Az európai uniós állampolgároknak nagyjából 69 százaléka tartja elfogadhatatlannak a korrupciót, az elutasítás mértéke Portugáliában a legmagasabb (88 százalék), míg Magyarországon a legalacsonyabb (38 százalék) - derült ki az Eurobarométer szerdán közzétett felméréséből.
Zoom
Az eredmények azt mutatják, hogy tízből hét európai "széles körben elterjedt problémának" tartja országában a korrupciót. A megkérdezettek 70 százaléka szerint a korrupció jelen van a közintézményekben, ez az adat a politikai pároknál 53 százalék.
Horvátországban a megkérdezettek 97 százaléka szerint kiterjedt a korrupció, a skála másik végén Finnország található, ahol mindössze 22 százalék gondolja így.
Magyarország 87 százalékkal a középmezőnybe tartozik, itt a lakosságnak mindössze 1 százaléka látja úgy, hogy hazájában a jelenség nem létezik. A magyar válaszadók
  • 49 százaléka szerint a korrupció legfőként politikai pártokhoz kötődik,
  • 32 százalék tartja úgy, hogy a korrupció mindennapi életüket is befolyásolja.
  • 45 százalék nem tesz jelentést a hatóságok felé, ha korrupciót tapasztal, főként azért, mert nehéz bebizonyítani, valamint
  • 25 százalék véli úgy, hogy a korrupció jelentése nem ér meg semmilyen erőfeszítést.
A felmérés pozitív fejleményekről is beszámol: 2013 óta 18 uniós tagországban csökkent azon válaszadók aránya, akik a korrupció mértékét kiterjedtnek tartják. 26 százaléka a válaszadóknak azonban úgy érzi, hogy a korrupció áthatja az állampolgárok mindennapi életét.
Európa-szerte 28 ezer embert kérdeztek meg a kutatás során, amelynek az volt a célja, hogy feltérképezze, hogyan vélekednek az állampolgárok az országukban jelen lévő korrupcióról.
(MTI)