Milliókat fizet kommunikációs és ügyvédi tanácsokra eddig ismeretlen vagy Fideszhez köthető vállalkozásoknak a Miniszterelnökség. A kancellária második negyedéves szerződési listáján ott van többek közt Áder János alapítványa, a Schmidt Mária főigazgatóhoz köthető közalapítvány és Rúzsa Magdi menedzserének cége is. Milliárdok mentek egy új Duna-híd és egy budapesti csarnok építésének előkészítésére, a Puskás-kiállítás összeállítására és a Sóstó Hunguest Hotel építésére - írja a Napi, de a TEV-es örömöt nem emelték ki. Alább a teljes cikk, az alcímeket mi adtuk.
A Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség közzétette a 2019. április-júniusi időszakra vonatkozó szerződéseinek listáit a kormány.hu oldalon. Ezek között vannak támogatási, megbízási és vállalkozási szerződések, illetve támogatói okiratok is.
A dokumentumokból kiderül, hogy az utolsó Habsburg-trónörökös, az egykori európai parlamenti képviselő és közíró Habsburg Ottó hagyatékának nagy részét kezelő alapítvány működésének támogatására 2019-ben is 400 millió forint jut. (Az alapítványt 2017-ben hozta létre a magyar kormány - a tulajdonosi jogok gyakorlója a kancelláriaminiszter - 100 millió forint kezdő vagyonnal, a szakmai feladatainak ellátására pedig 330 milliót adott; 2018-tól évi 400 milliós működési támogatást kaphat.)
Zoom
Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban már működik zsidó gárda Shomrim néven
A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) a 2022-as férfi kézilabda Eb-re készülő új budapesti sport- és rendezvénycsarnok előkészítési feladataira 3,034 milliárdot kapott. Az állami beruházó a napokban - egy nagy árzuhanást követően - a Market Építő Zrt.-t hirdette ki a kivitelezésre lebonyolított közbeszerzésén nyertesként, nettó 78,7 milliárd forintos árajánlattal.
Az új fővárosi Duna-híd (a budai Galvani utca és pesti Illatos út vonalán) és a kapcsolódó közlekedési hálózat előkészítésére a KKBK-nak és a NIF Zrt.-nek 7 milliárd 667 millió forintot juttat a kormány.
Áder János köztársasági elnök által létrehozott Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány 499 millió forint támogatást kapott. (A kormány tavaly októberi határozata szerint az alapítvány 2019-ben közel 1,5 milliárd forint költségvetési forrásban részesülhet, a 2020-as költségvetési törvényben pedig 1,2 milliárdos keretösszeg szerepel.)
Milliárdok Shcmidt Máriáéknak, többek között Imre Kertész-ügyekre
A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTK) a rendszerváltozást ünneplő 30 éve szabadon emlékév programjainak előkészítésére és első szakaszának megvalósítására 471 milliót költhetett a 2019. második negyedéves szerződéses adatok szerint. (Az ünnepségsorozat teljes költségvetését három évre és 12 milliárd forintra tervezte a kormány.) Augusztus végén felmondott a KKETTK fenntartásában működő XXI. Század Intézet több munkatársa, köztük Lánczi Tamás igazgató, a távozásukat Schmidt Mária főigazgató, az emlékév koordinálásáért felelős kormánybiztos az intézet honlapján közzétett közleményében váratlannak és puccsszerűnek minősítette. A munkatársak döntése Schmidt szerint kockáztatja az intézet tevékenységét, amely érinti az emlékév egyes programjainak megvalósulását is.
A közalapítvány a Nobel-díjas író Kertész Imre nevét viselő intézet 2019-es működésének és feladatának ellátására 650 millió forint támogatást kap. A KKETTK felel az új Puskás Ferenc stadionban a Puskás-kiállítási központ megvalósításáért is, erre 3,886 milliárd forint költségvetési pénzt költhet.
A szobakiadással és rendezvények lebonyolításával is foglalkozó fehérvárcsurgói Károlyi-kastély alapítványának is jutott költségvetési támogatás, a szakmai és művelődési programokra 60 millió forint.
