A felmérésben 1048 felnőtt magyarországi lakos vett részt, a kutatás mintája nemre, életkorra, iskolázottságra, a lakóhely településtípusára és megyéjére reprezentálja a teljes felnőtt sokaságot. A közölt adatok +/-3%-os pontosságúak 95%-os konfidenciaintervallumot tekintve.

A felmérés tanúsága szerint a magyarok kifejezetten érdeklődnek a történelmi kérdések iránt: a megkérdezettek 78 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább vagy nagyon érdekli a történelem. A legnagyobb érdeklődést (81%) a saját családtörténet váltja ki, de a régmúlt korok magyar történelme (78%), illetve a XX. század hazai eseményei is sokakat foglalkoztatnak. A trianoni "békeszerződés" körüli történelmi eseményekre négyből három megkérdezett kíváncsi, így ez a korszak az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó időszak.

A válaszadók 28 százalékának van "határon túlról" átköltözött rokoni ága a múltból. Közel minden ötödik (18%) csonka-magyarországi magyarnak jelenleg is van olyan rokona, aki a történelmi Magyarország területén, de a jelenlegi határokon túl él, miközben a minta 2 százaléka maga is elszakított területen született. "Határon túli" magyar ismerőssel a megkérdezettek 37 százaléka rendelkezik.

A megkérdezettek 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jól tájékozottnak tartja magát a trianoni "békeszerződéssel" kapcsolatban, részeletesen ismeri az okokat és a következményeket is. A minta több mint harmada (35%) ugyan a részletekkel annyira nincs tisztában, mégis alapvetően tájékozottnak tartja magát a történésekkel kapcsolatban. A relatív többség, a hazai felnőtt lakosság közel fele (48%), saját bevallása szerint is keveset tud, és csak egy-két dolgot tud kiemelni a diktátummal kapcsolatban. Ráadásul minden tizedik megkérdezett még ennél is kevesebb ismerettel rendelkezik: szinte semmit sem tudnak a történtekről.

A "békeszerződés" pontos évszámát (1920) a válaszadók 43 százaléka idézte föl helyesen. A "szerződés" hónapját és napját (június 4.) a válaszadók 30 százaléka mondta meg jól. Összességében napra pontosan a megkérdezettek 27 százaléka tudta jól a diktátum aláírásának időpontját. A történelmi Magyarország területi veszteségére vonatkozó kérdésre a megkérdezettek 10 százaléka nem tudott válaszolni, 54 százalékuk pedig a valósnál kevesebbet, 5 százaléka pedig nagyobb arányt mondott – a megkérdezettek 31 százaléka adott a tényleges értékhez közeli választ. A lakosságszámban mért csökkenést 16 százaléknyian nem akarták megbecsülni, 54 százaléknyian a valóshoz képest kisebb, 10 százaléknyian pedig nagyobb értéket mondtak – a helyes választ 20 százaléknyian tudták.

Végezetül a történelmi Magyarország területén élő nem magyar nemzetiségű népesség arányára vonatkozóan a megkérdezettek több mint negyede (26%) nem tudta a választ, 61 százaléka a ténylegesnél kevesebbet, 4 százaléka magasabb arányt mondott, így végül mindössze 9 százaléknyian tudtak (közel) jól válaszolni a kérdésre. Ahogy látható, mindhárom kérdés esetén a relatív többség inkább alulbecsülte a tényleges értékeket, és a népesség viszonylag kis hányada van tisztában a száraz tényekkel. A trianoni "békeszerződés" pontos dátumát, a terület- és lakosságvesztés mértékét, illetve a nem magyar nemzetiségűek arányát a történelmi Magyarország területén csupán a népesség egy százaléka tudta többé-kevésbé helyesen. Ha a területi-, népesség-, és nemzetiségi arányokkal megengedőbbek vagyunk, akkor is a népesség csupán 7 százaléka van tisztában a tényekkel, írja a kutatócsoport.

