Szeptemberben a vádlottak padjára ültetik az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökét, vesztegetés bűntette miatt kell felelnie a bíróság előtt – tudta meg a 24.hu. Balogh Jánost egy titokban rögzített hangfelvétel buktatta le, amelyen az hallható, hogy fiktív kampányrendezvényeket akar lepapíroztatni egy vállalkozóval, akinek pénzt ajánl cserébe.
Zoom
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A 2018-as országgyűlési választás előtt a Magyar Nemzet által közzétett felvételen Balogh a többi közt azt mondta:
nyilván több településen kellene csinálnunk kampányt papíron. Papíron. Nem kell megcsinálni semmit.
Az elhangzottak szerint két rendezvény kiszámlázásáért 3,5 millió forintot utalt volna Balogh a közpénzből működő Országos Roma Önkormányzat költségvetéséből. Az elnök aprólékosan elmagyarázta a részleteket és nyomatékosította a vállalkozónak, hogy csak annyit kell az ügyletről megírnia a szervezet gazdasági igazgatójának, hogy „elnök úrral egyeztetve”.
Balogh arra is kitért, hogy ez bevált csalási forma, és hozzátette, hogy az ibrányi cigány napokon számla nélkül, zsebbe ad majd egy kis pénzt a vállalkozónak. Szó szerint azt ajánlotta:
ha ötszázat [500 ezer forintot] kapol kereken? Hármat visszahozol nekem. (…) Gondold át, figyelj ide, lásd, hogy nem szarrágó vagyok, akkor kapol hatszázat. Tisztán.
A felvételen az is szóba került, hogy a valaha MSZP-közeli Balogh a körzetében inkább a fideszes Vinnai Győzőt támogatja a 2018-as parlamenti választáson a súlytalannak tartott DK-s és jobbikos jelölttel szemben, mondván, hogy a Fidesz-kormánynak hála 12 milliárd forint támogatás jön a városba. Balogh a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) elnökeként még 2013-ban együttműködésre lépett az MSZP-vel, nem sokkal később azonban az MCF Balogh vezetésével a fideszes Farkas Flórián-féle Lungo Dromhoz csatlakozott. Akkor Balogh jelezte, hogy támogatja a "jobboldali" cigány szervezet Fidesz-KDNP kormánnyal közös munkáját az ORÖ-ben, amelynek 2014-ig Farkas volt az elnöke.
A felvételen az ORÖ-elnök azt is egyértelművé tette, hogy a szóban forgó 3 millió forintból a Fidesz jelöltje mellett kampányolna.
Mint mondta:
Én nem dumálok mellé, én Győzőt fogom támogatni egyéniben. Hát 12 milliárdnyi támogatás jön Ibrányba.
Majd azt is megindokolta, miért van szükség a pénzügyi manőverre:
Tudod, kell, hogy agitáljam az embereket, mert hivatalosan nem adhatom nekik oda, érted? Nem lehet úgy elszámolni vele.
A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség júliusban emelt vádat. A vádirat szerint Balogh János a 2018-as országgyűlési választás előtt az Országos Roma Önkormányzat által, állami költségvetésből kapott kampánycélú támogatás terhére egy rendezvény lebonyolítását rendelte meg azzal, hogy a rendezvény tényleges megvalósítására nem került volna sor. A vádlott a rendezvény költségeinek díjáról kiállítandó számlákért cserébe a rendezvényszervező cég munkatársának egy meghatározott összeget ajánlott, a többit megtartotta volna magának. A vállalkozó az ajánlatot nem fogadta el.
Balogh János nevéhez egyébként egy másik emlékezetes botrány is kapcsolódik, néhány éve kiderült, hogy az akkor adósságtól fuldokló ORÖ elnökeként egy luxusautót szereztetett be magának a cigány bűnszervezettel, amely sofőrt is fizetett neki, aki mellesleg a veje volt.