A kormány több mint ötmilliárd forinttal támogatja az Ugandai Köztársaság felzárkóztatására irányuló törekvéseit - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg - szúrta ki a Napi.hu.
A Magyar Közlöny 2019. évi 37. számának 974. oldalán elrejtett határozat azzal nyit, hogy a kormány támogatja az Ugandai Köztársaság felzárkóztatására irányuló törekvéseket, ezért egyetért egy átfogó, az országban megvalósuló nemzetközi fejlesztési program megvalósításával.
Zoom
(Illusztráció: Napi.hu)
Erre a célra az idei költségvetésből 2,4 milliárd forintot, míg a jövő éviből 2 milliárd 768 millió forintot biztosít. A kettő együtt 5 milliárd 168 millió forintot tesz ki.
A határozat nem szól arról, hogy milyen fejlesztéseket támogat Magyarország.
Zoom
Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Ephraim Kamuntu ugandai turisztikai miniszter felavatja Sass Flóra (Lady Florance Baker) emléktábláját 2019. március 4-én (kép: MTI)
A Napi.hu tavaly januárban hírt adott arról, hogy az ugandai fejlesztéseket támogatni kívánja Magyarország, de részletek inkább csak az ottani, semmint a magyar információkból rajzolódnak ki. Így például a magyar fél segítené az olyan területek fejlesztését, minta a fenntartható vízellátás biztosítása a vidéki területeken, a turisztikai szektor fejlesztése, valamint a menekülttáborok felszerelése. Szóba került ösztöndíjas diákok fogadása Magyarországon, továbbá az agrár-szaktanácsadás is.
Toroczkai: Farkas Flórián eredményességi szintje várható
"5,1 milliárd forintot ad a magyar kormány a magyar adófizetők pénzéből Uganda fejlesztésére. Ez több mint 10 százaléka annak az összegnek, amit a kormány Magyarország teljes vidéki, alsóbbrendű úthálózatának megjavítására, építésére szán" - hívja fel a figyelmet az újabb ablakon kidobott pénz mértékére Toroczkai László Fb-oldalán, hozzátéve:
Nem kell hozzá jóstehetség, hogy megállapítsam, a pénz ugandai felhasználásának eredményességi szintje még a Farkas Flórián-féle projektek szintjét sem fogja elérni.
Ugandát gyakran emlegetik az afrikai diktatúrák között. Tavaly például azzal vívta ki a nemzetközi figyelmet, hogy az 1986 óta hivatalban Yoweri Museveni elnök január elején eltörölte az államfői korhatár korlátozását törvényt. Cserébe viszont bevezette, hogy maximum kétszer töltheti be valaki az ország legfontosabb hatalmi posztján, de az csak a következő választás után lép életbe, így Museveni akár még kétszer elnökké választható. Így valószínűleg élete utolsó éveit is a hivatalban töltheti a most 73 éves vezető.
A politikai vezetése mellett gyakran kritizálják a kelet-afrikai országot a mindent átható korrupció miatt is: a Transparency International listáján 180 országból a 149. legkevésbé, vagyis a 31. legkorruptabb ország a világon. Nem épp szívderítő érdekesség, hogy Magyarország ugyanebben a rangsorban a 64. legkevésbé korrupt ország.
(Kuruc.info - Napi.hu nyomán)