Egész napos műsorfolyammal emlékezik az ország sorsát megpecsételő trianoni békediktátum 100. évfordulójára a közmédia június 4-én, ezen a napon 20 óra 15 perctől a Duna Televízióban lesz a premierje a Rátóti Zoltán főszereplésével készült A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében című történelmi drámának - közölte az MTVA Sajtó Osztálya kedden az MTI-vel.
A Duna Televízióban látható film azt a beszédet dolgozza fel, amelyet Apponyi Albert gróf a magyar küldöttség vezetőjeként, Magyarországot képviselve 1920. január 16-án, a trianoni "béketervezet" végleges lezárása után mondott el a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében.
Mint írták, száz éve gyászszünetet rendeltek el, megkondultak a harangok és a zászlókat félárbocra eresztették, a vesztes világháborút követően a magyar békedelegáció aláírta a trianoni "békeszerződést", és ezzel Magyarország elszenvedte ezeréves történetének egyik legsúlyosabb traumáját.
Ugyanezen esemény kapcsán azonban megszületett a 20. századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású, sokat idézett, emblematikus beszéde is. A beszéd, amelyben a békedelegációt vezető Apponyi Albert gróf nem egyszerűen elfogadhatatlannak nevezte a békefeltételeket, hanem úgy fogalmazott, hogy ha Magyarországnak választania kellene a béke elfogadása vagy aláírásának visszautasítása között, "úgy tulajdonképpen azt a kérdést kellene feltennie magának: legyen-e öngyilkos azért, hogy ne haljon meg" - olvasható a közleményben.
A film alkotói azt tűzték ki célul, hogy e felszólalás dramatizált, történelmileg hiteles, filmes rekonstruálásával - és történész szakértői kiegészítésekkel - a lehető legszemélyesebb képet adják arról, mit jelentett a trianoni békeszerződés aláírása a magyar államférfiaknak és a népnek.
Az összegzés felidézi, hogy 1920 januárjában Párizsban szembesült a magyar békedelegáció az antant hatalmak "békefeltételeivel". A történelmi Magyarország számára bosszúból a modern korban ismert legsúlyosabb büntetést szánták a győztes hatalmak. Az Apponyi Albert vezette békedelegációnak mindössze egy napot szántak arra, hogy megfogalmazza ellenérveit az igen szigorú feltételekkel szemben.
"A néző a rekonstruált, dramatizált jeleneteken keresztül nem csupán tanúja lehet Apponyi beszédének, de képet kaphat a béketárgyalások atmoszférájáról, történész-megszólalások segítségével kiegészítheti tudását és az izgalmas vizuális megoldások segítségével belehelyezkedhet a békedelegáció helyzetébe" - olvasható a közleményben.
A film forgatókönyvét az egykori Magyar Királyi Külügyminisztérium által 1920-ban kiadott A magyar békeszerződés című kiadvány alapján Csillag Mano, Kálomista László és Máthé Áron írták.