Egymillió forint pénzbüntetésre ítélte jogerősen a Balassagyarmati Törvényszék Stayer Lászlót, mert 2015 nyarán lekapcsolta a város internetszervereit. Ez azt jelenti, hogy a másodfokon eljáró bíróság 250 ezer forinttal enyhített Szécsény exfideszes polgármesterének első fokon kiszabott büntetésén.
A vádirati tényállás szerint Stayer 2015 július 6-án magához vette az önkormányzati épület alagsori helyiségében lévő szerver szoba kulcsát, majd az ott elhelyezett, működő szerver áramellátását ellátó kismegszakítókat szándékosan lekapcsolta. Ezzel megszakította a Szécsény város önkormányzata tulajdonában lévő – de egy internetszolgáltató által üzemeltetett – szélessávú internethálózat működését.
Emiatt kilenc óra hosszára megszűnt a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat távközlési adatforgalma Szécsényben. Ezáltal megbénult a Szécsényi Rendőrkapitányság informatikai rendszere, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Szécsényi Járási Hivatalának a működése. A Szécsényi Katasztrófavédelmi Örs és az Országos Mentőszolgálat csak rádión kapta meg a riasztásokat, valamint leállt a szécsényi közös önkormányzati hivatal informatikai rendszere, továbbá az e-MultiCoop Szövetkezet internetes adatforgalma is, mely jelentős zavart okozott a közintézmények, közhivatalok működésében.
Stayer következetesen tagadta a bűnösségét az elsőfokú eljárásban, a Balassagyarmati Járásbíróság ítéletével szemben fellebbezést is előterjesztett, azonban ezt követően írásban a bűncselekmény elkövetését beismerő vallomást tett.
A törvényszék úgy ítélte meg, hogy a bűncselekmény súlyához igazodóan helyesen 250 napban került meghatározásra a pénzbüntetés napi tételeinek száma, ugyanakkor figyelemmel arra a tényre, hogy a polgármester kiskorú gyermekei eltartásáról gondoskodik, ezért az egy napi tétel összegét négyezer forintra csökkentette.
Amennyiben Stayer a pénzbüntetést nem fizeti meg, a pénzbüntetést – a Büntető törvénykönyv rendelkezéseinek értelmében – a napi tételek számának megfelelő tartamú szabadságvesztésre kell átváltoztatni.
Szécsény polgármestere a város honlapjára feltett közleményében reagált a törvényszék mai ítéletére is.
A Bíróság ítéletével továbbra sem értek egyet, annak ellenére, hogy a másodfok lecsökkentette a pénzbírság mértékét, de az intézkedést elfogadom annak érdekében, hogy 100 százalékosan Szécsény ügyeire tudjam fordítani energiáimat. A városa iránt felelősséget érző ember személyes sérelmeit a háttérbe szorítja, bármilyen fájdalmasnak és igazságtalannak is érzi azt. Ha pedig anyagilag ennyit tehettem Szécsényért, akkor örömmel tettem. Köszönöm a megértést, hajrá Szécsény!
– írta.
(24.hu nyomán)