Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról beszélt napirend előtt az Országgyűlésben: a kormány az elmúlt 10 évben tudatosan megosztotta a magyar nemzetet, és ez a "gyűlöletpolitika" oda vezetett, hogy ma "rasszista tüntetések történhetnek" a fővárosban. Hogyan lehet az, hogy békés demonstrálókat több százezer forintra megbüntetnek, addig "nyílt, rasszista tüntetést" nem oszlatnak fel, a rendőrök végignézik annak lebonyolítását? - tette fel a kérdést.
Zoom
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kijelentette: az MSZP tiltakozik a "rasszista megnyilvánulásokkal" szemben, a "gyalázkodó feliratokkal" szemben, és azzal a kormánypolitikával szemben is, amely "csendben, támogatóként lép fel, vagy akár szítja a rasszista megmozdulásokat". Azt szorgalmazta: újjá kell építeni a szociális és az egészségügyi ellátórendszert, valamint az oktatást, újjá kell építeni Magyarországot.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint az MSZP kormányázását vipera, kardlapozás és gumilövedék jellemzi, akkor nem volt számukra fontos a belső béke. Hozzátette: Tóth Bertalan most nemzeti összetartozásról beszél, miközben 2004-ben a határon túli magyarok ellen kampányoltak. Korábban a jobbikosokat nácizták, most pedig együtt indulnak velük a választásokon - jegyezte meg.
A Deák téri tragédiával kapcsolatban kiemelte: osztoznak a családok fájdalmában.
Kitért arra is: az MSZP 2002 és 2010 között vagy 15-ször akart újratervezési programot indítani, a 2008-as válságot pedig úgy kezelte, hogy még a baloldali szociológus, Ferge Zsuzsa is azt mondta, hogy Magyarország semmit nem tett azért, hogy a válság nyilvánvaló veszteseivel valami történjen.
Zoom
Varga-Damm Andrea, Sneider Tamás, Volner János és Farkas Gergely független, korábbi jobbikos képviselők (b-j) az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. június 2-án (fotó: MTI/Kovács Tamás)
Frissítés: hát persze hogy Gyurcsány pártja is oszlatott volna - szemkilövést egyelőre nem követeltek
Arató Gergely (DK) is arra volt ma kíváncsi, miért nem oszlatta fel a rendőrség az előző heti budapesti "törvénytelen" tüntetést. Idézte a vonatkozó szabályokat és kijelentette: a jogi helyzet teljesen egyértelmű. Megjegyezte: a rendőrség, bár tett néhány szabálysértési bejelentést, lényegében végig asszisztált a történtekhez, és a gyűlést nem oszlatta fel.
Közölte: a felvételeken jól látszik, hogy a jelenlévők egy része "rasszista jelszavakat skandált", és politikai akciónak használta az eseményt, ami így a gyülekezési törvény hatálya alá esik, gyűlésnek minősül. Szerinte a rendőrség politikai utasításra nem lépett fel.
Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára kiemelte: a Deák téren a gyülekezési törvény hatálya alá eső esemény nem történt, a rendőrség megítélése szerint kegyeleti megemlékezés zajlott. Egy közösség tagjai gyászolták társukat, aki tragikus körülmények között veszítette életét - mutatott rá.
Kijelentette: a kormány elítéli a szélsőségeseket, a törvényt mindenkinek be kell tartania. Visszautasította, hogy a rendőrség politikai utasításra cselekedett volna. Ez a Gyurcsány-kormány idején volt jellemző - jegyezte meg.
(MTI nyomán)