Nyíregyháza és Miskolc is jól járt
Ahogy az elmúlt években többször, úgy most is nagyvonalú támogatást kapott Érd önkormányzata: 1,725 milliárdot nagy forgalmú városi közúti csomópontok átépítésére. Budafok-Tétény önkormányzata eddig burkolat nélküli utak burkolatának építésére 1,136 milliárdot költhet. Az adófizetők 2,892 milliárd forinttal támogatták Nyíregyháza négycsillagos szállodaépítését, a Sóstó fejlesztési program keretében. (A szálloda üzemeltetését az önkormányzat rá is bízta a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt.-re). Miskolc önkormányzata az Okos város projektjei megvalósításához jut hozzá 2,415 milliárd forinthoz. Veszprém a Modern Városok Program keretében 762 millió forintot kap a Csermák Antal zeneiskola felújításához.
A határon túlra is megy pénz, például ghánai magyar fesztiválra
A határon túli magyar szervezetek között - mások mellett - jelentős összegű támogatást kapott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (220 milliót működésre és 85 milliót lapok kiadására) és a vajdasági Agenda Polgári Egyesület (90 millió). A szegedi székhelyű Magyar Házak Közhasznú Nonprofit Kft. 100 millió forintot kapott a Kárpát-medencei regionális fejlesztési programjára.
Korábbi adományozási leveleit módosította a Miniszterelnökség, így 145 millió forint adomány jut az otthonukból elüldözött iraki keresztényeket ellátó, az Erbíli Káld Katolikus Érsekség által alapított Szent József Kórház gyógyszerellátására, és 143 milliónyi az Asszír Keleti Egyház Erbíli Püspökség beruházásainak (papnevelő szeminárium, templomfelújítás) támogatására.
A 2019-es ghánai magyar fesztivál szervezésére 10 millió forintot kapott a 2017 decemberében bejegyzett Blackbird Kulturális Menedzsment Kft., amelynek társtulajdonosa a Céginfo.hu adatai szerint az Irie Maffia zenekarból is ismert Élő Márton zenész-producer.
A hazánkról alkotott nemzetközi képet kívánja javítani a Magyarország Barátai Alapítvány, amelynek ezúttal 100 millió forint "nemzetpolitikai célú támogatás" jutott. (Az alapítványt 2011-ben jegyezte be az azóta elhunyt Granasztói György történész, a kuratóriumának elnöke jelenleg Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, egyik tagja pedig Martonyi János volt külügyminiszter.)
Egy módosított helyiségbérleti szerződés szerint a Miniszterelnökség 298,5 millió forintot fizet irodabérletre a Nagydiófa Ingatlanfejlesztő Kft.-nek; a cégadatok szerint a kft. tulajdonosa az - egy luxembourgi társasház címére bejegyzett - Marnix S.A.
Több mint félmilliárd a TEV-nek
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség Köves Slomó vezető rabbi kezdeményezésére 2012 novemberében létrehozott Tett és Védelem Alapítvány mintegy 525 millió forint állami támogatáshoz jutott az "Európai Tett és Védelem Liga" létrehozására Budapesten és Brüsszelben. (A kormány 2020-tól évi 500 millió forinttal dotálja a magyarországi zsidó civil szervet európai szintű antiszemitizmus elleni küzdelmét - írta az alapítvány tavaly novemberi közleményére hivatkozva a 168 Óra.)
Ahogy tavaly, úgy idén is megkapta a 150 millió forint költségvetési pénzt működésére az Alapítvány a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért nevű szervezet. Ennek nincs honlapja, a leggyakrabban a Lezsák Sándor által alapított Lakitelki Népfőiskolával közösen szervezett programjaival kerül be a hírekbe. (Közhasznúsági jelentése szerint tavaly egyebek mellett a kettős honfoglalás elméletét is kidolgozó László Gyula régész-történész emlékkiállítását támogatták, továbbá például A sátánizált Horthy, a Magyar történeti mondák katalógusa - 12 kötet -, a Forró vodkával teli bakancs - válogatás orosz újrealista kisprózából című könyvek megjelentetését.)
Tréningek az államtitkároknak
Az adófizetők pénzéből 6,4 millió forintot költöttek Varga Judit kommunikációs felkészítésére (még a Miniszterelnökség uniós kapcsolatokért felelős államtitkáraként, jelenleg ő az igazságügyi miniszter), míg az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósulásért felelős államtitkár Azbej Tristan kommunikációs tréningjeire 2,5 milliót. Az előbbi megbízásnak a kormányzati és egészségügyi kampányokat is lebonyolítót PlanB Magyarország Kft. örülhetett (ennek társadalmi kapcsolati igazgatója a LinkedIn profilja szerint Palatinus Woth Márton, aki Gulyás Gergellyel együtt alapította anno a Fidesz ifjúsági tagozatát, írta a 444.hu). Azbej Tristannak a 2018 októberében bejegyzett Clavis Consulting Kft. adott tanácsokat, ez - ahogy arról korábban az Átlátszó beszámolt - Törcsi Péter vállalkozása, aki a kormányzati szócsőként működő Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.
