A budapesti főpolgármester nem áll bele a miniszterelnök-jelölti küzdelembe, pedig Márki-Zay nemrég még erre kérlelte. Karácsony azt is mondta: a fővárosi korrupcióellenes bizottság a saját koalíciós partnereinek is okozhat kellemetlen pillanatokat - írja az Azonnali.
Nem indul Karácsony Gergely az ellenzéki jelöltek között esetlegesen tartandó előválasztáson – erről a főpolgármester a Balkan Investigative Reporting Networknek (BIRN) adott, szombaton publikált interjújában beszélt.
Zoom
Az MSZP-s cimbik most rettegnek
Karácsony az interjúban kijelentette:
Nem indulok az előválasztáson. A jelenlegi megbízatásommal óriási feladatot kaptam, és Budapestre szeretnék koncentrálni.
A főpolgármester – aki 2018-ban az MSZP-Párbeszéd jelöltjeként már egyszer volt miniszterelnök-jelölt, ám akkor a szövetség alig 12 százalékot kapott – ugyanakkor reméli, hogy lesznek más polgármesterek, akik elég tapasztalatot gyűjtöttek össze és megvannak a vezetési kvalitásaik ahhoz, hogy magukra vállalják a feladatot.
Egyvalaki már be is jelentkezett: az a Márki-Zay Péter, akit 2018 elején választottak meg Hódmezővásárhely polgármesterének. Ő az Azonnalinak adott interjújában azt mondta, mindenkinek kötelessége elindulni az előválasztáson, akit sokan kérnek erre. Márki-Zaynak saját bevallása szerint nincsenek miniszterelnöki ambíciói, ugyanakkor mivel ő is sok felkérést kapott, beleállt a dologba. Egyúttal Karácsonyt is felszólította az indulásra: „Karácsony Gergely mindig nagyon szerényen visszautasítja ezt, én viszont mindig kapacitálom erre, mert aki a legesélyesebb erre a pozícióra, az nem teheti meg, hogy ne induljon el.”
A momentumos vezetésű bizottság MSZP-s rémálommá válhat - egy alternatív valóságban
Karácsony viszont ezúttal kihátrált a felkérés mögül, de azt hozzátette, az ellenzék számára nincs más út, mint az, ahogyan őt is főpolgármesterré választották.
Nézzünk szembe a dologgal: az ellenzék egyetlen sikersztorija a 2019-es önkormányzati választás volt
– mondta, márpedig akkor az ellenzéki pártok egységesen Karácsony támogatták a főpolgármesteri posztra.
Budapest főpolgármestere az interjúban arról is beszélt, hogy a szeptembertől a momentumos Havasi Gábor által vezetett korrupcióellenes vizsgálóbizottság célja „nem a politikai boszorkányüldözés” lesz, és „a becsületes embereknek nem kell félniük”. Mindenesetre a bizottság többek között a 4-es metró, a Bálna, a 3-as metró felújítása, az állatkerti biodóm, a parkolás, az elektronikus jegyrendszer, a Rácz fürdő és a patkánymentesítés ügyeit fogja vizsgálni.
Karácsony hozzátette: „vannak ügyek, amelyek 2010 előttre nyúlnak vissza, amikor a várost a szocialista-liberális koalíció irányította, szóval
lehet, hogy a jelenlegi koalíciós pártok közül is némelyiküknek kellemetlen pillanatokkal kell majd szembenézniük a végén.
Duda vereségétől remél új szeleket
A főpolgármester a sebességhatárok sok vitát kiváltó csökkentéséről és az új bicikliutakról is beszélt, szerinte helyénvaló, hogy ezekről az ügyekről vannak viták a társadalomban. Ami viszont a Nagykörutat illeti, az igazi kérdés nem az, hogy kellenek-e oda biciklisávok, hanem az, hogy egy autópályát, vagy egy élettel, éttermekkel és boltokkal teli nagyvárosi körutat szeretnénk.
A főpolgármester beszélt a vasárnap tartandó lengyel elnökválasztásról is, ahol a kormánypárti jelölt Andrzej Dudával néz majd szembe Varsó jelenlegi főpolgármestere, Rafał Trzaskowski. Könnyű innen párhuzamokat vonni, hiszen mind Karácsony, mind Trzaskowski ellenzéki főpolgármesterek Közép-Európában, és egy sok tekintetben hasonló, illiberális kormányzattal néznek szembe. Karácsony ugyanakkor nem ugrana ilyen messze, szerinte Trzaskowski liberális-konzervatív politikus, volt már miniszter és EP-képviselő is, és a belpolitikában is óriási tapasztalata van. Míg magát zöld baloldaliként jellemezte, és még egyszer kijelentette: nem tervez közös ellenzéki jelöltté válni.
Ugyanakkor úgy vélte: ha Trzaskowskit vasárnap elnökké választanák, „elhozná a változás szelét a régióba”.