A veszélyhelyzetben kapott többletjoggal visszaélve több fideszes és DK-s polgármester kijátssza a képviselőket, és hoz egymaga túlterjeszkedő döntéseket éves költségvetésről, médiacég alapításáról, parkolási maffia bővítéséről stb., miközben a Mi Hazánk képviselőjének betekintési jogát sem biztosítják a korrupciógyanús ügyekben. Ásotthalmon viszont továbbra is működik a képviselő-testület, hiszen elvileg a polgármester a kihirdetett veszélyhelyzetben is csak a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatkörében, halaszthatatlan esetben veheti át a képviselőtestület hatásköreit.
De persze nem csak a Jobbik nagyon demokratikus barátai ügyesekednek, alább két friss fideszes példa következik, és így a csokor ezúttal is szépen illusztrálja, hogy miért nem érdemes se Gyurcsányra, se Orbánra tenni. (Persze, egyedi esetek, ezt mutatja az elmúlt 30 év...)
Szekszárdon a fideszes polgármester nevezte ki magát egyeduralkodóvá
Országos veszélyhelyzet esetén a vonatkozó törvény alapján polgármesternek lehetősége van rá, hogy a bizottságok és a közgyűlés összehívása nélkül maga hozzon meg döntéseket. Én most élek ezzel a jogommal, és saját magam elfogadom és aláírom a város költségvetését (azt a javaslatot, amit a polgármester dolgozott ki és a közgyűlési többséget adó Éljen Szekszárd frakció nem támogatott – a Magyar Hang szerk.). Ezen kívül módosítom a szervezeti és működési szabályzatot, és visszaállítom a polgármesteri kabinetet, amelyre ebben a rendkívüli helyzetben nagy szükségem lesz, hogy háttérmunkájukkal segítsenek. Végül pedig visszaveszem a város kezébe az önkormányzati lapot, a Szekszárdi Vasárnapot – jelentette ki nem kis megdöbbenést keltve hétértékelő sajtótájékoztatóján Ács Rezső. A Magyar Hang összefoglalója.
A fideszes polgármester – akinek pártja kisebbségben van a városi közgyűlésben – azzal indokolta a hetilap visszavételét a városi Vagyonkezelő Kft.-től, hogy úgy tudja, a lap a jövő héten nem, vagy csak korlátozottan jelent volna meg, és szerinte most nem megengedhető, hogy ne lássák el fontos információkkal a város polgárait.
Zoom
Nálunk a "diktátor" és a "legfőbb demokrata" pártjának polgármesterei egyaránt így képzelik el magukat (Nálunk a "diktátor" és a "legfőbb demokrata" pártjának polgármesterei egyaránt így képzelik el magukat (kép: Napóleon, mint császár, François Gérard ecsetje szerint)
– Amit a polgármester most tesz, az a hatalommal való visszaélés tipikus esete. Különösen pikáns, hogy mindezt a március 15-i ünnepre készülve teszi, ez a demokrácia és a márciusi ifjak szellemének meggyalázása – jelentette ki lapunknak Bomba Gábor, a közgyűlésben többségben lévő Éljen Szekszárd (ÉSZ) frakcióvezetője. Hozzátette: minden egyes olyan intézkedésnek, amit most a polgármester a hatalom újbóli megszerzéséért tesz, és az nincs összefüggésben a járványügyi helyzettel, következménye lesz.
A politikus az önkormányzati hetilap kapcsán megjegyezte: a lapnál a napokban leváltották a főszerkesztőt , de ő úgy tudja, a stáb összeállt, és ez a lap működésében nem okozott volna fennakadást.
Az ÉSZ-es többség idén januárban szavazta meg az ötfős polgármesteri kabinet megszüntetését. Ez azért volt különösen pikáns, mert a megismételt választások után trágársága miatt a sajtó célkeresztjébe került Ács Rezső kabinetvezetője. A november 10-ei választások estéjén, amikor is ellenzéki győzelem született, Böröcz Máté azt írta ki a közösségi oldalára: „A mai nap margójára: Aki a csorda után megy, mindig szaros füvet legel! Szóltam, most szóltam!”
Miután posztjáról szinte a teljes magyar sajtó beszámolt, Böröcz törölte azt a közösségi oldaláról.
Bomba Gábor, az ÉSZ frakcióvezetője lapunknak akkor azzal indokolta a kabinet megszüntetését, hogy a testület kizárólag politikai tevékenységet látott el, márpedig az nem helyénvaló, hogy a város finanszírozza ezt, minden párt oldja meg saját forrásaiból. Hozzátette: a polgármester azt szerette volna, ha Böröcz Máté politikai tanácsadóként dolgozhatna tovább, de az ellenzék szerint ezt sem a városnak kell finanszíroznia.
Komló narancsszín helytartója is a "város érdekében hozott döntéseket"
Nem mond le Komló fideszes polgármestere, akit több szervezet is erre szólított fel, miután a veszélyhelyzet miatt ráruházott döntési jogkörrel egyszemélyben fogadta el a város költségvetését, lenullázta a képviselők tiszteletdíját, és a helyi média működését felfüggesztette. A kisebbségben levő városvezető azt mondta, hogy ő csak a város érdekében hozott döntéseket. A történtek kapcsán többen is megkérdőjelezték, hogy a veszélyhelyzet miatt kapott jogosítványok kiterjedtek-e arra, hogy az önkormányzat helyett is döntéseket hozzon a veszélyhelyzethez nem kapcsolódó ügyekben is - írja az ATV.hu.
"Nem követtem el semmi olyat, ami miatt nekem le kellene mondanom" - ezt mondta Polics József, Komló fideszes polgármestere, miután több szervezet is távozásra szólította fel. A városban az önkormányzat ülését a polgármester törölte, helyette egyszerűen tájékoztatta a képviselőket azokról a döntésekről, amelyeket tárgyalni kellett volna. Ezekről ő egyszemélyben döntött a veszélyhelyzetre hivatkozva. Szerinte az ellenzéki többség eddig csak a saját érdekeit nézte.
"Melyik döntésük szolgálta Komló város fejlődését. Én azt gondolom, hogy nem éltem vissza azzal a lehetőséggel, amelyet a törvények számomra biztosítottak, hanem éltem velük, de Komló város érdekében" - fejtette ki Polics.
Az ellenzéki többség szerint ilyen a 90-es választások óta sosem fordult elő.
"Teljesen felháborító és visszaélése ennek a helyzetnek. Nagyon nem jó ez így, hogy ha egy veszélyhelyzetben ilyenekre használják fel ezeket a lehetőségeket, hisz’ Komlón azért meg kell nézni, és azt vártuk volna, hogy mi a helyzet a városi kórházzal." - nyilatkozta Ferenczy Tamás, a Komló Összeköt Egyesület elnöke.
A polgármesterek jogkörének egyértelművé tételét szereté elérni a Komló melletti Mánfa korábbi polgármestere, aki már az LMP parlamenti frakciójának tagja
"Azért itt nincs olyan közvetlen helyzet, más egy árvíz, más egy háború, egy tűzvész, egy vihar tehát ami hirtelen döntésre kell, hogy késztesse az embert. Mert, hogy azonnal dönteni kell, itt azonban nem erről beszélünk, viszont itt látszik az, hogy a jogszabály nem jó" - fejtette ki Hohn Krisztina, országgyűlési képviselő.
Az ellenzéki képviselők azt várják, hogy rövidesen megjelenik egy olyan értelmezés, amely tisztázza azt, hogy veszélyhelyzetben milyen területekre terjed ki a polgármesterek korlátozás nélküli döntési jogköre.