A műsorgyártó Téglásy Márk 4,8 millió forintot kapott (plusz 250 ezer forint utazási költségtérítést) azért, hogy dokumentálja az Azbej Tristan üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár tevékenységét meghatározott helyszíneken és eseményeken.
Értékes kommunikációs tanácsok
Petneházy Dávidnak pr-kommunikációs tanácsadásért legfeljebb bruttó 10,5 millió forintot fizetnek. Petneházy a Fidelitas Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei elnöke volt, a cégadatok szerint a Soroksári Hírlapot megjelentető Promotheus Agency Bt. beltagja és üzletvezetője. A társaságnak az előző évek nulla forintos árbevételét 2018-ban sikerült 110 millió forintra növelni, s elérni 59 milliós adózott eredményt. (Apja Petneházy Attila színész, az előző parlamenti ciklusban fideszes országgyűlési képviselő, jelenleg az Emmi miniszteri biztosa.)
Szintén kommunikációs tanácsokat kérnek a debreceni székhelyű Independent Research Group Kft.-től, 9,1 millió forintért, a cég Beke Sándoré, aki sajtóhírek és közzétett szerződéses adatok szerint évek óta ad ilyen tanácsokat fideszes önkormányzati és parlamenti képviselőknek.
Szép pénz jár Trócsányi hazaáruló ügyvédi irodájának
A volt igazságügyi miniszter Trócsányi László nevével fémjelzett Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával 22,5 millió forint keretösszegű szerződése áll fenn a Miniszterelnökségnek. Répássy Róbert (aki 2018-ig fideszes parlamenti képviselő, 2015-ig igazságügyi államtitkár volt) ügyvédi irodájával 17,3 millióért kötöttek megállapodást jogi képviselet ellátására. A kancelláriának évek óta dolgozó Balsai Ügyvédi Irodának is jutott 400 ezer forint az áprilisi szerződéses adatok szerint (az iroda az egykor MDF-es, majd fideszes, jelenleg alkotmánybíró Balsai István fiáé, ifj. Balsai Istváné).
A Miniszterelnökség négymilliós megbízást adott közvélemény-kutatásra a kormánynak és állami szervezeteknek rendszeresen dolgozó - a Miniszerelnökség egykori jogi államtitkára, Győri Tibor cégének -, a Nézőpont Intézet Kutató és Elemző Nonprofit Kft.-nek.
Rúzsa Magdi a március 15-i fellépéséért számlázhatott
Rúzsa Magdi fellépéséért 1,7 milliót számlázhatott menedzserének cége, a Daisy-Kép Reklámstúdió Bt., az énekesnő és zenekara az idei március 15. alkalmából az állami kitüntetések átadási ünnepségén adott műsort - derül ki a dokumentumokból.
Fideszes hazfiasságra is költenek
A Legend Hungary Kft.-nek 15 milliós bevételt hoz a "hazafias és honvédelmi neveléssel kapcsolatos szakértői tanácsadás". A cég 2014 júliusi alapításától 2018 novemberéig Volán Média Kft. néven működött, utána váltott Legend Hungaryra, a többségi tulajdonosa 2015 végéig az állami buszos társaságokat összefogó Volán Egyesülés volt. A cég főtevékenysége a médiareklám, 2016-ban és 2017-ben nem volt árbevétele, tavaly 7,2 millió forint, az adózott nyeresége 3,1 millió forint volt. A Népszava tavasszal azt írta, hogy a vállalkozás ügyvezető-tulajdonosa (Benke Konrád) korábban kaposvári lapoknak fotózott. Idén júniusban új többségi tulajdonosa és ügyvezetője lett, Nagy Levente (akinek jelenleg kisebbségi üzlettársa Benke, valamint Fedor Balázs). Nagy tavaly októberig a nemzeti kereskedőházaknak is dolgozó IJ. Kommunikációs Kft. ügyvezetője volt.