Az Európai Parlament (EP) strassburgi plenáris ülésén megválasztották a testület úgynevezett parlamentközi küldöttségeinek tagjait.
Az EP csütörtöki tájékoztatása szerint a következő ötéves ciklusban 44 parlamentközi küldöttség működik majd. Feladatuk a kapcsolattartás más országok, régiók és szervezetek parlamenti képviselőivel az unió alapértékeinek, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásának terjesztése céljából.
Zoom
Több delegációnak magyar, vagy legalábbis magyar állampolgárságú tagja is van, többen is azon a területen munkálkodnak majd, ami származásilag, ideológiailag, politikailag, vagy éppen a bőrszínük miatt közel áll hozzájuk:
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP képviselője az Izraellel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja lett.
Szájer József (Fidesz-KDNP) az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség póttagja lett.
Gál Kinga (Fidesz-KDNP) az EU-Kazahsztán, EU-Kirgizisztán, EU-Üzbegisztán és EU-Tádzsikisztán parlamentközi bizottságok és a Türkmenisztánnal és Mongóliával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja lett, valamint az AKCS, azaz 79 afrikai, karibi és csendes-óceáni ország és az EU közötti kapcsolatokért felelő közgyűlésbe delegált küldöttség póttagja.
Győri Enikő (Fidesz-KDNP) az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség tagja, az EU-Mexikó Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség póttagja, az EU-latin-amerikai parlamenti közgyűlésbe delegált küldöttség póttagja lett.
Bocskor Andrea (Fidesz-KDNP) a Fehéroroszországgal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, az EP és a keleti partnerországok képviselőiből álló Euronest Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség tagja, az EU-Ukrajna Parlamenti Társulási Bizottságba delegált küldöttség póttagja lett.
Járóka Lívia (Fidesz-KDNP) a Pánafrikai Parlamenttel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja lett.
Tóth Edina (Fidesz-KDNP) az Arab-félszigettel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja lett.
Trócsányi László (Fidesz-KDNP) a Maghreb-országokkal és az Arab Maghreb Unióval fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja lett, beleértve az EU-Marokkó, EU-Tunézia és EU-Algéria parlamenti vegyes bizottságokat.
Gyürk András (Fidesz-KDNP) a délkelet-ázsiai országokkal és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN) fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség póttagja lett.
Hidvéghi Balázs (Fidesz-KDNP) az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, az EU-Chile parlamenti vegyes bizottságba delegált küldöttség tagja, az EU-latin-amerikai parlamenti közgyűlésbe delegált küldöttség tagja lett.
Deli Andor (Fidesz-KDNP) az EU-Szerbia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség tagja, az EU-Montenegró Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség póttagja lett.
Hölvényi György (Fidesz-KDNP) az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség tagja, az Arab-félszigettel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség póttagja lett.
Kósa Ádám (Fidesz-KDNP) a délkelet-ázsiai országokkal és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN) fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, az EU-Kazahsztán, EU-Kirgizisztán, EU-Üzbegisztán és EU-Tádzsikisztán parlamenti együttműködési bizottságokba delegált küldöttség és a Türkmenisztánnal és Mongóliával fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség póttagja lett.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője az EU-Ukrajna Parlamenti Társulási Bizottságba delegált küldöttség tagja, az EU-Szerbia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség póttagja lett.
Ara-Kovács Attila (DK) az EU-Oroszország Parlamenti Együttműködési Bizottságba delegált küldöttség tagja, az északi kapcsolatokért felelős, a Svájccal és Norvégiával fenntartott kapcsolatokért felelős és az EU-Izland parlamenti vegyes bizottságba és az Európai Gazdasági Térség (EGT) parlamenti vegyes bizottságába delegált küldöttség póttagja lett.
Molnár Csaba (DK) a délkelet-ázsiai országokkal és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével (ASEAN) fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség póttagja lett.
Rónai Sándor (DK) a NATO Parlamenti Közgyűlésével fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, az EU-Törökország parlamenti vegyes bizottságba delegált küldöttség póttagja lett.
Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom képviselője az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség tagja, az EU-Észak-Macedónia Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség póttagja lett.
Donáth Anna Júlia (Momentum Mozgalom) az EU-Albánia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Bizottságba delegált küldöttség tagja, az EU-Törökország parlamenti vegyes bizottságba delegált küldöttség póttagja, az EU-Oroszország parlamenti együttműködési bizottságba delegált küldöttség póttagja lett.
Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) képviselője a Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség póttagja lett.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésbe delegált küldöttség tagja, az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség póttagja lett.
A küldöttségek elnökeit és alelnökeit a delegációk alakuló ülésein, várhatóan szeptemberben választják meg.
(MTI nyomán)