Emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntettében bűnösnek mondta ki és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte pénteken első fokon, nem jogerősen Győrkös Istvánt a Szombathelyi Törvényszék. A 79 éves férfi leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra - 104 évesen...
Zoom
Fotó: jobbik.hu
A vád szerint 2016. október 26-án bőnyi családi házában, engedély nélkül tartott gépkarabélyával tüzet nyitott a házkutatást tartó rendőrökre és halálosan megsebesített egy őrnagyot.
Varga Roland bíró az ítélet indoklásában azt mondta: a szakértői vélemények alapján bizonyossággal kimondható, hogy a vádlott által a bűncselekmény elkövetésekor használt AMD 65 típusú gépkarabélyból származik az a lövedék, amely a sértett halálát okozta.
Győrkös István a büntetőeljárás során és a törvényszéken is tagadta, hogy megölte volna az őrnagyot, védekezését végig arra alapozta, hogy a rendőrök előbb lőtték meg őt, és csak ezután sült el a kezében tartott AMD 65-ös gépkarabély, amelyet a felszólításnak eleget téve éppen le akart tenni, de egy időre elveszítette az eszméletét.
Győrkös és az ügyvédje is azt a feltevést próbálta bizonyítani a tárgyaláson, hogy az őrnagyot "baráti tűz érte", ám ezt nem támasztották alá a szakértői vélemények. Arra azonban több szakértő megállapítás is rámutatott, hogy a végzetes lövés kevesebb mint egy méterről érte az őrnagyot, a rendőrök pedig jóval távolabb álltak.
A rendőrtiszt, aki felszólította a vádlottat, hogy rakja le a nála lévő fegyvert, szolgálati pisztolyát végig a tokjában tartotta, esélye sem volt a védekezésre, életét pedig azonnali orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni, a lövedék a fejét érte és áthaladt a koponyáján. Kollégái távolabbról lőttek, az ő fegyverükből leadott lövések - szintén szakértői vélekedés szerint - nem okozhatták a sérülését.
A védelem nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy azon a lövedéken, amely szakértői állítás szerint a vádlott gépkarabélyából származik, egyáltalán nem találtak DNS-t, ennek okára sem adott magyarázatot álláspontjuk szerint semmi. Győrkös védője azzal is érvelt, hogy nem annyi lövés dördült el, amennyi a vádiratban szerepel, hanem több. A rendőrök fegyveréből származó golyók közül egy mindenképpen hiányzik. Ugyancsak a védelem hangsúlyozta, hogy Győrkös elfogásakor a bűnügyi helyszínen betört egy üvegezett ajtó egyik rozettája, amelyen bizonyítottan lövésnyomok voltak.
Az ügyész viszont állította: minden lövésnek megtalálták a nyomait, megállapították a lövések irányait, az állítólagos eltűnt lövedéket nem lőtte ki senki, legfeljebb számolási hiba történhetett, amikor betárazták, vagy később, amikor kitárazták és leadták a fegyvereket. A védelem kifogásolta azt is, hogy a törvényszék elutasította több bizonyítási indítványukat, közte azt is, hogy helyszíni tárgyalást tartsanak a bőnyi családi házban.
(MTI - Index)
Korábban írtuk: