A Mi Hazánk Mozgalom támogatja a "koronavírus-törvényt", vagyis a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló jogszabályt, mert a magyar emberek egészsége nem lehet politikai alku tárgya - jelentette ki hétfői online sajtótájékoztatóján a párt elnökhelyettese (mint tudjuk, ez nem volt elég a szavazáson a moslékkoalíció diktatúrát zengve "időt nyert" - a szerk).
Dúró Dóra úgy vélekedett, hogy a balliberális ellenzéknek a demokrácia sérülésére vonatkozó érvei hamisak, mert a törvény nyomán a kormány csak a veszélyhelyzettel, a járvány elhárításával összefüggő szabályok megállapítására kap felhatalmazást és tartalmazza a szükségesség és arányosság elvét.
Ugyancsak álságos, hogy a határozatlan idő helyett a balliberális ellenzék csak 90 napra hagyná jóvá a jogszabály hatályát, mert a kormány mögött álló kétharmados többséggel így is a végtelenségig hosszabbítható a veszélyhelyzet - tette hozzá.
A politikus szerint a balliberális ellenzék részéről a demokrácia sérelmére hivatkozni annál is inkább álszent, mert a "DK fővárosában, Újbudán" a polgármester (László Imre, DK) éppen a veszélyhelyzettel visszaélve ragadta magához a hatalmat. Parkolási és médiacéget alapított, amelyek semmilyen összefüggésben nincsenek a járvánnyal - fűzte hozzá.
A Mi Hazánk szerint a jelenlegi helyzetben összefogásra van szükség, mert a magyarok egészsége minden másnál fontosabb és az emberélet nem bocsátható áruba.
Ezért a Mi Hazánkra számíthatnak az emberek - fogalmazott Dúró Dóra.
(MTI)