A komatál hagyományát népszerűsítő programot hirdetett a Nemzeti Művelődési Intézet, melynek célja a közösség- és hagyományteremtés.
A programmal a családi, szomszédsági, baráti kötelékeket megerősítő szokást, a komatál átadásának hagyományát szeretnék feleleveníteni – mondta el Závogyán Magdolna, a programot elindító Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője, aki az M1 és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt kedden.
Az elfeledett szokásról szólva elmondta: a komatál hagyománya azt jelenti, hogy az újszülött világra jöttét követő időszakban a kismama környezetében élők – barátok, ismerősök, szomszédok, rokonok – naponta friss főtt étellel gondoskodnak az anyukáról és családjáról.
A program célja a hathetes gyermekágyi időszak megkönnyítésére szolgáló hagyomány felélesztése. Ebben az időszakban 12 napon keresztül segítették meleg étellel a családokat a rokonok, barátok, szomszédok. Emellett a Komatál Program fontos küldetése, hogy közösségépítő folyamatot indítson el Kárpát-medence településein – emelte ki a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője.
A program keretében a Nemzeti Művelődési Intézet támogatja komatálközösségek létrehozását is – tette hozzá. Céljuk, hogy a résztvevők komaközösségeket hozzanak létre, akik díjmentesen igényelhetnek zsűrizett népművészeti tárgyakat: újragondolt komatálakat a Komatál Program Kárpát-medencei Alkotói Pályázat termékeiből. A népművészeti pályázatra az ügyvezető elmondása szerint 648 komatálalkotás érkezett, és a program meghirdetése óta több tucat komatálközösség jött létre. Példaként említette, hogy kedden Füzesgyarmaton egy négyes ikres család kap komatálat az ottani közösségtől.
A Nemzeti Művelődési Intézet Komatál Programja múlt év végén indult az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, együttműködve a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, a Népfőiskola Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével.
(MTI)