Részben jogerősen hat, illetve hét év börtönre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék csütörtökön egy-egy afgán, marokkói és tunéziai embercsempészt, akik 2016-ban több tucatnyi embert szállítottak mostoha körülmények között illegálisan a határra.
A zalai törvényszék közleménye szerint a vádlottak 2016-ban két hónapon át Magyarországon tartózkodó migránsokat szállítottak gépkocsival az osztrák–magyar és a szlovén–magyar határ közelébe. A migránsokat jellemzően Budapestről és a bicskei táborból közvetítették hozzájuk.
A férfiak bizonyíthatóan hatvankét ember külföldre szállítását bonyolították le, fejenként legalább 150 euróért. Az utazáshoz nagyméretű családi autókat, valamint egy kistehergépkocsit használtak, ez utóbbi rakterében sem ülőhelyek, sem ablakok nem voltak.
A másodrendű afgán vádlott feladata volt általában a migránsok toborzása, míg marokkói társa, az elsőrendű vádlott a gépkocsikat biztosította, a negyedrendű tunéziai vádlott pedig a szállítást végezte.
Egy alkalommal egyszerre harminchárom embert próbáltak meg átcsempészni a kisteherautóval az országhatáron, de még a budapesti indulást követően defekt miatt egy benzinkúton meg kellett állniuk. A hatóságok a szétszéledt migránsokat az afgán vádlottal együtt a környéken találták meg.
A marokkói és a tunéziai férfi részben elismerte a tettét, de mindketten tagadták, hogy a húsz-harminc tagú csoportok szállításáról tudtak volna, a felelősséget afgán társukra hárították, aki azonban tagadott. Esetében a bíróság nem fogadta el azt az állítását, hogy munkát keresni érkezett Magyarországra, de ellopták az iratait, és ő is csak egy volt az embercsempészek által szállított migránsok közül.
A Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottakat folytatólagosan, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében találta bűnösnek, harmadrendű, egyiptomi társuk esetében azonban bizonyítottság hiányában ejtette a társtettesként ellene emelt vádat. A bíróság a marokkói vádlottat hét, az afgán és a tunéziai férfit hat-hat év börtönbüntetésre ítélte – utóbbi esetében jogerősen -, illetve mindhármukat tíz évre kiutasította Magyarország területéről.
(MTI korrigálva)