Lemondott a Mediaworks vezetéséről Liszkay Gábor, akit a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának felkérése alapján lényegében a kormánypárti médaibirodalmat is működtette.
Liszkay közleménye szerint „mára megvalósult a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány portfóliójának teljes szervezeti és gazdálkodási integrációja”, ezért a megbízatása lejárt. Ez lényegében azt takarja, hogy a korábban független sajtótermékek nagy része beépült a Mediaworksbe.
Liszkay Gábor 2018-ban kapta a KESMA-tól azt a megbízatást, hogy megszervezze a gigantikus médiacsoportot. A hatalmas sajtókonglomerátum 2018 november végén jött létre, amikor néhány óra alatt a komplett fideszes médiatulajdonosi hálózat felajánlotta saját termékeit az alapítványnak. Azóta oda tartoznak a megyei lapok, a Hír TV, az Echo TV, az Origó kiadóvállalata, a Magyar Idők (immár Magyar Nemzet), a Bors, a Nemzeti Sport, a Lokál, a Figyelő, a Ripost és számos rádióállomás.
A Mediaworksöt 2016 óta vezette Liszkay: abban az évben került Heinrich Pecinától Mészáros Lőrinchez a vállalat, amely az év októberében megszüntette a Népszabadságot.
(24 nyomán)