Bűnügyi felügyelet alá, házi őrizetbe helyezték a Kun-Mediátor-ügy vádlottját a büntetőügy első fokú ítéletének megszületéséig – tájékoztatta a Szolnoki Törvényszék kedden az MTI-t.
A döntés szerint a vádlott – aki Bróker Marcsiként híresült el – a bíróság által meghatározott ingatlanban köteles tartózkodni, naponta csupán két órára, a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására és gyógykezelése céljából hagyhatja el. Köteles a mozgását nyomon követő technikai eszközt viselni, és a rendőrök is ellenőrzik majd a kényszerintézkedés végrehajtását – tették hozzá.
Emlékeztettek arra, hogy december 16-án megszűnik a vádlott letartóztatása. A büntetőeljárási törvény szerint ugyanis az, akivel szemben tíz évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, legfeljebb három évig tartható letartóztatásban. Ezután szabadlábra kell helyezni vagy – ha a letartóztatás törvényi feltételei változatlanul fennállnak – el kell rendelni a bűnügyi felügyeletét – ismertették.
A vádlott ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat.
A kényszerintézkedést elrendelő végzést az ügyész, a vádlott és a védője is tudomásul vette, így az a kihirdetése napján véglegessé vált – olvasható a törvényszék közleményében.
A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek. Cége nevében 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget, főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre. A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel. Bróker Marcsi 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.