számlálják meg a voksokat.
(MTI)
Orbán már szavazott, tovább is ment mozgósítani
Rekordrészvétel reggel 7 óráig
A választásra jogosultak 2,24 százaléka, 176 087 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A részvételi arány 7 órakor Békés megyében volt a legmagasabb, 2,59 százalék, ami 7300 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Győr-Moson-Sopron megyében volt, 1,98 százalék, ebben a megyében 7124-en voksoltak.
Zoom
A fővárosban a szavazók 1,92 százaléka, 26 200 választópolgár adta le szavazatát 7 óráig.
Az 1998-as parlamenti választás első fordulójában 1,87 százalék, a 2002-es választáson 1,41 százalék szavazott 7 óráig. A 2006-os parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 1,66 százaléka, nyolc évvel ezelőtt 1,61 százalék, négy évvel ezelőtt pedig 1,64 százalék voksolt 7 óráig.
A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:
  • Baranya megye 2,24 százalék, 6810 szavazó
  • Bács-Kiskun megye 2,55 százalék, 10 594 szavazó
  • Békés megye 2,59 százalék, 7300 szavazó
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2,09 százalék, 10 920 szavazó
  • Csongrád megye 2,36 százalék, 7800 szavazó
  • Fejér megye 2,26 százalék, 7688 szavazó
  • Győr-Moson-Sopron megye 1,98 százalék, 7124 szavazó
  • Hajdú-Bihar megye 2,44 százalék, 10 415 szavazó
  • Heves megye 2,45 százalék, 5890 szavazó
  • Jász-Nagykun-Szolnok megye 2,53 százalék, 7648 szavazó
  • Komárom-Esztergom megye 2,27 százalék, 5571 szavazó
  • Nógrád megye 2,08 százalék, 3244 szavazó
  • Pest megye 2,32 százalék, 23 318 szavazó
  • Somogy megye 2,25 százalék, 5605 szavazó
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2,18 százalék, 9660 szavazó
  • Tolna megye 2,4 százalék, 4351 szavazó
  • Vas megye 2,14 százalék, 4382 szavazó
  • Veszprém megye 2,43 százalék, 6863 szavazó
  • Zala megye 2,11 százalék, 4704 szavazó
Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 9 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján.
(MTI)
Kalandozósors: 370 kilométert autóztak, mégsem szavazhattak
A gyerekeim 370 kilométert autóztak oda és vissza, hogy szavazzanak Ottawában. Egyiküknek van állandó lakcíme, időben regisztrált, nem kapott válasz e-mailt, nem szavazhatott... A másiknak nincs itthon címe, regisztrált, kapott visszajelzést, a csomagját a konzulátusra kérte, de az nem volt ott. Ő sem szavazhatott. Honnan tudjuk, hogy végül valahol, valaki nem adja le a voksot helyettük???! - írja Eszter neve olvasójuk az Indexnek.
Iborfián 80 százalékos már a részvétel, érik a 100 százalék is
Az ország legkisebb népességszámú, önálló önkormányzattal rendelkező településén, a Zala megyei Iborfián is kinyitott a szavazókör. A választói névjegyzékben mindössze 10-en szerepelnek.
Frauenhoffer Márta az M1 tudósítója kifejtette, a Zala Megyei Iborfián már 80 százalékos a részvételi arány, ez azt jelenti, hogy a tíz választópolgárból már nyolcan szavaztak. Közülük öten benne vannak a szavazatszámláló bizottságban, így amint kinyitott a szavazóhelyiség, le is adták a szavazatokat, azóta pedig hárman érkeztek, ami azt jelenti, hogy a mai nap folyamán már csak két voksra várnak.
Az M1 tudósítója elmondta, már ők is úton vannak a szavazóhelyiségbe, így Iborfián több mint valószínű, hogy száz százalékos lesz a részvétel, és korán véget fog érni a választás.
Megjegyezte, 2014-ben egyébként nem volt száz százalékos a részvételi arány, akkor a 11 választópolgárból csak kilencen járultak az urnákhoz.
(Híradó)
Nem csökken a sor a XI. kerületben
Még mindig kígyózó sor vár a XI. kerületben, ahol az átjelentkezők a Bocskai Általános Iskolában szavazhatnak.
Zoom
Fotó: Németh Sz. Péter /Index
Már reggel negyed hétkor nagy tömeg volt, azóta a szavazni vágyók csoportja még nagyobbra duzzadt
(Index)
Korábban írtuk: Hat órakor megnyitottak a szavazókörök
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 285 szavazókörében az országgyűlésiképviselő-választáson, este hét óráig valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz.
Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal, vagy a lakcímet vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal lehet.
A választópolgár a személyazonosságát bármilyen típusú személyi igazolvánnyal igazolhatja. A szavazatszámláló bizottság elfogadja továbbá az 1998 végétől kiadott lézergravírozott útleveleket, valamint a kártyaformátumú jogosítványokat is. Fontos azonban, hogy ha a személyazonosító igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, akkor a lakcímkártyára is szükség van a szavazáshoz.
Mindenki csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le voksát, ennek helyéről korábban valamennyi választópolgárt tájékoztatták. Lakóhelyüktől eltérő helyen, átjelentkezéssel csak az a kétszázezer választópolgár voksolhat, aki ezt péntek délutánig kérte.
A szavazóhelyiségben csak az a választópolgár szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, a szavazatszámláló bizottság vasárnap már senkit nem vehet fel a névjegyzékbe.
Aki mozgásában akadályozott vagy beteg, írásban mozgóurnát kérhet a szavazáshoz. Aki azonban nem kért, az nem szavazhat ilyen módon akkor sem, ha egy másik, háztartásában lakó választópolgárhoz kiviszik a mozgóurnát.
A választáson valamivel kevesebb mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz, ebből több mint 144 ezer fiatal lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson, ők azok, akik a 2016-os népszavazáson még nem voltak szavazókorúak, de az azóta eltelt időben nagykorúvá váltak. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor. Várhatóan vasárnap késő este már 90 százalék feletti lesz az adatok feldolgozottsága.
(MTI)
Kapcsolódó: