A korábbi válogatott labdarúgó, P. József zsarolhatta meg az időközben a Fideszből kilépett és polgármesteri mandátumáról lemondott győri városvezetőt, Borkai Zsoltot az önkormányzati választás előtt nyilvánosságra került szexvideóval. A volt focista ügyvédje megerősítette a Nemzeti Sport online információit, és közölte, ügyfele egyelőre nem kíván nyilatkozni. Néhány napja Polt Péter főügyész a parlamentben kérdésre megerősítette, az eset kapcsán több szálon is folyik nyomozás.
Zoom
Póczik József 20 millióval is beérte volna, de vele már nem tárgyaltak - írja a Privátkopó (fotó: Kisalföld.hu)
A Magyar Nemzet információi szerint hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt is előállítottak. A Nemzeti Sport úgy tudja, köztük van a korábbi válogatott labdarúgó, P. József is. A sportlap szerint az eljárás összefügg a Borkai Zsoltról készült "erotikus felvételekkel". Borkait hónapokkal ezelőtt kereste meg P. József, s közölte vele, kompromittáló felvételek kerültek a birtokába, amelyet bizonyos ellenszolgáltatás fejében hajlandó átadni – az üzletből azonban semmi sem lett, helyette nyomozás indult.
A hétfőn előállítottak között van két prostituáltként dolgozó nő is. A Marina Part Lakóparkból elvitt örömlányokat őrizetbe vették, és a hatóságok indítványozzák kényszerintézkedés (letartóztatás) elrendelését velük szemben.
Az ORFK kommunikációs szolgálata annyit közölt: az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban több gyanúsított van. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség nem ad bővebb tájékoztatást.
A rendőrség így hivatalosan nem kommentálta a Magyar Nemzet azon értesülését sem, hogy a két lány azonos azzal a két huszonéves magyar nővel, akik a Borkai Zsolt győri polgármester horvátországi hajóutazásán "szexuális szolgáltatásokat nyújtottak" a volt politikusnak és a hozzá közel állónak tartott neves győri ügyvédnek.
Zoom
Az orgiáról készült felvételt Az ördög ügyvédje – a név mögött vélhetően egy csoport áll – tette közzé az egyik legnagyobb pornóoldalon, majd egy közösségi oldalon, ahol aztán számos, a közpénzek győri felhasználásával kapcsolatos, bűncselekményekre, valamint kábítószer használatára utaló információk láttak napvilágot.
A botrány csúcspontján számos büntetőfeljelentés született. A Jobbik a magyar és a horvát hatóságoknál is feljelentést tett szexuális kényszerítés, hivatali visszaélés, valamint kábítószer birtoklásának gyanúja miatt. A Párbeszéd szintén a horvát és a magyar hatóságokhoz, köztük a Győr-Moson-Sopron megyei főügyészséghez fordult, miután felmerül a gyanú, hogy a győri polgármester környezetéhez tartozó emberek törvénytelen pénzügyi ügyleteket hajtottak végre. Tényi István is több bejelentést tett kábítószer birtoklásának gyanúja mellett személyes adattal való visszaélés és hűtlen kezelés miatt. Néhány napja Polt Péter főügyész a parlamentben kérdésre megerősítette, több szálon is folyik nyomozás. A hatályos törvények értelmében a hivatali visszaélésre vonatkozó vádakat a győri központi főügyészség vizsgálja, míg más hatóságok vizsgálják a kábítószerrel való visszaélést.
A két őrizetbe vett, a hírek szerint politikus és üzletember kuncsaftokat is kiszolgáló magyar prostituált azonban – hasonlóan az ugyancsak előállított focistához – zsarolással is megpróbálkozott, ám a nyomozás érdekei miatt egyelőre nem tudható, hogy kit zsarolhattak meg.
Zoom
Borkai jachtos lányai (fotók: Ellenszél.hu)
A hajón "szolgáltatást nyújtó" két magyar és még további három horvát nő, valamint a horvát luxushajó üzemeltetőjének a szerepét a horvát hatóságok is vizsgálják, mivel ott teljes egészében büntetendő a prostitúció.
Korábban írtuk: 20 milliót kért az egykori válogatott futballista Borkaitól a videókért - az Adria csődöre korábban másnak már fizetett
Kényes ügyben nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt, köztük a korábbi válogatott labdarúgót, P. Józsefet is előállították - írja a Nemzeti Sport Online. A Privatkopo.hu értesülése szerint Borkai az ex-labdarúgó felbukkanása előtt másnak már több tízmillió forintot fizetett a szexvideókért, ezért visszautasította a férfi ajánlatát.
„Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Az eljárásban több gyanúsított van. A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad” - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A Privatkopo.hu értesülése szerint több hónappal a botrányos felvételek nyilvánosságra kerülését megelőzően az egykori 14-szeres válogatott labdarúgó, a 66 éves Póczik József kereste meg Borkai Zsoltot, és felajánlotta neki, hogy 20 millió forintért átadná azokat, így a kényes képsorok nem kerülhetnének „illetéktelen kezekbe”.
Borkai (és ügyvédje, dr. Rákosfalvy Zoltán) azonban nemet mondott az ajánlatra.
Mégpedig azért, mert nem sokkal korábban már több tízmillió forintot kifizettek a szexvideókért - másnak. A bűnügyi portál úgy tudja, hogy a felvételek úgymond megvásárlásáról polgári jogi szerződést kötöttek az eladóval, amelyben utóbbi kötelezettséget vállalt arra vonatkozóan, hogy a kínos anyaghoz más személyek nem fértek hozzá, arról másolato(ka)t nem készítettek. A megállapodásban azt is rögzítették: amennyiben ez a kitétel sérül, vagyis a felvételek másolataival más személyek is rendelkeznek, a Borkaiékkal szerződő eladónak a tőlük átvett összeg dupláját kell visszafizetnie.
A volt polgármester egyébként azt a férfit is feljelentette, akinek Póczik felbukkanása előtt fizetett. Ezért írta a rendőrség, hogy „az eljárásban több gyanúsított van”.