A legelfogadottabb három magyarázat szerint a trianoni "békeszerződéshez" a háborúban győztes nagyhatalmak geopolitikai törekvései, a szomszédos országok terjeszkedési törekvései és területi igényei, valamint az első világháborús vereség vezetett. E magyarázatokat a válaszadók 70-78 százaléka tartja meghatározó szempontnak. A közép-európai nemzetiségi törekvéseket, az Osztrák-Magyar Monarchia gyengítését, illetve a francia politikai elit magyarellenességét a magyarok 60-62 százaléka tartja kulcsfontosságú, de az előbbiek mellett másodrangú okoknak. A francia miniszterelnök személyes magyarellenességét, a békeszerződés enyhítésére irányuló sikertelen magyar lobbitevékenységet és a magyar békedelegáció tárgyalásainak kudarcát, Károlyi Mihály politikáját vagy éppen az ország diplomáciai elszigeteltségét tízből négy-öt válaszadó említette fontos okként – bár ezekben a kérdésekben már markáns bizonytalanság is érzékelhető a válaszokban. Az ország korábbi nemzetiségi politikáját, a szabadkőművesek bomlasztási tevékenységét, az őszirózsás forradalom győzelmét és a Tanácsköztársaság időszakát, illetve a Magyarországgal ellenséges újságírók, közéleti szereplők tevékenységét a korábbiakhoz képest kisebb arányban, de többségében még mindig meghatározó tényezőként azonosították.

Lényegében e fenti négy tételt számíthatjuk a Trianonnal kapcsolatos nemzeti emlékezet sarokpontjainak. A II. világháborús szerepvállalást, illetve a szomszédos országokkal való békétlenséget a többség (71-71%) szintén a békeszerződéshez köti.

A legtöbben (60%) a Felvidéken jártak már a történelmi Magyarország területei közül, de a szűk többség (51%) Erdélyben is járt már legalább egyszer. Vajdaságban Délvidéken a megkérdezettek alig több mint harmada (35%), Kárpátalján pedig csupán ötöde fordult meg korábban. Azok aránya, akik egyáltalán nem jártak még a történelmi Magyarország határon túli területein, 27 százalék.

Viszonylag egyértelműnek látszik, hogy a csonkaországi magyarok szemében hol a legjobb, és hol a legrosszabb "határon túli" magyarnak lenni. A megkérdezettek 34 százaléka szerint a felvidéki magyarok helyzete a legkedvezőbb, de 23 százaléka szerint inkább a Vajdaságban Délvidéken élőké a legjobb. Ez utóbbiban valószínűleg tetten érhető a „jugó” nosztalgia hatása. A legrosszabb helyzetben a kárpátaljai magyarok vannak a többség (43%) szerint, de viszonylag sokan említették az erdélyi magyarokat is (23%).

A külhoni magyarság létszámával kapcsolatban is megkérdezték a kutatásban részt vevőket, tudják-e, körülbelül mennyi magyar él a négy számba vett területen. Az összes térségre igaz, hogy minden második ember nem tudott választ adni a kérdésre – még tippelésre sem vállalkozott. A legnagyobb arányban a kárpátaljai és a vajdasági délvidéki magyarok lélekszámát mondták meg helyesen (előbbi esetben 26, utóbbiban 24 százaléknyian). A felvidéki magyarok számát 16, az erdélyiek számát mindössze 8 százaléknyian becsülték meg hozzávetőlegesen jól. Jellemző, hogy Erdély és Felvidék esetében a helytelen válaszok inkább alulbecslést, Vajdaság Délvidék és Kárpátalja esetében pedig inkább felülbecslést mutatnak.

A magyar állampolgárság megadásával (16 évvel a kérdést felvető népszavazást követően) a megkérdezettek 70 százaléka ért egyet. A kettős állampolgárság kedvező fogadtatása mellett azonban a válaszadók többsége (58%) nem ért egyet azzal, hogy a "határon túli" magyaroknak szavazati jogot is biztosítottak.

További vélemények: a válaszadók 72 százaléka szerint a "határon túli" magyarok jobban őrzik a hagyományokat, a megkérdezettek kétharmada szerint a "határon túliak" vallásosabbak, mint a magyarországiak. Mindemellett igaz, hogy az anyaországiak többsége (69%) is elismeri, hogy a "határon túliakkal" kapcsolatban számos előítélet él Magyarországon. A felmérés értékelői szerint ilyen lehet az is, hogy a válaszadók közel harmada (32%) szerint a "határon túli" magyarok szorgalmasabbak és törekvőbbek, mint a magyarországiak. A többség (63%) egyet ért azzal, hogy a "határon túliaknak" előnyére válik, hogy "két kultúrához" is kötődnek, ahogy azzal is, hogy a "határon túli" magyaroknak elsősorban szülőföldjükön kell boldogulniuk (59%).

A kutatás részletes jelentése ide kattintva olvasható.

(Mandiner nyomán)

Kapcsolódó: Az igazságos Trianon - a zsidó, aki gondoskodik arról, hogy ne feledjük, mennyire nem éreznek sorsközösséget velünk