Országos aláírásgyűjtési akcióba kezdett a Jobbik a munka törvénykönyve módosításának visszavonása érdekében, a kezdeményezéssel akarják felerősíteni a magyar nemzet hangját, hiszen a „túlóratörvénnyel” a magyar társadalom, azon belül a Fidesz-szavazók jelentős többsége sem ért egyet – mondta a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Z. Kárpát Dániel kiemelte, az olyan akciókat, mint az aláírásgyűjtés és népszavazási kezdeményezés, nem szabad lebecsülni, hiszen ilyen eszközökkel tudta a Fidesz-KDNP megroppantani a szavai szerint "balliberálisnak mondott" kormányokat. Most a Jobbik előtt is hasonló út áll – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Zoom
A Fidesz útját járják - Z. Kárpát Dániel vasárnapi sajtótájékoztatója
Szólt arról is, hogy a Jobbik a Kúriához fordult, miután a Nemzeti Választási Iroda elutasította a párt népszavazási kezdeményezését, amelyet szintén a munka törvénykönyve módosításának visszavonása érdekében nyújtott be.
Közlése szerint az aláírásgyűjtési akciót egy olyan időszakban hirdette meg a párt, amikor a Jobbik fennállása a tét, miután a napokban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Fidesz „boszorkánykonyháiban” olyan döntések születtek, amelyek „deklarált módon” megpróbálják ellehetetleníteni Magyarország legerősebb ellenzéki erejét.
Arra a kérdésre, hogyan kívánja visszafizetni a Jobbik a rá kiszabott több száz millió forintos bírságot, a párt alelnöke kifejtette, a Fidesz és az ÁSZ is tudja, hogy olyan mértékű indokolatlan bírságot vetettek ki a Jobbikra, amelyet a párt nem tud kifizetni. Z. Kárpát arról persze hallgatott, hogy a NER emlőiből évi 2,7 milliárd forintot szívhatnak szociálisan érzékeny kis testükbe.
Z. Kárpát Dániel ugyanakkor hangsúlyozta, a Jobbik önmagától nem teszi le a fegyvert, hiszen
„Magyarország utolsó reménye, a demokrácia utolsó védőbástyája”.
Ehhez kapcsolódóan az EP-választásokról megjegyezte, minden „a Jobbikra leadott voks egy kiszámítható, békés, építkező Magyarország irányába mutat, míg Orbán Viktor és csapatára leadott voks az ébredező diktatúrát erősíti”.
Z. Kárpát Dániel azt mondta, hogy a Jobbik pénz hiányában utcai fórumokon, az aláírásgyűjtő standok mellett fog kampányolni, éppen ezért az aláírásgyűjtési akció sikeressége is a párt saját tagságának mozgósításán múlik.
Érdekességképpen végül álljon itt egy MTI-interjúrészlet a 2010-es választások hajrájából, hátha másnak is ismerősen csengtek az öndicséret enyhén gejl szavai a demokrácia utolsó védőbástyájáról:
A demokratikus értékek utolsó védőbástyája a szocialista párt, mondta Mesterházy Attila. Annak azonban meg kell újulnia, új harcmodort kell felvennie a radikalizmus, a kirekesztés és a gyűlöletkeltés eszméinek erősödése miatt is. (Igen, ezt ott és akkor a mára összekovácsolódott új harcostársakra értette az MSZP-vezér - a szerk.)
(...) Mesterházy továbbra is úgy látja: mostanra egyértelművé vált, hogy három politikai erőnek van esélye bejutni a parlamentbe, az MSZP-nek, a Fidesznek és a Jobbiknak. Utóbbi kettőt azonban nem tartja demokratikus pártnak - mondta.
(Kuruc.info - MTI nyomán)